Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)

vasárnap helyettesítem őt. Kíváncsi lettem volna, milyen képet vág Illés a beszélgetésünkhöz, már csak azért is, mivel jól tudtam, neki is hasonló szándéka van velem... Valamelyiküknek eleget kellett tennem, még ha csupán látszólag is, hogy kikérdezhessem őket, igaz-e, miszerint apám Illés fia, anyám pedig Salamon leánya, mert ha ez derülne ki, szükségszerűen a cinkostársukká lennék, tagadva, hogy Illés és Salamon testvérek.

Ügy értünk haza, hogy visszagondolva nem emlékeztem rá, mikor haladtunk el a líceumok és szederfák mellett* ott ücsörögtek-e seggen a részeg kiskacsák, mint máskor. Arra sem emlékszem, mikor kanyarodtunk be a malomnál. Ahogy leugrottam a kocsiról, láttam Illés biciklijét a falnak támasztva, ő maga bent volt a pelyvásban, készítette a helyet a szénának. Már az udvaron éreztem a nyúlpörkölt illatát, s azt is tudtam, hogy Lujza megint Salamon szájaíze szerint főzött. Illés kikukkantott a pely- vás szélesre tárt ajtaján és intett, közben odaszólt Salamonnak, hogy csak menjen ebédelni, mi majd berakodunk. Megfogta a karom, úgy éreztem, mintha vaspántot vertek volna rá. Valahogy félelmetesebb volt ez a visszafojtott indulat, mintha dühöngött volna. A hangja viszont sejtelmesen halk és simulékony volt: „Valamilyen úton módon szeretnék számodra bűnbocsánatot nyerni. Én vagyok az egyetlen, akire az úr még letekint ebben az istenkáromló közösségben. Bocsáss hát meg a szentségtörő Salamonnak, de ne engedj csábításainak. Itt vagyok én, harangozó létemre gyakorlatilag is isten szolgálatában állok, és amiképpen a kezem által megkonduló harangok csengése, azonképpen jussanak el hozzád, atyám, esdeklő szavaim, egy félrelépett ifjú útjának egyengetését kérve..de ezt már nem nekem mondta az öreg, aki idáig egyre ve- szettebbül hányta a szénát, de most az égre emelte arcát, a vasvillát a két térde közé fogta, aztán a kezeit is az ég felé tárta. Megsajnáltam Illést. Láttam, amint egy verej- tékcsepp az álla alatt az inggalérja mögé gördült. Lassan leengedte a kezét, rám nézett, és így szólt: „Mondjam azt, hogy szégyenletes dolog lekopni egy sírkövet, vagy úgy füstölni egyik cigarettát a másik után, mintha ház égne...? Erről jut eszembe, füstölt itt a ház a valóságban is... De nem akarok én felhánytorgatni semmit, csak azt akarom látni, hogy ebben a házban lejárt a törvénytelenségek ideje, s hogy te leszel az első, aki megelégedve egy szerény, de becsületes és jámbor kenyérkeresettel, a tisztesség útjára kalauzolod a famíliát. Ezért gondoltam, hogy harangozhatnál. Ezt én már el is intéztem vasárnapra ... A te érdekedben. És ha szerencséd lesz, a tiszte- letesnél azt is kijárhatjuk, hogy végleg megtarthasd ezt a becsületedre váló munkahelyet. Csak viselkedj alázatosan, akkor majd isten is melléd szegődik, én is.”

TERÉZ

Mintha valóságos lenne ... ha akarnám, most láthatnám... talán meg is érinthetném ... érezhetném ... érezhettem volna ... olyan felemelő, borzongató s egy kicsit émelygős érzés, mint mikor az ember nem létezőnek hitt dolgot tapasztal ... Igen, ilyesmi..., nem, ebbe már belevilágít a nap. Máriám, reggel van! Micsoda izé, nohát, csak egy szemernyi szerencse érje az embert, olyan, ami mások számára mindennapos és természetes, a magamfajta máris hálálkodna. S ha nincs kinek, akkor kitalál magának valakit vagy valamit... De miféle isten, mikor nekem templomba járó ruhám soha sem volt... Csak már lehúzná rólam valaki ezt a takarót... Pál! Anemjóját! Pali! Hát nem bánom, legyen nyolcvan mázsa! . .. Hallod? Megmondtam, nem bánom. Mert te vagy az én szerencsém, és az ember a szerencséjével ne vitatkozzon. Nélküled a ház falainak egérjáratai egy napon, úgy húsvét táján, megszívták volna magukat szárnysuhogás- sal teli levegővel, és ősszel az egész ház elindult volna a vándormadarak útján a francba... Hallod, hiszen tőled, vagyis talán érted vagyok így oda, azért károm- kodok ilyen költőien... Akkor hát nyolcvan mázsa, ha már úgy van, hogy csak akkor jártál iskolába, mikor a nagy számokat tanították. Tényleg, nem is tudhatsz te tízig számolni! Volt neked egyáltalán tíz koronád? Ügy értem, nem ötvenezren felül tíz, hanem egyszál magában, egy árva tízesed, amin csak kenyeret és tejet, vehettél?... Meg ne, sértődj ám! Aztán ha annyira akarod, hazalődulsz, a két öreget besuttyantod az aggok házába, utána ránk már csak boldogság várna, amit mindketten megérdeuj- lünk. Annyit mondhatok: príma lenne. Vagy akár oda is költözhetnénk. Az anyáddal jól kijönnék. Ki tudok én jönni az olyanokkal... Mert én mindenkivel kijövök. Engem úgy sem lehet megsérteni, és én sem sértek .meg senkit, csak kedveskedjen az ember