Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)

hasonlítson, s ha mindig csak egy lenne a közelemben, az is őt juttatná eszembe. Mindebből azonban reggel, háromnegyed nyolckor, nélküle, vajmi kevés valósulhat meg. Hogy végre teherbe eshessem tőle, ahhoz — már látom — Pál kitartó, szívós szelídítésére van szükségem. Először Is: reggelizett-e, vitt-e magával tízórait?... Ez meg itt mit jelentsen? „Kedves Terka! Ahhoz az értelmes asszonyhoz írom most ezt a búcsúcédulát, aki olyan állhatatossággal leszokott az alkoholról, aki egy esztendeig úgy viselte gondomat, mintha a férje lettem volna. Ez az asszony meg fogja érteni, hogy nem kezdhettem annak a bonyolult magyarázatába, hogy munkaadóm most máshová irányít engem, mert csak felesleges nézeteltérést és haragot szült volna. Mire ezt olvasod, én már messze járok, s még csak azt sem ígérhetem, hogy visszajövök. Pál.”

LÖRÁNT

Döng ez az átkozott fal, de mondom, csak hadd dongjon, engem már nem feszélyez ebben az istenverte házban semmi. Gyanúmnak a végére járok, aztán már a reggelt sem várom meg... Gondolhattam volna: a vén róka cementes habarcsot kent a falra. Van már néhány órája annak, hogy itt lapulok az istállóban. Már benne voltam az éjszakában, de az udvaron még mindig olyan volt a mozgolódás, mintha a szellemeknek a temetőben ilyenkorra tehető mozgolódásának lettem volna a tanúja: egy szempár irizált a kerítésoszlop tetején, denevér csapongott a kút fölött, a góré sóhaj-légpárán lebegett, míg Salamon és Lujza be nem telt vadregényük újabb fejezetével. Jó lett volna tudni, sikerült-e besuttyanniuk a házba, mert szinte a nyomukból nőtt elő Illés, hold- fény-rulexezte pizsamában, talán sétálna egyet, talán álmatlansága elől menekülve talán így tudatva feleségével és testvéröccsével, hogy találkáikat az éjszaka nem teheti meg nem történtekké... Az éjszaka talán a gondolatoknak kedvez leginkább, hiszen ilyenkor a sötétbe vesző tárgyak és a fény nem tájolja el azokat eredeti tárgyuktól.

Salamon lova egyenletes időközönként suhintott egyet-egyet a farkával, közben megmegcsörrentette a láncát. Mikor bejöttem, eleinte a félig nyitott istállóajtón ék alakban beáradó fénynyalábon mértem az időmet. A • fényben eleinte barátságosan derengett az alom, később a fény egészen elhalványult, ék alakú pasztája elkeskenyedett és befordult a sarokba, ahol lassan elenyészett. Mikor aztán a kinti szellemjárás ideje is elmúlt, derekasan nekiláttam a csákányozásnak. Ütéseim nyomán szikrák csiholódtak, közben egy pillanatra semfelejtettem, hogy csupán azért olyan fontos feltételezett gyanúm végére járni, hogy vezekelhessek, amiért volt merszem ilyen képtelenséget feltételezni. Feltételezésemről tehát most ki kellett volna derülni, hogy nem igaz. Talán egyebektől is hevült az Indulatom, mert úgy éreztem, szét tudnám verni az istállót.

Három sírkövet fejtettem ki a falból. Elég lett volna egy is, de úgy számítottam, hogy legalább három kell ahhoz, hogy könnyű legyen a szökés. Ezzel lelkiismeretem az utolsó neki járó igazolást kapta meg. Mindent úgy hagytam, amint volt. Még a sírkövek feliratát is elmulasztottam kibetűzni, mindössze Salamon lovát paskoltam meg kedveskedőn, s már indultam is, hogy összeszedjem a legfontosabb dolgokat. Feloldoztam magam minden kötelesség és kényszer alól, nem is kötelezett engem már senki és semmi elővigyázatosságra, hacsak az nem, hogy senkitől sem volt szándékomban elbúcsúzni.

Melyikük lehet most a középső szobában? Vagy Salamon Lujzával, vagy egyikük sem, mert ha nagyanyám átment Illéshez, akkor Salamon sem maradt ott, hanem a hátsó szobában vetett magának ágyat. Mindkettő gyakori módozat, így hát jó tőben kell megmarkolni a szobaajtó kilincsét, nehogy megnyikorduljon. A harmadik padlódeszka nem roppan, onnan egy hétmérföldes lépés a szőnyegre, és helyben leszek... Lássuk: szükség lesz a fiókos szekrény kulcsára és egy besurranó tolvaj ügyességére; de ha nem leszek olyan ügyes, s netán felverem az egéz házat, az még jobb lesz. Lényeges, hogy mihamarabb együtt legyen minden, ha még aludni is akarok valamicskét, míg elhajt erre a hajnali tejesautó. Addigra én már ott leszek a ház mögötti kanyarban, felkapaszkodok az öreg Csepelre, s a ciszterna mellett csöndben meglapulva, kakaskukorékolásra a legtávolabbi rokon házát is magam mögött tudom... Akkor hát ez lenne a szekrényajtó... Nicsak, be sincs zárva. Vegyük sorjában: ezt a papírt, mintha most írták volna; semmi kétség, még a tinta szagát is érzem, — csak mindig