Irodalmi Szemle, 1982
1982/6 - Moyzes Ilona: A tó titka (mesejáték-részlet)
Moyzes Ilona (A nap lemenőben. Hosszú Láb a tó partján ül, hálója a tóban). HOSSZÚ LÄB: Ma nincsen szerencsém. Nem kapnak a halak. Ez a tó az én barátom, a csend, a fák... Most haza kell mennem, anyám vár, a vacsorám kihűl. (Mozdul, amikor kezében megrándul a háló. Az égen a hold kúszik fölfelé). Mi a szösz? Csak nem?... (Kihúzza a hálóját s szeme-szája eláll a csodálkozástól). Nahát! Ilyen halat sem láttam még. A szeme olyan, mint a lámpás. S hogy sziporkáznak a pikkelyei! (Váratlanul elsötétedik az ég. Kémleli az eget.) Lám, a Hold is elbújt ijedtében. (Egy szélesnyakú üveget kotor elő a hátizsákjából, megmeríti vízzel s belé helyezi a halat.) Csodahal vagy, hazaviszlek s őrizlek majd, mint a szemem fényét. (Hosszú Láb odahaza, egy faluvégi házban. Lábujjhegyen lopakodik a szobájába, ágya szélére ül, szemben egy kis asztalon az üveg, amelyben a hal ficánkol.) HOSSZÚ LÄB: Fényes Szem lesz a neved. Lám, a szobámban még világot sem kell gyújtanom. Hiszen még a vak útját is bevilágítod. FÉNYES SZEM: Hagytál volna a tó vizében, az az én otthonom. Ha itt hagysz, elpusztulok. Vigyél vissza, nem fogod megbánni. HOSSZÚ LÁB: Vigyelek vissza? Lehetetlent kívánsz. FÉNYES SZEM: Miért .olyan lehetetlen az? HOSSZÚ LÄB: Nem tudok betelni a szépségeddel. Boldog vagyok, hogy itt vagy, s nézhetlek. FÉNYES SZEM: önző vagy. Ha elpusztulok, boldog leszel-e? HOSSZÚ LÄB: Ezt nem gondolhatod komolyan. A tó vizében ficánkolsz, ápollak majd, megteszek érted mindent. FÉNYES SZEM: Értelek én, Hosszú Láb. Hiszek is neked. Megbízom benned, tudom, jó szándék vezet. HOSSZÚ LÁB: Hát akkor? ... FÉNYES SZEM: Azt mondtad, mindent megteszel értem. De a tavamat nem tudod elhozni, ugye? Beláthatod hát, hogy egyszerűbb, ha engem viszel vissza. Mert elpusztulok ebben az üvegben. HOSSZÚ LÁB: A tó vizével töltöttem meg. FÉNYES SZEM: Igaz, de nem ismersz te engem. Mit tudsz rólam? Semmit. Számomra kevés ez a hely. A tó vizére vágyom. Az egész tó birodalmára. Az az én világom. A szabadságom. Az életemet jelenti. Elpusztulok nélküle. Nem érted? Könyörülj meg rajtam. HOSSZÚ LÁB: Hm... FÉNYES SZEM: Hogyha téged cellába zárnának, nem érezned börtönödnek még akkor is, ha a legválogatottabb falatokat tálalnák föl számodra? HOSSZÚ LÁB: De annak érezném. FÉNYES SZEM: A tóhoz sem jutnál ki. Nem beszélhetnél a hullámaival, nem hallanád a csendet és a fákat. Nem látnád a partot, a madarak röptét, a homokot, az eget, a napot, a holdat. Mit ereznél vajon, felelj! A TÖ TITKA (mesejáték — részlet)
