Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: A tények beszélnék

fordítani. Hogy lett volna miből, azt a kötetben szereplő értekezések és levelek is bizonyítják. Kár, hogy nem kaphattunk belőlük többet, hiszen Vitkovics munkásságának egyik legfontosabb területéről — az irodalomszervezőiről — éppen értekezései és levelei adnak számot. Persze, a három tanulmány és a huszonhét levél is eléggé megnyugtatóan képviseli Írójuk érdemdús literátori munkásságát.

A régóta nélkülözött Vitkovics-művek- nek e gazdag válogatása bízvást kielégíti mind a régebbi magyar irodalom Iránti érdeklődő olvasó, mind a vizsgájára készülő egyetemi hallgató igényelt, sőt a szaktudomány művelője is haszonnal forgathatja.

Révész Bertalan

A tények beszélnek

(Ivan Bukovőan Fata morgana c. drámájának bemutatója a Magyar Területi Színházban )

Ismét nyitott színpad fogadja a nézőt: a homokszínű térben ókori szobrok fehérlenek, kékre festett karosszékek sorakoznak és egy acélveretes épületrészlet tárul elénk. A színpadkép nem követi a natura- lisztikus díszletfelfogást. Játéktere lehetőséget ad érdekesebb jelenetek megkom- ponálására. A tapasztaltabb néző talán nem is hiányolja a függönyt, és elfogad mindent, amit a játék, de főleg a témabonyolítás logikája tár föl. Megtapsolja a színészi alakításokat, amelyek megragadják tetszését. A jelmezek is mutatósak, ízlésesek, akárcsak a fény- és zenei effektusok, amelyek megfelelő hangsúlyt adnak az egymást váltó, más-más atmo- szférájú képváltásoknak.

Daniela Kapitáňová szcenírozási megoldásaival nyilván arra törekedett, hogy a

dráma valóságos mozzanatait, fordulópontjait hangsúlyozva fölhívja a néző figyelmét a lelkiismereti harc hitelességére, hogy a főszereplő, Nikosz Kenotaifosz kételyeit tényleges emberi konfliktusképpen fogadjuk el. így a szerző gondolati felépítése (elképzelése) a nézőtéren is elfo- gadtatik. Ügy véljük, helyesen döntött, amikor a stilizált környezetben, a jelenetek okszerű absztrakciójával és szövegkur- tításokkal afelé törekedett, hogy a játéknak ne a konkrét helyzetekből adódó mozzanatait erőtesse rá a nézőre, hanem a lényegesnek a lényegtelentől való megkülönböztetésével olyan „absztrakciót” végezzen, amely a színpad és a valóság rendezői szemléletének szerencsés találkozását eredményezi.

A játék jő és felszabadult. Jól indul a cselekmény a határozottan kézben tartott művészi egységesség felé. Jelentősége és helye van minden mozdulatnak. És ez a kitöltöttség a legnagyobb erénye a fiatal Daniela Kapitáňová rendezésének. Az író adta jellemek érvényesülnek. A szerepek nincsenek túlhangsúlyozva (!). A játék egyenletes. Célratörő stílusa az a mérték- tartás, amelynek köszönhető a siker, és amely újabb bizonyítéka annak, hogy drámát is kell játszani. Természetesen olyat, ahol a szavaknak önmagukért-való jelentésük van; ahol a színészi kreativitás a maga jellemrajzában érzékelhető és megvalósulhat a szerzői tartalom. Persze, ha összhangba kerül a cselekvéssel, és minden gesztus, költői metafora harmonikusan olvad egybe a színészek alakításával. A közönség varázslatot vár. A párbeszédek lenyűgöző erejét követeli, a másság és a maiság új kifejezőeszközeit igényli. Ellenpontokat és párhuzamokat keres, hogy önmagára lelhessen.

A főhős, Nikosz Kenotaifosz fehér ruhás világfiként kerül elénk, Dráfi Mátyás egyértelműen kitűnő alakításában. Szerep- formálása hiteles.

Mona szerepeltetése nehéz feladatot rótt a szerzőre, amikor is a történések atmoszféráját megteremti és életben tartja. Monának nincsenek harsány csattanói, hatást provokáló poénjai. Petrécs Anna játéka tehát mértéktartó: szűkszavú, pátosz nélküli és önérzetes. Turner Zsigmond szerepformálása is sikeres. Játékát gazdag életismerete táplálja. Érett ábrázolással festi meg a tudathasadásos, önmagába rejtőző, különcnek tűnő Blondy alakját, aki utolsónak érkezett ide, az oázis „kísérleti