Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - LÁTÓHATÁR - P. O. Hviezdoslav: Az erdőkerülő felesége (részletek)
Hogyha jön a tavasz, nem tudom, hogy van az, mint valami romon, fű nő a síromon, harmat a fű szeme, én nézek rád vele, s hiszed vagy nem hiszed, ha rajta szél zizeg: a szivem hangja az. Férj: Jó nekem, jó nekem, asszonykám, mindenem galambként súgja, hogy mindig szeretni fog, amíg csak élni fog. Én azt mondom neki, s szavam nem sértheti, te, kedves szép alak, szivemben hordalak, míg nyugszik s kél a nap. Hogyha jön a tavasz, nem tudom, hogy van az, síromon rózsa hajt, hajnalban felsóhajt, fejét búra hajtja, szirmait hullatja, hiszed vagy nem hiszed, ott piroslik benne szivem hű szerelme. Együtt: Jó nekünk, jó nekünk, örömre ébredünk, körülöttünk erdő, benne madár — kettő, párban énekelünk. Csillag száll le hozzánk, jaj, ugyan mit hoz ránk? Isten hozott, csillag, szárnyadon mi csillog? Öröm és boldogság. Málnaszedő lányok dala Kar Mikor Fanyüvőék az erdőre törtek, köpték a markukat: Fű se nő itt többet! Egyik kiált: E fák az utamat állják! A másik egy lucnak feszíti a vállát. A harmadik így szól: Gyökerét is tépd ki! A negyedik: Korhadt, ez fog ám csak égni! Ötödik megszívja magát levegővel: Viharral döntöm le, ha maga nem dől el! A hatodik: Nézd, e fenyő hogy megtermett! Riccs-reccs! Vége! Mindjárt a tőkéjén termek! Hetedik csak mordul, s egy fenyő kifordul — Röhögve kiáltja: Agyoncsap e szálka! A nyolcadikat meg így bíztatják: Hipp-hipp! Hagyd, öcskös, törpéhez törpefenyő illik! így vágták az erdőt Fanyüvőék estig: Ez se nő ki többet! — mondták — No, még ezt, itt!
