Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Varga Rózsa: A cseh, szlovák és magyar szocialista költészet genezise
irodalom esztétikai normáival, azt csak a történelmi és társadalmi körülmények által determinált esztétikai minőségek lehetőségei felől lehet mérlegelni. Igazi értékei nem esztétikumában, hanem a proletariátus osztállyá szerveződésében és harcaiban betöltött funkciójában keresendők. Tötrénete nem az irodalom fejlődéstörténete szempontjából érdekes, bár ahhoz is adott impulzusokat, hanem mert a szocialista munkásmozgalom fejlődésútját, annak politikai célkitűzéseit, programjait, történetét tükrözi a maga eszközeivel. Általános érvénnyel is megfogalmazható, hogy a munkásfolklór nagyobb hányadában alkalmi, aktuálpolitikai, ha úgy tetszik, alkalmazott irodalom, amely az idő és a viszonyok változásával aktualitását és érdekességét veszti. Egyebek mellett az is oka viszonylag rövid életének, gyors eltűnésének. A MUNKÁSKÖLTÉSZET KEZDETEI A közép-európai 1848/49-es polgári forradalmakban ha nem is jelentős szereppel, de már megjelent a munkásosztály. A jobbágy származású Táncsics Mihály, az első magyar autodidakta író és forradalmár, aki a jobbágy-parasztot is munkásnak tekintette, az 1848 áprilisában indított Munkások Újságjában és röpirataiban a forradalom legradikálisabb követeléseit képviselte, amelyekhez hosszú kényszerű bujdosása és többszöri börtönbüntetése után is élete végéig hű maradt. Az utópisztikus szocializmus (Cabet, Fourier) hatását tükröző elméleti írásai azonban csak halála után jelenhettek meg. Rajta kívül nem volt a magyar irodalomnak olyan képviselője, aki az 1848/49-es polgári forradalom és az 1867 után induló szocialista mozgalom eszméi között az élő folytonosságot képviselte volna. Táncsics lapja, az Aranytrombita lett a magyarországi szociáldemokrata mozgalom első szervezetének, a Pesti Általános Munkásegyletnek a fóruma, ő maga pedig az egylet elnöke mindaddig, amíg a (kormánytól kért támogatás miatt szembe nem került az egylet vezetőivel. Az Aranytrombitában jelentek meg az első magyar munkásköltők versei, gyakran névtelenül, vagy álnevekkel, néha aláírással. E költészet legjellegzetesebb típusát Sárközy Szeráf Ferencnek az Aranytrombitában, majd a hosszabb ideig megjelenő Munkás Heti Krónikában közölt versei képviselik. Táncsics rajongója, akit többször meg is énekelt. Szónoki hanghordozású politikai költészetet művelt, Petőfi Nemzeti dalának hevületével intézte szózatait, de nem a nemzethez, hanem a „nagy szerepre hivatott” munkásokhoz: Munkások! Egyesüljetek, Ha van agyatok, s szivetek. Ha nincs szivetek s eszetek Higgyétek el kell vesznetek! (Szózat) Leghosszabb Szózatában hetvenöt strófán keresztül követelte az elemi emberi jogokat. Általában aszimmetrikus, .belső cezúra nélküli, szótagszámláló, fenti rímképletű verseket írt, melyek alá nemcsak nevét, hanem alkalmi foglalkozásait is odaírta: „közhonvéd”, „hajógyári munkás”, „természeti mű és rhimfaragó” stb. A Munkás Heti Krónika 1877. október 5-i száma Sárközy Ferencről közli: „... a tőke urai elűzték őt és megfosztották minden kenyérkeresettől; szerencsétlen barátunk kénytelen volt öngyilkossá lenni.” A Munkás Heti Krónikában tűnt fel Szopkó János munkásköltő, aki Sárközy Szeráffal ellentétben nem annyira Petőfi forradalmi költészete, hanem inkább a népköltészeti minták után indult. Alkalmi költő, verset Irt pl. a pécsi általános munkásegylet alakulási ünnepélyére, és balladát a Magyarországi Általános Munkáspárt harminc- tagja (köztük volt maga a költő is) letartóztatásának kétéves évfordulójára: Busán, busán leng a szellő keletnek Tolonc-kocsin harminc munkást kisérnek. Két drabant ül minden kocsi oldalán, Kint sirdogál néhány özvegy meg több lány.
