Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - Duba Gyula: Búcsú Egri Viktortól

BOCSÜ EGRI VIKTORTÓL

Legtovább maradt köztünk a régiek, a „nagy öregek” közül, írói életműve nagy Ívben fogja át hat évtizedes irodalomtörténetünket. Átfogja, példázza és gazdagítja, gyarapítja egy szorgalmas munkával töltött, hosszú termékeny élet tetteivel, eredményeivel.

Valamikor az elsők között volt, akiket mi, későbbi nemzedék megismertünk. Már a kezdeteknél találkoznunk kellett vele, mert ott állt háború utáni irodalmunk elején, első lépéseit ösztönözve, szervezőként és szerzőként, szinte egyedül. Fábry Zoltán messze volt, csak a szava ért hozzánk, Egri személyesen volt jelen. Akkor a történelem, a társadalmi szükségszerűség a semmiből hívott életre egy kicsiny irodalmat

— irodalmunkat — és Egri Viktor készségesen segített a nemzetiségnek életre vajúdni irodalmát. Művelt és tapasztalt volt, tájékozott és segítőkész, komoly nyelvi kultúrája, kimunkált stílusa és fejlett esztétikai érzéke alkalmassá tették feladatára. Nincs nemzedékemnek olyan írója, aki ne kapott volna tőle okos tanácsot, figyelmeztető véleményt, hasznos útbaigazítást.

Az Oj Szó szerkesztője — kulturális rovatának vezetője — komolyan vette az irodalmat, hivatásként képviselte. Könnyű lenne bizonyítani, ha erre szükség lenne, hogy íróként az egyetemes emberi kultúra elkötelezettje volt, szellemi érdeklődése az egész világirodalomra kiterjedt. Élete utolsó évtizedében összegyűjtött és kiadott kritikai írásai, népszerűsítő recenziói és informáló cikkei egy szorgalmas és fogékony szellemiség szinte határtalan, mohó tanulásvágyát és tájékozódási kényszerét tanúsítják. Tanult, hogy önmagát gyarapítva taníthasson, művelődött, hogy a megszerzett szellemi javakat tovább sugározza. Ma is könnyen emlékezetünkbe idézzük őt, ahogy ceruzával a kezében olvassa a kéziratainkat, bírál és helyesel, dicsér és korhol, javít és jegyez get közben. Megvédi igazát, magyaráz és érvel, kész a vitára, de a mások véleményét tiszteli és elfogadja. Az Űj Szó kulturális rovatvezetője az ötvenes évek elején sok vonatkozásban érvényesen példázta számunkra, milyen legyen a felelős szerkesztő.

Nem kevésbé hitelesen példázta az írót sem. Képviselte, élte magában azt az állandó belső feszültséget, az intellektus nem lankadó, nyitott figyelmét, az esztétikai értékítéletek alkotásának dinamizmusát, melyek a komoly író tulajdonai. Kultúrában gondolkodott és irodalmi méretekben fejezte ki magát. Témaérzékenysége hasonló érzékenységre késztetett, hatalmas munkabírásának és következetes szorgalmának a csodálata alkotói fegyelemre kötelezett. Belső hevülete és lelkesedése, mellyel műveit „kihordta”, útjukra engedte és féltő gondoskodással kisérte sorsukat, meggyőzött az irodalom társadalmi felelősségéről és a szellemi alkotómunka emberi nagyságáról, komolyságáról, társadalmi rangjáról.

Alakjában a közéleti kultúrmunkás is kedvező fényben áll előttünk. A CSEMADOK- nak szervezeti léte óta élenjáró vezető tagja, évtizedekig elnökségi tagja volt, szellemi adottságai képessé tették a nemzetiségi kultúra színvonalas képviseletére. Tanácsadó választmányok és szerkesztőbizottságok tagja, kulturális seregszemlék, író-olvasó találkozók, eszmei tanácskozások és színházi bemutatók aktív résztvevője volt. Szellemi energiái, kultúrérzékenysége, humánuma sok-sok szállal kötődött, számos hajszálerecs kén át tartotta a kapcsolatot nemzetiségi kultúránk élő szövetével.

Most búcsúzunk tőle, mert örökre eltávozott közülünk. De életműve felmérésére, írói hozadéka számbavevésére még visszatérünk. Tudjuk, hogy a vele való szembenézés és elfogulatlan számvetés gazdagítja irodalmunkat, történelmi tapasztalatokkal bővíti irodalmi tudatunkat. Emléke előtt fejet hajtunk.