Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)

buzgólkodását, eszembe jutott, hogy fel kellene hajtanom valami ltokat, de aztán ráébredtem a kötelességemre, az ebédkészítésre, meg arra, hogy Pál közelében ez egyszerűen elképzelhetetlen, mert vagy felhasogatna, ami még a jobbik eset lenne, de majdnem bizonyos, hogy szó nélkül itthagyna. Nagy buzgalommal készítettem hát az ebédet, olyan bizonyításvággyal, amely elnyomta az iváskényszer kezdeti érzését, s ezt később nem bántam meg. Pál megmosakodva és megborotválkozva ült asztalhoz. Pedantériájának minden kelléke ott volt a vadásztáskájában (még fogpaszta és kölnivíz is), s én úgy gondoltam, hogy még ebben is nőies buzgalommal kell előtte járnom legalább ügy-két lépéssel, ha méltó akarok lenni hozzá. Igen, szomszédaim, alvég és felvég együtt; akkor még nem volt pirosítom, parfőmjeim, arcbarnító krémjeim és fekete csipkés alsóreműm, de ez utóbbit csakhamar kiteríthettem az udvari szárítókötélre, mindannyiotok nagy elképedésére... Pál addig meg sem érintette a kanalat, míg magam is asztalhoz nem ültem. Félkész konzervhúsból készült az ebéd, Pál miatt mégis olyan szertartásossá váltam magam is, hogy ha előző énem látta volna az akkorit, biztos, hogy nagyzási hóbort miatt gúnyoltam volna magamat általa. Pál egy-egy jóképű falatot a villájára szúrt, és azt átnyújtotta nekem, mire én ott az asztalnál felesküdtem az evés szentségére. Közben megkértem Pált, meséljen magáról.

„Nem titok” — mondta. Kenyeret szelt, és a sütő alján visszamaradt zsírból előko torta életem legfinomabb falatait. Az apró húsdarabkák alaposan átsültek, a kövérebbje piros-üvegesen kínálta magát Pál villáján, miközben átrakta a tányérokba. Ez az akkori ebéd valójában nem is volt olyan rendkívüli, mint inkább felejthetetlen. A konyha és a konyharuhák tisztaságától, a sütő melegétől, egy férfi egyszerű kedvességétől magam is megtisztultam. Az érzékszerveim egyszer csak önhatalmúlag egy üveg tokaji után kezdtek orientálódni (nofene, orientálódni — piázhatnékom támadt, mint rendesen). Egy pillanatra Pált is a pokolba kívántam, de csak addig, míg rá nem néztem, képzeletemben és valóságos lénye között óriási volt a különbség a valóságos javára. Egész délelőtt három ember helyett dolgozott, hogy másik három ember lustaságát és tehetetlenségét jóvá tegye, mégsem veszített jókedvéből egy fikarcnyit sem, mintha a munkát éppoly természetszerűen kívánta volna, mint az ételt, vagy a rendet, vagy engem .. . Márpedig, ha az ő példátlan készsége egyetlen féldeci törkölynálinkát sem követelt meg, akkor hogy jöhettem volna a vedeléshez én!? Igen, ez egy életre szóló felismerés volt.

„Az intézet küldött” — folytatta Pál —, „hogy kapcsolatot teremtsek az itteni szövetkezetek vezetőivel. Ott tartok, hogy tegnap este utamba állt egy részeg nő, akit méltatlanság lett volna kikerülnöm, hát hazakísértem. A többi érthető” — mondta. Azt válaszoltam rá, hogy igen, holott a történtek inkább kedvezőek voltak, mintsem érthetőek. Pál még aznap délután kihirdettette, hogy holmi sürgősen eladó. Estére eladott egy káposztás hordót, egy rakás zománcozott téglát — úgymond — cserépkályhának, egy tekercs tüskésdrótot meg még mindenféle vasdarabokat, amelyekről magam sem tudtam soha, hogy mit keresnek a kamrában. Este, mikor a kezembe nyomott egy ötszázast, tudtam, hogy nekem abból kell kettőnk számára biztosítani a konyhára valót az elkövetkezendő néhány napra. Tudtam, hogy vennem kell neki néhány pár zoknit, egypár csom-’g borotvapengét, jegyzetfüzetet, tollat, zsebnaptárt és bicikligumit, hogy legalább kerékpár legyen a háznál, amire felülhet, ha mennie kell a dolga után. így történhetett, hogy még a megdöbbenésig sem jutottam el, egyszerűen csak tudomásul vettem, hogy Pál itt marad nálam. Ez a fordulat megállapodás nélkül is azt a változást hozta, hogy ezentúl ápoltnak, jól öltözöttnek, figyelmesnek, kedélyesnek és előrelátónak kell lennem, tehát egy olyan asszonynak, aki még az utcán, a hentesnél, a cipésznél sem beszélhet feleslegesen és durván, röviden: élettársához méltóan kell viselkednie. így melegedtünk össze, s kezdődött ezzel számomra egy megirigyelhető ólet, egy új világ — már hogyne, mikor Pál három nap alatt felforgatta a házat, amely otthona lett a rendnek, a tisztaságnak és mások elismerésének... Hamarosan tapasztaltam, hogy Pálnak egyre-másra köszöagetnek a falubeliek, aztán lassacskán nekem is elkezdtek visszaköszönni. Ez idő tájt Pál esténként, sőt néha éjjelenként is írt: elmé- lyülten, hosszú, súlyos szüneteket tartva. írása éppúgy lehetett beszámoló, mint napló vagy jelentés. Kiderült, amit én már korábban is sejtettem, hogy Pál az intézetnek, ami valamilyen mezőgazdasági intézet lehetett, nem olyan munkatársa, aki ellenőrzi a vegyszerezést, az agrotechnikai tsdomisénmicsodákat, a napraforgót (vetésforgót),