Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - FIGYELŐ - Révész Bertalan: Megjegyzések Vitkovics válogatott műveihez

prózai művek; kis enciklopédia; tanulmányok; levelek. A verses-lírai alkotásokból kapjuk a legbővebb válogatást, s ez rendjén is volna. Csakhogy: a fejezeten belül mind az egyes mfinemeket képviselő versek mennyiségi aránya, mind kronológiájuk erősen vitatható. A szerkesztő meghatározta sorrendnek — népies dalok, szerb népdalfordítások; ódák, episztolák, alkalmi versek; epigrammák — éppenséggel a fordítottja volna meggyőzőbb: az epigrammákkal kellene nyitni, a népies dalokkal pedig zárni a fejezetet. Emellett szól egyrészt a versek keletkezésének időrendje (tudniillik, az epigrammát és episztolát előbb művelte, mint a népies dalt, amit az 1817-ben kiadott kötetének epigrammái és episztolái is megerősítenek), másrészt a költői életmű fejlődésben való láttatásának követelménye. E fejlődési ív csúcsán ugyanis kétségkívül a népies dalok — s még inkább a szerb népdalfordítások — állnak. A mondottakból tehát világosan következik, hogy Lő- kösnek ez utóbbi műfajcsoportból jóval gazdagabb válogatást kellett volna hoznia, az egyéb versanyag szűkítése árán is.

Bajza s a kortársak véleményét nem feledve, velük hol polemizálva, hol egyetértve, miszerint Kazinczy mellett „a magyar epigrammatlsták egész seregében Vitkovics érdemel legtöbb figyelmet”; szá- montartva továbbá a Vitkovics-kutatás újabb eredményeit, mely kimutatta, hogy költőnk a klasszikus ízlés megszólaltatásával (az óda fenséges pátoszával, az epigramma életbölcsességet, intelmet kifejező lakonikus tömörségével, az episztola oktatói célt tolmácsoló könnyed, szellemes hangvételével) s a magabiztosan kezelt őklasszikai versformákkal: a klasz- szicizmus diadalra vitelében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ma mégis — az életmű ismeretének birtokában, ebből kitekintve — azt kell mondanunk, hogy Vitkovics óda-, epigramma- és episztolaköltészetének nagyobbik hányada csupán a tisztes középszert képviseli. Szerelmi témájú versei sem többek puszta utánérzéseknél, némelyikük legfeljebb népies hangszerelésű helyzetdalnak felel meg. — Ezzel szemben népies dalaival és népdalfordításaival úttörő szerepre vállalkozik. Horváth Jánostól félévszázada tudjuk, hogy „Vitkoviccsal kezdődik a voltaképpeni népdal-utánzás”, „ő ad valóban úttörő példát a műköltészet számára s tesz tanúságot bizonyos tudatosságról ebben az

irányban”. Bár a „népdal tónját” már a 90-es évek közepétől próbálgatja, s ez idő tájt egy-két népies dallal el is készül, a népies dalköltészettel majd csak az 1810- es évek derekán-végén jegyzi el magát véglegesen: ekkor válik a szerb népdal népszerűsítőjévé, a népies dal tudatos művelőjévé.

Ehhez a kezdeményezéshez Vitkovics két forrásból kaphatott indíttatást: az irodalommal szemben megnyilvánuló egyre növekvő igényből és a szerb népköltészetből, szabatosabban fogalmazva, abból a 10-es és 20-as évek fordulóján végbemenő elvi-ízlésbeli változásból, amely a Kazinczy „fentebb stíl”-jétől való eltávolodást és a Kisfaludy Károly nevével fémjelzett új, romantikus törekvések irányába való fordulást jelentette — valamint Vük Karadžič két kötetes szerb népköltészeti gyűjteményéből (1814—1815). Az utóbbit, szerb nyelvtudása révén, mindenkinél előbb megismerhette, tanulmányozhatta, s ennek eredményeképpen a Tudományos Gyűjtemény 1891-i évfolyamában A Rác Nyelvről címen értekezést közöl. Ebben a figyelmet keltő dolgozatában méltatja a szerb nyelv jellegzetességeit, verselésre való alkalmasságát, s egyik-másik sajátságát, végül, véleményét bizonyítandó, bemutatja két dal eredeti szövegét s vele párhuzamosan a maga magyar nyelvű átköltését. Ezt követően Vitkovics egy évtizedes időszaknak — Czuczornak e műfajban való feltűnéséig — legtermékenyebb és legsikeresebb dalköltője. A könnyed hangvételű dalköltészet iránti álhatatos vonzódásában

— csakúgy, mint tematikai és verselési hasonlóságok tekintetében — a nála nem- zedéknyivel fiatalabb Czuczor Gergellyel rokonítható.

Fentebb már említettük, hogy noha Vitkovics költészetének legjelentősebb, az idő múlásával leginkább dacoló fejezete: népies dalai, népdal- s népballada-fordí- tásai és személyesebb jellegű műdalai — mégis a válogatás során ezekből kapjuk a legkevesebbet. Mivel a személyes hangvételű (vagy legalábbis azt megközelítő) dalainak száma igen alacsony, az Itt szereplő néhány mellett szívesen olvastuk volna a talán máig legismertebb lírai darabját, a Vigalmi dalt. Hiányzik a kötetből a kissé szentimentális, de egyik legnépszerűbb népies helyzetdala, a Füredi pásztor dala, melyről a szigorú Bajza József is elismerően vélekedett, erényeként kiemelve versmondatainak népies sajátos