Irodalmi Szemle, 1982
1982/7 - Duba Gyula: Fábry és Turczel
FÄBRY ÉS TURCZEL „Ha valaki valamikor hozzálát, hogy megírja a szlovákiai magyar irodalom történetét, már terve kitűzésénél és felmérésénél bele fog ütközni egy tehertételbe: Fábry Zoltán nevébe. És ezt a tehertételt a legmerészebb, a legönállóbb gondolkodású vállalkozó sem tudja majd valamilyen ügyes megoldással, nagystílű gesztussal elhárítani. Nem lesz elég egy imponáló Fábry-fejezet és benne a totális elismerés, hódolatnyújtás és égbeemelés. A szlovákiai magyar irodalom leendő történészének — bármikor támadjon is az — műve megírásánál akarva, nem akarva Fábry Zoltán társszerzőségét is vállalnia kell. Ha ezt nem teszi, a műve bánja meg. Mert Fábry Zoltán életműve kiszakít- hatatlan és mellőzhetetlen szerves alkatrésze a szlovákiai magyar irodalomnak. Ezért Fábry értékeléseinek tudomásulvétele nélkül, kritikáinak negligálásával, mellőzésével helytálló véleményt kialakítani irodalmunk egyetlen jelenségéről sem lehet. Ha irodalmunkat egy folyton épülő és részekből egésszé alakuló objektumnak fogjuk fel, akkor Fábry alkotásait, kritikai, esztétikai és publicisztikai megnyilatkozásait olyan időálló, szilárd építőanyagnak és összefogó, tartó cementnek kell tekinteni, amely egyformán helyet foglal ennek az épületnek fundamentumában, tartóoszlopaiban és minden részében.” Negyedszázaddal ezelőtt Turczel Lajos írta ezeket a sorokat Fábry Zoltán hatvanadik születésnapjára. Köszöntője Fábry irodalmunkban való helyének és szerepének az első átfogó elemzése, megállapításai és következtetései ma is helytállóak. Tisztánlátását és ítéletei pontosságát az tette lehetővé, hogy Turczel nemcsak megértette és elfogadtatta olvasójával Fábry Zoltán szellemi magatartását, hanem azt magára nézve is kötelezőnek érezte és azonosult vele. A köszöntő műfajának természetes ünnepélyes pátosza sem homályosítja el szerzője tárgyilagosságát és azt a józan és átgondolt megnyilvánulását, hogy nemcsak ismeri és elismeri nagy elődje munkásságát, hanem példaképének is elfogadja őt és egyéni célkitűzéseiben követni kívánja. Vele való azonosulása erősen alkotó természetű, gondolkodói program jellegű. Azonosulását Fábry eszmevilágával és célkitűzéseivel — írói programjával — törvényszerűnek és természetesnek is vehetnénk, mint a két alkotó azonos közösségi helyzetének magától értetődő velejáróját. Fábryról sokan írtak elismerően, értően, mondhatnánk. De így Turczel azonosulásának kevesebb jelentőséget tulajdonítanánk, mint megérdemel. Mert bár Fábry Zoltán írói példáját szinte mindenki ismeri és elismeri, művészi eszméit és etikáját nagy részletességgel ismertetik és magyarázzák, nincs, aki történelmi szerepében és elhivatottságában kételkedne, de annál kevesebben vannak, akik szellemi attitűdjét annak minden vonatkozásában bizalmasan érzékelik és átélik, és még kevesebben, akik benső indítékaiban, valóságlátásában és emberi elkötelezettségében követni is képesek őt. Turczel Lajos Fábry kevés számú értő követője közül való. Irodalomtudatunk gerincének egyenesedésére vonatkozó, komoly gondolatokat fogalmazhatunk meg az által, ha kettőjük munkásságát egybevetjük, megvizsgáljuk kölcsönös viszonyukat és szellemi útjukat párhuzamban látjuk, egységében elemezzük. Személyes és eszmei kapcsolatuk történelmi érvénnyel a múltba nyúló s egyben élőén ható felismeréseket nyújt, melyek erősítik és kiteljesítik önmagunkról való tudatunkat és öntudatunkat. Nemzetiségi irodalomtudatunk gyökerei után az ötvenes évek kezdetéig nyúlunk vissza, azon időkbe, amikor ez a fogalom embrionális állapotában is alig létezett. Hogy Duba Gyula
