Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Keszell Ferenc: Csallóköz, Rézkarc, Lázálom, Táviratok, Groteszk (versek)
Lázálom Nem tudom, bár a könyvekben megnézhetném: hogyan tér vissza a földre a léghajó? Azt tudom csak, hogy úgy emelkedik, ha kosarából a terheket kidobják. Távolodik, kisebbedik, lentről szótlanul bámulom. Aztán megannyi minden hullni kezd az égből: könyvek és pajzsok, fásli meg szakóca, zizegve egy kérdőív pereg, virággal teli meggyfaág, lángokban álló nádfedél, búzával, homokkal teli zsákok, boroshordók és utaknak való kövek, és később persze emberek, szép, humánus sorrendben hullanak alá: aggok, férfiak, nők, végül gyermekek. Anyáik nevét üvölti mindahány. Mert mi mást tehet, ki léghajóval útra kél, s csak az emelkedés manőveréhez ért? Kalandor létemre maradtam a földön, zsebkendőm négy sarkát két kezemmel tartom. Táviratok í. Égő házakból... régi télbe, visszanézni a hóesésbe — már nem lehet. Hideg bádoggal takaródzom, temetkezem odvas szavakba, markomban tüzes kilincsek, esztendők óta így melegszem. 2. Csak állok itt, talpig elpirulva — hová mások piroslani járnak, lélegzetem végleg visszafojtva ... saját halottja vagyok a nyárnak. 3. Csokrétába szedik a trágyát, a kutakról köveket cipelnek, és durrognak a kövek, mint a gránát 4. Fölriadok és nincs kezem. 5. Illegetik súlypontjukat: földig ér a íovak lába. 6. Levél se jött és válasz se ment. jött a válasz, de nem ment levél. Ment a válasz, de nem jött levél. Azóta régen este van. 7. Érettem ne könyörögj
