Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Keszell Ferenc: Csallóköz, Rézkarc, Lázálom, Táviratok, Groteszk (versek)
KESZELI FERENC Ott voltam hatvanötben — harmadnap, hogy bevérzett a táj. Páncélkagylóval szántottunk vizet az elmosott barázdák fölött. Alattunk összetört hanglemez, lejátszhatatlan korong, vetések néma geometriája ... mit hallgatott el? Munkadalt? Bach-misét? Armstrong londoni hangversenyét? Tavaszi szél, ne árassz vizet, maradjon minden szál virág társtalan! Asztallap úszott az iszapos vízen, együtt menekült rajta róka, nyúl, tücsök. A felfakadt sebhez érvén eresztett bennem gyökeret e vers. Megírni azóta sem tudom, pedig a hanglemez azóta újra összeállt, zenéjét lejátszani mégsem tudom, szótlanok a ragyogó barázdák. Vagy újraírni ugyanazt a zenét, ha a zene még ugyanaz. Aztán énekelni. De nem úgy, mint a trubadúrok korában volt szokás. Vagy nem marad más, mint énekelni sem. Szomorú vagyok, mert jó volt feküdni véled a füstben. Istenem, micsoda hóbort: fürdeni forró ezüstben! Intettek: vigyázz a szóra! Eldobtam minden kulcsomat. Rajzoltam jelet a hóra és mutogattam a csontomat. 605 Rézkarc Csallóköz
