Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - ÉLŐ MÚLT - Nagy Miklós: Rögtönzött arckép Komlós Aladárról

származása is korlátozza. Hazájához — akárcsak Radnóti — azonban mindvégig ragaszkodik; ezt bizonyítja érdeklődése a kortársak költészete iránt. Ifjúkori forró lelkesedése Adyért, a Nyugatért nem árnyékolja be szemét, egyre határozottabban felismeri egy diadalmas, alkotó nemzedék fordulatot hozó jelentkezését. Az a kritikus, aki korábban annyiszor csalódott az avantgarde tomboló igyekezetében és ígéreteiben, őszinte belső megnyugvással írja le 1935-ben: „Most látszik Illyésék, Szabó Lőrincék munkájának eredménye: a húszas évek lázas kísérleteinek romjai elsöpörve, szabad az út a költészet kipróbált hagyományaihoz.” (Kritikus számadás. Bp. 1977. 281.) Az új virágzás szuggesztív és gazdag, még az is kérdés Komlós Aladár előtt, nem a regény s az esszé válik-e majd a kor vezető műfajává, mert az Ábel-trilógia, a Puszták népe, Márai művei „a magyar próza új, nagyszerű lehetőségeit mutatják”, (uo. 295—96.)

A Komlós által felsorolt neveket böngészve önkéntelenül is felvetődik a kérdés: És József Attila? Róla nem vett tudomást az élesszemű bíráló? Maga Komlós Aladár számolt be 1948-ban személyes és irodalmi vonatkozású kapcsolatukról. (Költészet és bírálat. Bp. 1973. 274.) A kölcsönös, ám megizmosodni egyik részről sem tudó rokon- szenv nála megértő, egyszersmind fenntartásokat kifejező recenziókban nyilvánult meg, a költőnél pedig az alábbi rögtönzésben: „Szerették Ignotus Pali / és Galamb Ödön, a tanár; / szerette báró Hatvany / és talán Komlós Aladár.” Barátságuk hosszabb szünet után új fejezethez érkezhetett volna a Nagyon fáj kötet megjelenésekor 1937- ben, mert a róla írt kritikában (Kritikus számadás, 298—300.) Komlós már fölfedezi a fiatal évek „csibész rokokójának” elmúlását, üdvözli a költő szocialista gondolatiságát (telitalálat A város peremén hat sorának idézése), tragikus mélységét, verselő leleményességét, kimondja hozzá fűződő reményét. Csakhogy épp itt a baj: a recenzió befejezése a távlatokra utal, a jövőtől várja a nagy „meglepetéseket”, holott József Attila már akkor a csúcsokon járt. Ám az utókor ne ítélkezzen fölényesen történelmi páholyából: ki tudja, mily gyorsan szétporlott volna a kritikusi tartózkodás, ha a költő hátralevő idejét nem hónapokkal, hanem esztendőkkel méri a Sors. A fasizálódó kor Komlós Aladárt is a Semmi szélére taszítja, ahol megszűnik minden biztonság és bizonyosság. Örömért sóvárgö, közösségi meleget kereső verseiben (A la recherche, Rokonok, A bennszülött) most teljesedik ki költészete.

2.

Komlós Aladár pályájának második felében már a felszabadult Magyorországon él, s ha egy egyetemi hírrel indítottunk, e kezdőponthoz megint viszatérhetünk. Szólaltassuk meg azonban őt magát (Kritikus számadás, 645.) — kicsit önkényesen fölcserélve mondatai sorrendjét. „1946-ban egyetemi tanár lettem. Egy új társadalomba csöppentem, amellyel még nem voltak közvetlen kapcsolataim, és amelyet nem értettem, nem éreztem hát Indítást a szépírói munkára, ehelyett irodalomtörténeti terveim megvalósításába fogtam. Sok mindenről, ami égetett, nem beszélhettem kedvem szerint, még a Nyugatról sem, hát bevonultam a múltba. Kollégiumaim fő tárgya a 19. század második fele volt. Érdekelt is ez az akkor még meglehetősen ismeretlen kor, de erre megbízást is kaptam, bár a Nyugat vizsgálatában természetesen fontosabb munkát tudtam volna végezni. A marxizmus megismerése és alkalmazása ... ránevelt a társadalmi talaj kutatására. Irodalmunk t-ársadalmi háttere című könyvem, az első kísérletem ebben az irányban, a marxizmus igen felületes ismerete alapján készült. Vajda János című monográfiám pedig igen rossz körülmények között született, rossz tárgyi körülmények közt és rossz közszellem nyomása alatt”.

Ezek az 1973-ban megfogalmazott tárgyilagos sorok nem pusztán önéletrajzot s önértékelést nyújtanak, hanem vádolják is az 1957 előtti magyar tudománypolitikát, irodalomszemléletet, amely kiemelte Adyt, ám nagy kortársait, Babitsot, Kosztolányit, Füst Milánt már feledésre ítélte, még kevésbé volt kíváncsi a polgári liberális Igno- tusra, a fart pour l'art-os Osvát Ernőre. Minden bizonnyal gyümölcsöző és ésszerű döntés lett volna Komlóst 1948 táján egy Nyugat-monográfia elkészítésével megbízni, mégsem szabad azt hinnünk, hogy az akadályok láttán végleg lemondott tervéről. Két műve: A szimbolizmus és a magyar líra (1965), valamint a Gyulaitól a marxista kritikáig (1966) nélkülözhetetlen forrásai e kor vizsgálóinak. Nem a teljesség igényévei lépett föl szerzőjük, azt a két irodalmi műnemet boncolgatta, amelyh«z mindenkor a legszemélyesebben vonzódott: a költészetet és a krrtikát.