Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - LÁTÓHATÁR - P. O. Hviezdoslav: Az erdőkerülő felesége (részletek)
Rossz jósnak bizonyult a sok fejszés bajnok: Mit estig kivágtak, reggelre kihajtott. S állt az erdő megint. Szellőcske, ha moccant, zúgott a zöld sátor, ág az ághoz koccant. Mi facsonk volt tegnap, ma fenyő sudára, s a sudárra ág nő, s tűlevél az ágra. Száraz szurok helyén fényes gyanta buggyan, s az ágaknak selymes tobozbabájuk van ... Nem teljesült hát a szava Fanyüvőnek — S még a málnázók Is kikacagták őket: Mars innen, legények, mars haza, híresek! Itt mi eszünk mézet, ti egyetek •— meszet! + Hajtsd a bokor ágát kezemhez, szellőcske, hadd szedem gyümölcsét piros keszkenőmbe. Ha kezemhez hajtod, megköszönöm szépen: hogyha férjhez megyek, te leszel vőfényem. Vagy menyasszonyfátylam fujdogálod ősszel, vagy játszogathatsz a sötét szemfedőmmel. Jó a mi Istenünk, bizony, csupa jóság, megrakta az ágat, s nevel kalászt, rózsát. Nézi az irtványt is, megnézi apróra, s birói székében így határoz róla: Űjra beültetem, legyen a szegénynek terített asztala — ne lásson szükséget! így határozott a jó Isten az égben . . . Szedjétek, egyétek, van itt étek bőven! Első málnaszedő Málnaszem, málnaszem, édes vagy — Barna lány, barna lány, ékes vagy! Málnaág lehajlik kezemhez, de a lány nem hajlik, ha rendes! Második málnaszedő Ujjaim, kis csőrök, szemet szépen szemre! Örvös galamb eszik a kezemből este. A hársfa fölött majd magános hold bámul, mi ketten alatta, ezüst fénye ránk hull.
