Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Egri Viktor: Fehér éjszakák (regényrészlet)
írók, művészek, tudósok szólalnak fel sorra, és minden szavuk az élet védelmében hangzik el. írók, művészek tudósok tanúsítják, hogy a békénél nincs becsesebb kincsünk. Béke, pace, Fried, mier — milyen egyforma meleg csengéssel szól hozzánk a világ száz nyelvén ez a nemesveretű szó. Csak gyengéden, az áhitat tüzében edzett vággyal küldi a szájra a szív, ahogy a gyermek szólongatja szülőjét: anyám, matka, mátyi, ma mére! Mégis érzem a nap minden órájában, a fehér éjszakák csendjében, hogy nem a béke szellemében élt évszázadok, évezredek óta a világ. Elvakult önzésében hatalomért, bálványokért, hamis fényű aranyakért, hamis eszményekért ontotta az ember embertársa vérét. Egy esztendővel ezelőtt a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon megismerkedtem a legnépszerűbb és legművészibb finn film írójával és főszereplőjével, Mirjami Kousmanen asz- szonnyal. Szabad óráimban őt és férjét, Erik Blomberget, a legnevesebb finn rendezőt kerestem. Nem volt szerencsém; a művészházaspár valahol messze északon filmezett és a nagy távolság még azt sem engedte meg, hogy a Béketalálkozó idején egy vasárnapra Helsinkibe jöjjön. Vagy csupán közöny volt ez, ami szememben erősen lefokozta emberségüket. Uitta doktortól, a Csehszlovák—Finn Társaság elnökétől kaptam ezt a maliciőzus mosollyal kísért felvilágosítást. Uittó doktor elbüszkélkedett, hogy a nálunk is bemutatott Fehér rénszarvas a legművészibb filmjük, és nagy örömmel olvasták tavaly lapjaikban, hogy Karlovy Varyban, ahol alkalmam volt a filmet megtekinteni, elnyerte a fényképezés díját. Rendezője: Erik Blombert és Mirjami Kousmanen a főszereplője, most Szerelem címmel forgatnak filmet. Be akarják bizonyítani, hogy Suomi fiataljai ugyanolyan forró szívűek, mint az olasz vagy a spanyol föld szerelmesei. Oj finn ismerősömtől azt is megtudtam, hogy Kousmanen asszony színésznőként kezdte művészi pályáját, de a film kedvéért otthagyta a színházat. Első nagy sikerét a Nobel-díjas Sillanpää A férfi útja című filmjében aratta. Vagy húsz film főszerepét játszotta el eddig, köztük az Élet a finn erdőkben, az Aranygyertyatartó, a Köd és május varázsa valamennyi skandináv államban bemutatásra került. A Helsinkiben töltött két hét alatt az említett filmek egyikét sem játszották, így látatlanban igazat kellett adnom Uitto doktor dicsérő szavainak. Helsinki mélyzengésű, százszínű orkeszterében az íróknak és költőknek az élet védelmében elhangzott szava jelentette a vezérszólamot. Az élet, a béke és az együttérzés dallamát ők csendítették meg a legmélyebben, összefoglalva a kongresszus sok bonyolult gondolatát és célkitűzéseit. Elsősorban Hja Ehrenburgra gondolok itt. Az európai kultúra egységéről beszélt, amelyhez minden nép hozzátette a maga eszményeit és tudását. Nem lehetett megrendülés nélkül hallgatni, amikor az együttélésről, a kultúra alappilléreiről, legszebb alkotásaink forrásairól beszélt. És jóízűen felnevetett a Messuhalli népes közönsége, amikor az erőszak politikájának leleplezésére francia kollégájának, Jean-Paul Sartre-nak tréfás mondását idézte: „Minden eszköz jó a béke megmentésére, még a háború is.” Sartre különben szintén békeküldött, de nem a francia köztársaság delegálta, hanem a francia békebarátok. Az egyik szünetben alkalmam nyílott néhány szót váltani vele. Láttam Budapesten a Nyekraszov című elmés szatirikus játékát, amelyben mulattatóan, egyúttal mesterien, nagy színpadértéssel leplezi le a szenzációkat hajszoló fracia sajtó megvesztegethetőségét, a sorozatokban gyártott szovjetellenes cikkek műhelytitkait. A meglehetősen naivnak ható kérdésre, hogy mi volt a célja ezzel a darabbal, egyszerűen felel: „Hitet tenni a haladás mellett.” — Amikor a Nyekraszovban, új darabomban a kommunistaellenes sajtó módszereit leplezem le — folytatta —, mint író részt veszek a békéért folyó munkában. Szeretném Nyugat-Európát attól a veszedelmes anyagtól megszabadítani, amely az életet mérgezi. Érdekes volt megfigyelni, hogy a Nyugat küldöttei, így Sartre is, kerülték a „harc” emlegetését; a legtöbbször munkáról, az élet egyik legfontosabb feladatáról beszéltek, és talán éppen az tette szavukat fontossá és felejthetetlenné.
