Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Németh István: Egy bokorban rejtőzködöm, Egy este (versek)
NÉMETH ISTVÁN Egy bokorban rejtőzködöm Egy bokorban rejtőzködöm, sírok és dalolok hangtalan, kérlelhetetlen lángok, ádáz tüzek égnek mindenütt, csillagok atommáglyái odakinn és idebenn, porrá égek és újra meg újra szárnyra kelek a porból, hamuból, szegett szárnnyal, vérző csőrrel éneklem a legtisztább dalt: A napos sárga meleg repceföldek forró sugarát szórom, kegyetlen kertek foglyaként, mint szerelmes lányok, éneklem a tiszta dalt és táncolnak a fáim az enyhe tavaszi szellőben. Egy este Egy este, ha majd tisztán világít a hold, nézz be hozzám! Szemem sarkában megbújt már a halál, lábam alatt hallgat a föld, hosszú vonagló dallamok zúgnak a homlokom körül. Hallgasd őket, mint a harangokat, évszázadnyi zúgás, nyögnek a fáim, rínak a madaraim, kétségbeesve magukba roskadva zokognak a falak. Egy este, ha majd tisztán világít a hold, nézz be hozzám, légy velem, ölelj át, sirasd el apáim kezét... Egy este, ha majd tisztán világít a hold, tépd ki szemem sarkából egy pillanatra a halált.
