Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - LÁTÓHATÁR - Alexander Matuška: Az írástudók helyzete, Érvek és ellenérvek, A Jó és a rossz irodalomról

hogy ezek a tömegek már tőlük függetlenül is megszenvedték és megváltották a közelgő megoldást. „Az értelmiségiek és a tömegek között tátongó szakadékot elsősorban az értelmiségieknek kell betemetniük” — Irta Salda. A mai Írástudónak nem siránkoznia kell a szociális igazságtalanságok fölött, mint ahogy azt Rousseau tette — szétzúzásukban maga is részt vehet: segíthet valóra váltani mindazt, amiről a múlt nagy szellemei csupán álmodtak. Ami nálunk eddig Csak állásfoglalás volt, most gyakorlattá tehető. Ma nem érvényes az egykori igazság, amely szerint az a legerősebb, aki egyedül is megáll a lábán. Ma nincs középút, ma nem lehet a pártok fölött állni — elérkezett a kötődések ideje, az az idő, amikor tartozni kell valahová, s az értelmiségnek azokhoz kell tartoznia, akik nem akarják megengedni, hogy a vérfürdő megismétlődjék, s ennek érdekében messzemenő strukturális változásokra törnek. Mindenkinek törődnie kell az állammal, a társadalommal, a közügyekkel, egy időre mindenkinek politizálnia kell, hogy egyszer — talán — majd megengedhesse magának, hogy ne politizáljon.

A szlovák írástudó mentes a más nemzetiségű értelmiségit kínzó kételyek egész sorától. A népből származik, és legjobb kulturális hagyományai a néphez kötik. Az értékek létrehozása közben az arisztokratikus kizárólagosságot nálunk senki sem művelte. Mindenki — s főként a Stúr-iskola tagjai — a népszolgálatban látta küldetését. Nálunk nemcsak a költő, hanem minden kulturális értéket teremtő ember „követ” volt, népe követe. Az írástudók legjobbjainak nálunk nem kell a múltat bújniuk, ősöket keresniük, ők „a múlt élő összege”. Nem kell magukba szállniuk és lelkiismeret-vizsgálatot tartaniuk. Szálljanak magukba és tartsanak lelkiismeret-vizsgálatot viszont azok, akik ugyan nem váltak a fasizmus kiszolgálóivá, és nem segédkeztek az emberiesség meggyalázásá- ban, de mindmáig bizonyos nyavalyákban szenvednek. Ilyen nyavalya például az, amely megakadályozta és megakadályozza őket abban, hogy a népben komoly társadalmi problémákkal küzdő szociológiai valóságot lássanak, ne pedig ünneplőbe, népviseletbe és hímzésekbe öltöztetett figurát. Ezek az értelmiségiek a néptől elszakadtak, egyéni műveltségre viszont nemigen tettek szert, úgyhogy ég és föld között lebegtek és lebegnek, üresen, nem érdekli őket sem az a réteg, amelyből származnak, sem pedig a kultúra, amelyhez nem tudtak felnőni. Csupán az úri mórest lesték el, s emiatt a nép lenézte és „uraknak” tartotta őket, még ha nyomorogtak is. A másik nyavalyájuk ezeknek az értelmiségieknek az ideálokban élés. Már az öreg Húrban — maga is teológus — észrevette ezt, és a következőkben fogalmazta meg: „A mi szlovák nemzeti létünk leginkább azért sátít, mert ez idáig csaknem kizárólagosan theológusok ápolták; könyveket meg ideálokat állítottak elénk, úgy, hogy ha a nemzet boldogulását könyvek, tervek és ideálok jelentenék, mi szlovákok nagyon boldog nemzet lennénk!”

A forradalom főként hatalomátvétel, de ugyanakkor az emberekben, a lelkűkben és elméjükben végbemenő újjászületés is. Objektív erők megnyilvánulása, de személyes, belső ügy is. A tétovázó szlovák értelmiségieknek, ha egy kicsit becsületesek, nem lesz nehéz dolguk a személyes újjászületéssel. Figyelniük kell, többet és következetesebben gondolkozniuk, és le kell számolniuk az ingadozással, az egyéni kényelemmel és a dilettantizmussal.

(1944)

Érvek és ellenérvek

(Részlet)

II

Csodálatos, mennyi a civakodás életünk minden területén; és milyen kevés a vita. Ha a nemzet kulturális fejlettsége mérhető szópárbajainak színvonalával, és miért ne lenne mérhető, jobb mértéket e méréshez el sem képzelhetünk — akkor ilyen szempontból is van mit behoznunk, és mit sem segítenek rajtunk az időnkénti elismerések. Például Šalda elismerése, miszerint a szlovák lélek természeténél fogva ragyogó és graciózus, és hogy a szlovák emberben csodálatosan sok a jellembeli nemesség és lovagiasság. Tér-