Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Összefüggéskeresés és mítoszteremtés

között Weöres Sándor költészete jelent. Cselényi a szuverén alkotói megokalást (nem tudni miért?) mellőzi; s kijelentése csak félig győzi meg az olvasót, mert a tételesség (ha evidens is) a viszonylatok és értékek felmutatása és értelmezése nélkül csak kívüleső véleményformálást jelent. Cselényinek nem szándéka az objektív értékrend alapján való megítélés; saját Intuíciói, érzései, élményei alapján méltatja, illetve jellemzi a költőket. így nemcsak a lírikusok munkásságának csúcsait jelentő alkotásokat veszi alapul, hanem a saját felfedező élményei forrásaként szerepet betöltő műveket. Ezért nem lehetnek ezek az írások egészen sem tanulmányok, sem kritikák, csupán Cselényi élményerejű példaképeinek emlékei, vallomásos tisztelgések.

A költő párizsi leveleiben (Ez is, az is Európa] is újságírósan ad jelentést a strukturalizmusról, s az irányzat egyes műfajainak fejlődéséről, állapotáról. Ezeket az írásokat (leveleket) elsősorban a téma teszi érdekessé. A sok név és cím, iskola és irányzat legtöbbször a kritika fogadtatásának szellemében kerül bemutatásra, Cselényi a kritikára hivatkozva mondja el véleményét a francia könyvekről, színházról és filmről ... Lehetőség kihasználatlanságát érezzük itt példaként a francia költészet korabeli megnyilvánulásainak mély és elemző értékelésének elmulasztásában, ill. az akkori befutott költők (Michaux, Char, Ponge) és a strukturalista elmélet — és tanulmány - írók (Lévi-Strauss, R. Barthes) eredményeinek és vívmányainak konfrontálásában. Az analízis jelleg kidomborítása és intenzívebb érvényre jutása határozottabban felszínre hozta volna Cselényinek, a költőnek a véleményét is. A választott „levélforma” ui. az egyes részek terjedelmi okainál fogva is korlátokat hord magában; a témáról témára való könnyű átcsapásokat eredményezi és nem a mély struktúráig hatoló elemző, figyelő-alkotói magatartást bizonyítja.

3. VÁLLALKOZÁSOK ÉS VARIÁCIÓK

„Egyetlen könyvet, ha úgy tetszik, egyetlen verset írok egész életemben (ahogy mások is ezt teszik, tudatában ennek a ténynek, vagy sem)” — mondja Cselényi eddigi életműve jellemzéseként. Ennek bizonyosságában a költő nagy horderejű elképzelések megvalósításába kezdett, melyeknek ívei magukban foglalják az életmű múltjának és jelenének feltérképezését és a jövő távlatait is. Érdemes bepillantanunk ebbe a tudatosan megkomponált vállalkozásba.

A Krétakor (1978) című kötet a szerző terve szerint első része egy kompozíciónak, amely egy négyes struktúra szerint rétegeződik és a klasszikus szimfóniaképletre, a négyszólamúságra vezethető vissza. A Krétakor formailag ennek a struktúrának az expozíciója, tartalmilag pedig a versekben visszatükröződő szülőföld és gyermekkor tematika jelenik meg ellenpontozva a nagyvilággal és a háborúval. A kompozíció „második tételének” darabjai, melyek a költő intellektuális fejlődését követik nyomon, a Kiegészítések avagy a történelem kerekeiben című ciklusban jelentek meg a Krétakor második felében (Kiegészítések Herakleitoszhoz, Tragédia magyar nyelven, D-montázs, Anyamadár sirató, A történelem kerekeiben ...). A harmadik „tétel”, a Jelen és történelem, mely legújabb kötetének gyújtópontjába van állítva, a gyerekkor és „tanulóévek” után azt a kort hivatott megörökíteni, amelyet a költő felnőtt fejjel élt át — az 50-es, 60-as és 70-es éveket. Ennek a résznek a középpontjában a 65-ös „árvíz" áll — saját és idegen alapszövegekre s a „belőlük továbbfejlesztett” kollázs- és montázs-versekre épül az egész szerkezet. A 65-ös árvizet, amely körül forog az egész gyűjtemény, a költő riporterként élte át, helyszíni tudósítások formájában küldözte cikkeit az árvíz sújtotta körzetből. Több mint egy évtized múlva akkori stílusában újrafogalmazta, „transzponálta” egykori tudósításait, felfedezve a bennük rejlő újabb lehetőségeket és létrehozta a Jelen és történelemnek azt a változatát, amellyel a Krétakor utolsó ciklusát zárta. A mítosz, másrészt a korrajz feltárásának irányában haladva Cselényi ezek után sorjába vette többi anyagát is, majd egy évtizednyi pálya írásos dokumentumait (riportokat is) és alakította át őket „látomásokká”. így készült el a legújabb kötete tengelyében elhelyezkedő „Mítosz”, mely a kötet többi írásával együtt a Legenda az ifjúság vizéről című és más írásaiban elmondottakat folytatja az 1956-tól 1980-ig keletkezett írásaival.

Az olvasó szemében félreérthetetlen a költő variálási és szerkesztői szándéka, a Jelen és történelem ugyanis úgy van összeállítva, hogy a szűkebb világtól, a szülőföldtől