Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - ÉLŐ MÚLT - Jaroslava Pašiaková: Az Akasztott ember

vényesen tudatosítani kell, milyen hely illeti meg a magyar nemzetet az európai nemzetek kontextusában.

A magyar szocialista emigráció jelentőségét, úgy vélem, még csak ezután értékeljük majd méltóképpen. Tény, hogy elsőként inspirált néhány — nemzetközi szempontból is jelentős — rendezvényt, pl. nemzeti ankétokat, irodalmi esteket, kiállításokat stb., amelyeken nagyon tárgyilagosan informálta egyrészt a határokon túli magyar publikumot, másrészt a „hazai” vendéglátókat mindarról, ami a világot mozgatta.

Minden magyar emigráns folyóirat nagy figyelmet szentelt a szovjet anyagoknak, orosz szerzők (a leggyakrabban Lunacsarszkij) szociológiai és kulturális-politikai tanulmányait közölték, de a szomszédos nemzetek antológiáit is megjelentették; Gömöri Tűz című folyóirata például a cseh és a szlovák költők antológiáját tette közzé, Kassák a Mában a német, a Dokumentumban pedig a francia költészet antológiáját publikálta. Az Ékben ugyancsak megjelent egy cikk, mégpedig Illyés Gyulától, Az új nemzetközi irodalom ismertetése és kritikája címmel s Az új franciák alcímmel (Ék, 1923. márc. 20.). Lényegében ezzel a cikkel kezdődött a korabeli világirodalom ciklikus ismertetése. Illyés nagy szakértelemmel elemzi benne a franciaországi háborús irodalmat és analizálja a háború után kialakult helyzetet. Rámutat, milyen új csoportok jöttek létre a régi humanista centrumok mellett (Mercure de France, Clarté); ezek központi alakjai Romain Rolland és Henri Barbusse. Barbusse több fronton is érdekelt volt a magyar proletárforradalom ügyében és közel állt a haladó magyar emigrációhoz. Illyés Henri Guilbeaux-ra is felhívja a figyelmet, aki Appollinaire-rel ellentétben (az utóbbit ugyan kellemetlenül lepte meg a háború kitörése, de nem tudott mindjárt határozott álláspontra kerülni vele szemben), mindjárt a háború első hónapjaiban ilyen felhívást intéz a világ katonáihoz:

„Harcra háborúra! Zúg csattog a népek hangja szerteszét.

Katonák a lövészárkokban béküljetek ki, lázadjatok föl! ...” Illyés nagyra értékeli Guilbeaux jelentős tettét, a Demain (Holnap) folyóirat megalapítását, amivel egyesítette a világ legkülönbözőbb — a háború alatt Svájcban összegyűlt — forradalmárait.

1922-ben jelent meg az Akasztott emberben az Ivan Goll a polgári dadaistákról című cikk (AE, 1922. nov. 1.), amelyben Goll egyik párizsi — a dadaistákról szóló — levelét ismertetik. Ne engedjétek, hogy ezek a dadaisták elvakítsanak benneteket! — mondja Goll: „Ezek monoklis rózsanyakcsokros smokkok, akik csak a maguk kis utait futkossák. Ororszországról például a lehető legocsmányabban gondolkoznak... Az imitátor Tzara semmiben sem különbözik Wilde-tól vagy Marinettitől.” A szerkesztőségi megjegyzésben azt olvassuk, hogy nem hagyják magukat elvakítani, de mindenesetre nagyon csodálják a burzsoá kultúrának ezt a hajtását, amely halálra tudja nevetni magát a saját romlottságán és butaságán.

Az Akasztott embernek ugyanebben a számában jelent meg John Hearthfield és Georg Gross Manifesztuma. Ez a Manifesztum értékes dokumentuma a haladó művészek legradikálisabb nézeteinek, a múltbeli művészetek iránt érzett szélsőséges gyűlöletnek. A szerzők a munkásokhoz fordulva kérdezik: „Mihez kezdjen a munkás a művészettel? Mihez, mikor a legkezdetlegesebb életszükségletekért küzd és a szétzüllő viszonyok lázát szenvedi, melybe menthetetlenül elsüllyedni látja társait, családját, harcos testvéreit... Munkások! A festményekkel, melyek szépséget és örömöt mutatnak osztály- tudatotoknak és a hatalom felé irányuló elhatározottságtokat akarják szabotálni... Munkások, kik folyton teremtitek az értéktöbbletet, mely a kizsákmányolok palotáit ezzel az esztétikai luxussal aggatja tele, miáltal a művészek életlehetőségét is kikeresitek — munkások! ám halljátok, mit mond a harcotokról és rólatok egy ilyen művész.” Ezután Oskar Kokoschka levelét idézik; Kokoschka, a képzőművészet drezdai professzora azzal a kéréssel fordul a város lakóihoz, hogy politikai meggyőződésüket védjék fegyverrel, ám lehetőleg minél távolabb a régi idők kulturális kincseit őrző Zwingertől. Kokoschka a következő szavakkal zárja levelét: „Bizonyos, hogy a német nép a megmentett képek szemléletében több boldogságot és üdülést fog találni, mint a mai idők minden politizáló németjének nézeteiben.” A Manifesztum szerzői megjegyzik, hogy ez a burzsoá gondolkodás tipikus példája. „Mi örömmel köszöntjük a puskagolyókat, melyek képtárakban és palotákban a proletárnegyedek munkásotthonai helyett, Rubens-remekeket tesznek tönkre. Mert csak egy dolog a mi feladatunk: minden eszközzel, minden értelemmel és következetességgel meggyorsítani a kizsákmányolok