Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Cúth János: Életfa (regényrészlet)
nyásságot: engem hosszú időre be... félreállítottak, de apád van olyan gerinces fickó, hogy megmondja: nem igyekszik tisztára nyalni magát, hanem egyenesen megmondja ..így valahogy, aztán lassacskán révbe jutok. Ártatlanságom valódi körülményeit talán még korai lenne feltárnom előtte... „Tudod, gyermekkoromban nekem egy bicik- lisárhányó meg egy hordóabroncs volt a játékom”, mondhatok akár konyhakést vagy háborúból visszamaradt kézigránátot is. „Húsvétra nem kaptam soha új ruhát, mint a többi, korombeli gyerek. Bizony, fiam, mindig is magamnak kellett gondoskodnom tiszta zokniról. — Ha Illés a közelben lesz, akkor vigyáznom kell a pofámra. — Nekem sajnos nem adatott gondtalan, erkölcsösítö gyermekkor, szabadjukra engedett szenvedélyeim juttattak odáig... Az ügyvédem annak idején mindezt igen vérszegényen ecsetelte. Minél több pénzt zsebelt be, annál kevesebb volt a furfangja. Tudod, ezeknek a paragrafusvadászoknak még kisiskolás korukban betáplálják, milyen előnyös is lesz a hivatásuk: rang, becsület, pénz meg minden ... Aztán a magamfajta egyszerű, halandó patkánynak legyen beléjük vetett bizalma?! Ügy bizony. Nos, hát magam is valahogy így lettem áldozat...” Ez így is jó lenne, csak anélkül, hogy sajnáltatnám magam. A legjobb lesz ügyesen az italra terelni a figyelmet, aztán majd csak megmegy... Hitemre, valahogy egy jóképű fickót képzelek magam elé; én sem vagyok akármilyen, és ha azt vesszük, az anyja sem volt eldobni való teremtés, vagyis, ma sem lehet az ... ... Nem lett volna szabad bévülre feküdnöm, mert mire kikászálódok innen, még utóbb felébresztem ezt a némbert. A takarón keresztül is perzsel a teste. A napközben felzabált temérdek töpörtyűt most hamvasztja el bárgyú izzás közepette, akárcsak egy fűrészporkályha. Ha meg horkol, álmomban vadászpuskából lövöldözök az irányába, dörrenés persze sehol, csak egyre az az álomtépásző hortyogás. Nappalra aztán minden megváltozik, s már csak egy felelősségre nem vonható téglában reménykedek, hogy majd csak a fejére pottyan valami irdatlan magasságból, no de ez csak amolyan önheccelés, a megoldás korántsem ilyen. Ez az asszony semmiről sem tehet, arról a legkevésbé, hogy az amnesztia szövődményeként fellépő, mindent elnéző, mindent megbocsájtó készségemben felszedtem őt a kocsmaasztal mellől. Ha anyám megkapta a levelet, már biztosan vár. Nem szabad hibáznom: az asszony harisnyatartója az ajtókilincsen, nem szabad leesnie. A verandaablak nyitva, ügyelni a lugas drótjaira. Munkahelyem kinullázva, pénzem, irataim a farzsebben. A kocsival motor nélkül legördülni a lejtőn, a búcsúcédulát ide ... LÓRÁNT Alighogy felkászólódtunk a kocsira, alighogy Salamon az ülésdeszka alá nyúlt, és észrevette, hogy megvámoltam a demizsont, tüstént bizalmasabban szólt: „Tudod, az enyémet nem is nevezném munkának — súgta. — Vedd csak azt, hogy mindössze a hét egyetlen napján, vasárnap van munkaidőm; fújtatom az orgonát és az a gyönyörű zene nekem szól” — mondja, nekem pedig eszembe jut, hogy Salamon, az orgonista és a presbiter órákon át üvöltik a pincében a plébános bora mellett, hogy „Lütyög a taliga, lütyög a taliga, lütyög a taliga ...”, valahányszor a szomszéd faluba megy prédikálni a helybeli plébános. Salamon oldalba bökött, közelebb hajolt hozzám, úgy mondta: „Aztán közvetlenül az orgona mellett van a női énekkar. Még nem beszéltem róla? A feljáró is ott van; mit gondolsz, miért emlegetek néha a lányok nevei helyett színedet? Azok bizony a bugyogók színei... Persze, váltogatják, hogyne váltogatnák, de idővel az ember mégiscsak kiigazodik kedvenc színeik között. És az a fontos...” Elhallgat, tudom, érzi, hogy így kell cselekednie, ez a módszer a legfogósabb. Megkínál szivarral, amit az én számomra szerzett, ő maga cigarettázik. Szórakoztat az öreg, úgy teszek, mintha nem tudnám, mi a szándéka. „Az öreg plébános pincekulcsa is itt lapul a zsebemben. Mit szólsz hozzá?... A szememet nem csukhatom be, látnom kell, hogy te vagy az egyetlen ígéret, aki a helyembe léphet... Meg is próbálom elintézni, ne, ne köszönj még semmit, hanem tudod, mit mondok, talán még azt a mihaszna iskolát sem kellene otthagynod, hiszen ami az orgonafújtatáson kívül akad, ilyen-olyan tennivaló a templomkertben vagy a temetőben, azt te félkézzel is elvégzed. De ne gondold, hogy én nem állnék ott melletted.. .1 Ezuťán pedig veled osztanám meg a plébános borát, nem ám Illéssel...! Amondó lennék, hogy vasárnap meg is tarthatnánk a főpróbát” — agitált Salamon. Semmi szükségem nem volt a kedvezményeire, ennek ellenére tetszett, ahogy a hálóját szövögette, s engem csalogatott felé. Megígértem, hogy
