Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)
hanem egy nélkülözhetetlen személyiség, aki eleinte-szerényen győzködte a szövetkezet gazdasági embereit a legújabb módszerek helyességéről, később figyelmeztette őket a szőlő és a dohány lappangó betegségeire, a géppark elhanyagolt árváira, míg valamivel később névre szóló levélben követelte a szükséges változtatásokat, úgymint a talajminták értékelését, a műtrágya arányos adagolását, mezővédő erdősáv telepítését, meg egy sor ilyen furcsaságot, amelyek közül néhányat megtanultam, hogy elképeszthessem velük azokat, akik rólam ennél jóval kevesebbet feltételeztek. Van még: talaj- messzezés, nitratálás, granulált tápszer, Holstein-fríz, egy bordó cipő a bársony estélyihez; valami vidám színdarab, amire elmehetnék benne. Olyan, amelyikben sokat nevetnek és esznek. No hát, a következő taggyűlésen már felszólalt Pál, arról aztán beszélt az egész falu. „Menesztik a zootechnikust”, mondogatták, „Egy ilyen Pál kellett a nyakunkra”; „Majd lesz itt olyan terméshozam, amiről a nyereségrészesedés beszél.” Ügy is történt minden, ahogy gondoltam. Pál nagy fizetéseket hozott haza. Emlékszem, akkor egyik este éppen töpörtyűt sütöttem, mikor autó állt meg a ház előtt. Pál lépett be. „Ki jött?”, kérdeztem. „Hát nem látod?”, válaszolta. „A kocsival”, kérdeztem. „Én”, válaszolta. így tudtam meg, hogy kocsit vett magának, de akkor már a szövetkezet nélkülözhetetlen embere volt, kimaradozott hazulról, én meg a szakácskönyvekből szerettem volna kiolvasni a jövőmet: tortákat, felfújtakat, krémeseket, meg spanyol ínyencségeket készítettem vacsorára, azzal teremtve meg a kedvező hangulatot, mikor végre kimondhattam volna, hogy házasodjunk össze. Nem tudom, mi volt a baj, mert Pál állandóan jókedvű volt, hálás volt a különleges falatokért, ennek ellenére valami elállta kívánságom útját. Pál történeteket mesélt nekem idegen emberekről, találó mondásokat idézett, amelyek olyan vitákon és összeszólalkozásokon hangzottak el, melyeknek ő volt a győztese. Nem mondhatnám, hogy dicsekedett, hiszen csupán az igazat mondta, de ahelyett, hogy házunk falai között már egyedül maradtunk volna, ahogy azt egy nő elképzeli, ő szeretett volna mindent a tűzhely, az ágy és az asztal köré telepíteni, amitől úgy éreztem magam, mintha szakadatlan költözködés zajlana körülöttem, s a bútorok között idegen emberek szenvedélyei, reményei, kudarcai hányódtak volna egymás hegyén- hátán, teljesen útját állva kívánságomnak. Egy idő után aztán azt sütöttem ki, hogy nem is a házasságkötést kellene forszíroznom, hanem elejthetnék egy megjegyzést egy gyerekről, aki elférhetne itt közöttünk. A körülmények megértették velem, hogy ez épp olyan kívánság, mint maga a házasságkötés. Egyik este a borban főtt pulyka mellé egy újabb kérdés is elő volt készítve, amelyen keresztül mindarra feleletet kaphattam volna, amire kíváncsi voltam. „Építhetnénk egy szép nagy házat. Mit szólsz hozzá?”, kérdeztem, s kérdésemmel egyszeriben olyan légkört teremtettem a konyhában, hogy hirtelen bántón csapott az orromba a nehéz zsírszag, amit egy perccel előbb még egyáltalán nem éreztem. Pál nemhogy megütközött volna a kérdésen, hanem felnézett a mennyezetre, s a bajusza alatt megjelenő mosolya mintha azt jelentette volna, hogy éppen az imént fejezte be a ház építését, amit most meglepetésnek tartogat... Bizony, a kellemes meglepetéseket fukarul mérte nekem a sors. Ha arra a szőke hajú, szomorú szemű kislányra gondolok, aki számtalan ajándék nélküli karácsonyt ért meg, s aki egykor én voltam, akkor még ma is összeszorul a. szívem, mert hiába kaptam mégoly sokat is Páltól, az a szomorú szemű kislánynak már mit sem hízeleg, hiszen ez a kislány rég meghalt. Nekem pedig azt válaszolta Pál: „Amennyi mész kell hozzá, annyi biztosan kimarad a hűtőház építése után, a szanálások helyén fillérekért hozzájutok a téglához.” Azt is mondta, hogy az olasz csempe, a hőgyűjtő... meg a házi bazén beszerzéséhez és megépítéséhez már össze kell szednie minden tehetségét, s hogy gondolt ő már erre korábban is, csak még azt kellene fontolóra venni, nem kellene-e hazaköltöznünk, mármint Pálék családjához, ahol — mint mondta — egy hatalmas ház áll, átépítés után kész állapotban, falai közé várva a családfőt, egy feleséget, sőt még egy ifjú menyecskét is, akit hirtelen nem is tudom, kinek szán. Hát így áll ez velem: mégiscsak kijutott számomra egy olyan .társ, akitől egy- tucat, gyereket is szülnék, hogy valamennyi reá
