Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Főnix Füzetek
idején, miért válogatott be olyanokat is, akik a kibontakozásra képtelennek bizonyultak. Meglehet, az adott pillanatban és helyzetben ő azt a felállást tartotta a legjobbnak, a legtöbbet ígérőnek, s mentségére szól az is, hogy bevezető tanulmányában ő is inkább a kételyeinek és az aggodalmának adott hangot, a jövővel kapcsolatosan nem voltak különösen illúziói. A Megközelítést tehát egyfajta szelíd erőszak segítette a világra, a minden áron való tenni akarás; megjelenése ezért a korábbi, jobban „időzített” antológiákhoz képest sokkal kisebb visszhangot keltett — ha ugyan keltett egyáltalán valamifélét —, a fiatal csehszlovákiai magyar lírikusok fejlődését illetően pedig semmi fogódzót nem kínált az irodalmároknak. Akkoriban úgy tűnt egy pillanatra, mintha a többség az EGYSZE- MÜ ÉJSZAKA legjobbjainak nyomdokaiban lépdelne (kevesebb bátorsággal, de több rutinnal felvértezve),, később aztán arra kellett rádöbbenünk, hogy az új nemzedék legéletrevalóbb képviselői — SOÖKY LÁSZLÖ, SOMOS PÉTER, KÖVESDI KÁROLY, valamint az antológiában nem szereplő BETTES ISTVÁN, BARAK LÁSZLÖ stb. — ezzel a „hagyománnyal” nem tudnak mit kezdeni; számukra inkább kölönc, semmint ösztönző erő. A polifon rivalgásból fokozatosan kétfajta hang vált ki, erősödött fel; az egyik a befeléforduló, meditatív líra hangja volt, a másik az iróniához és a groteszkhez vonzódó költők hangjára emlékeztetett. A meditatív líra korántsem hagyományok nélküli a csehszlovákiai magyar költészetben, ismételt felbukkanása mégis a meglepetés erejével hat, hiszen a hetvenes években a perifériára kényszerült. Az ironikus és groteszk költészetnek mostanáig egyetlen igazán jelentős — s eddig még nem kellőképpen méltányolt! — képviselője ZS. NAGY LAJOS volt irodalmunkban, aki ha kissé megkésve is, úgy látszik, iskolát teremt maga körül, de legalábbis követőket vonz. A meditáció és az irónia természetesen nem zárja ki egymást, s akár példákon is szemléltethetnénk, hogy az imént felsorolt fiatalok költészetében mindkettő szerephez juthat, de érthető módon már csak alkati okoknál fogva sem lehetnek egyforma intenzitással jelen ugyanabban a költői termésben. Zs. Nagy Lajos hatása természetesen nem közvetlen, de véleményem szerint kimutatható; ugyanakkor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az irónia mindenekelőtt alkati sajátosság, tehát az ember lényéből fakad. SOÖKY LÁSZLÖ, SOMOS PÉTER, BETTES ISTVÁN, a prózaírók közül pedig GRENDEL LAJOS és CŰTH JÁNOS esetében az irónia szinte fiziológiai szükségszerűséggé válik, ezt utánozni vagy lemásolni csak kontár módon volna lehetséges. 3. Bettes István BOHÓCOK ÁLDOZÁSA c. kötete a Főnix Füzetek első darabja. A vitathatatlanul tehetséges fiatal költő legfontosabb erényei — a magabiztos hangvétel, a pontos tényrögzítés, a kitűnő arányérzék — olyan képességek, amelyek segítségével idővel jelentős költői művet hozhat létre. Nem a kitárulkozó költők fajtájából való, szinte kényesen ügyel arra, nehogy kiszolgáltassa magát. Az Ének a húsőrlőben című ciklusában bohócgúnyában lép elénk: játékos, ironikus-önironikus vagy groteszk versekkel szórakoztat bennünket, azt a látszatot keltve, mintha semmi különösebb célja nem lenne az egésszel, közben azonban fokozatosan rádöbbenünk arra, hogy akaratlanul is egy magányos lélek vergődésének lettünk a szemtanúi. A Fennsíkra érve című ciklusban aztán végérvényesen lehull az álarc, az iróniát egyfajta tragikum váltja fel. Ennek a ciklusnak a darabjai azonban kevésbé kimunkáltak, a pátosz és a mélabú, amely itt-ott eluralkodik a sorokon, zavart kelt az olvasóban. Többször is megtörténik, hogy jól indít egy verset, aztán írás közben kifullad és alig várja, hogy a végére érjen. Igazán nagy verset ebben a kötetben még nem találunk, annál több ragyogó töredéket. Egy-egy jól sikerült képe, hasonlata sokszor egymagában képes megtartani a vers épületét, amely egyébként menthetetlenül összeomlana. Külön említést érdemel a fiatal költő témagazdagsága. Alig van helyzet, amelyről ne tudna verset írni; ez az improvizációkészség csak a vérbeli költők sajátja. 4. Barak László meditatív alkat — kortársai közül leginkább Kövesdi Károllyal rokonítható —, első kötetének címe szinte tökéletesen kifejezi azt a lelkiállapotot, amelyben
