Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Duba Gyula: Semmi nem történt (elbeszélés)

san járt körülötte, mintha ott sem lenne. Mégis minden mozdulata neki szól. Vonzza a tekintetét, követnie kell a járását, hatalmában van. „Végtelenül magabiztos — mé< regette —, öntudatos és szenvtelen, úgy viselkedik velem, mintha ügyfél lennék, akivel szemben kimérten udvarias. Okos és nyílt, de rokonszenvét nem mutatja...”

— Édesen szereti vagy keserűen? — kérdezte az asszony és gyors, fürkésző pillantást vetett rá.

— Keserűen... mint az élet... — válaszolta nem túl szellemesen, de Vrchlická jő- lelkűen rámosolygott, méltányolta igyekezetét.

Aztán az asztal másik oldalára ült, kávézni kezdtek. Szilveszter egy kockát tett a kávéjába, a nő csak felet. Keresztbe vetette hosszú lábát és nem fedte el gömbölyű térdét, sem combja elővillanó sávját, mozdulata mégsem volt kihívó, hanem természetes, nagyon közvetlen és nőies. Beszélgetés közben állandóan Szilveszterre nézett és ő megállapította, hogy Vrchlická nagy, szürke szemében nyíltság, őszinte érdeklődés és végtelen közvetlenség melege remeg. Mindenről határozott véleménye van, nevetése pedig különösen megkapó. Teljes szívéből és leikéből nevet, felszabadultan és gyerekes örömmel, a jókedv pillanatában egész lényét az őszinte nevetés uralja. Láthatóan nem veszi észre a férfiben fokozódó, zavart, feszültséget, melyet a térdére tévedő tekintete tükröz. Szilveszternek olyan kellemetlen gondolata támadt, hogy az asszony a helyzet érzéki vonatkozásairól nem vesz tudomást és társalgásukban csak az értelme van jelen. Talán nem érzi sugárzó nőiességét vagy őt nem tekinti magához való férfinek? Igyekezett magától elhessegetni ezeket a nyugtalanító — pontosabban: leverő — gondolatokat. Negyedórás vidám és közvetlen csevegés után elbúcsúzott, Vrchlickának hosszan kezet csókolt és olyan érzéssel távozott tőle, hogy a véletlen gyönyörű, bár késői élményt készít számára elő, izgalmas és nemes kalandot, könnyed és meleg találkozást egy emberrel, egyébként pompás nővel, aki mosolyogva így búcsúzott tőle: aztán majd jelentkezzen.

2.

Szilveszter fellázadt és szembefordult a világgal. Élete delén, hosszú nyugalmas évek után merész kalandra készülődik. Ismerve őt, a Vrchlickával való megismerkedését és az ezt követő tervezgetéseit egyértelműen lázadásnak minősíthetjük. Szembefordul? a sorsával, pedig az nem kemény, nem is drámaian göröngyös utakon viszi őt, hanem éppen hogy kiegyensúlyozott, letisztult, és megértően, biztosan terelgeti Szilvesztert a nyugdíjas kor kényelme, a kellemes öregség problémátlan állapota felé. Mit akar nyugtalan lázadásával? „Valami mást”, felelné. Többet nem mondana, csak ennyit: „mást, újat, rendkívülit!” Aztán hozzátenne: „azt szeretném, hogy valami történjen, hogy a megszokás burka felhasadjon körülöttem és izgalmas, szokatlan dolgok essenek meg velem. Kockáztatni akarok, majd félni a kockázattól és örülni, hogy legyőzöm a félelmet. Élvezni akarom, hogy bátor vagyok és még tudok győzni!”

Így töprengene Szilveszter, ha megkérdezné valaki, hogy mi történik vele az utóbbi napokban. Az avatatlan szemlélő azt mondhatná: megbolondult.

Senki sem sejtheti, külső szemlélő nem láthatja, hogy bévülről égeti őt a nyugtalanság, izzik, mint a szélfútta parázs. Külsőre nem változott, modora a régi. Viselkedésében semmi feltűnő. Alkalomszerűen segít a házimunkában otthon, reggel lustálkodik, délután szunyókál, unokájával férfiasan kezet fog és megcibálja a fülét, ha rosszalkodik. Munkahelyén higgadtan mérlegelő, véleményez, hozzászól és parancsol, gyűlést szervez, akciót indít. Kitölt két kérdőívet, beküldi a központba a hiányolt jelentést. Ha kell, állást foglal. Naponta kétszer két deci bort iszik, este televíziót néz. Lefekvés után azonnal elalszik, mélyen alszik, reggel a felesége figyelmezteti, hogy horkolt. Emiatt egyszer éjszaka is felkelti és megkéri, hogy forduljon a hátáról az oldalára, mert borzalmas és csüggesztő az éjszakában a mély hangon zengő horkolás. Szuszogva, szó nélkül szót fogad, elalvás után rémes álmot lát: árvíz van, kiöntött a Duna és rátört a gyanútlan városra, Vrchlická egy íróasztalon kapaszkodik és úszik a zavaros hullámokon, segítséget kér, s ő minden erejét megfeszítve utána úszik, de nem éri el, az asztalon kuporgó rémült nőt elnyeli a távol. Máskor erotikus álma van, arctalan meztelen nőt ölel, úgy arctalan, hogy vonásai nem állnak ismerőssé össze, szétfolynak, felismerhetetlenek; folt van az arca helyén.

Napokig álmodott és álmodozott, mérlegelte, mit tegyen. Meddig mehet el a Vrchlic-