Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Varga Rózsa: A cseh, szlovák és magyar szocialista költészet genezise
eleve nemzetietlenek voltak. A cseh arisztokrácia és a nemesség pedig részben már a huszita mozgalmak, de különösen 1620 után a kivégzések, vagyonelkobzások és a kényszerű emigráció következtében szinte megszűnt létezni. Az egyházi kultúra nyelve az ellenreformáció győzelme folytán a latin, a közigazgatásé (s nagyrészt az oktatásé is) pedig a német volt hosszú időkön keresztül. Míg nálunk Kossuthék az osztrák németesítéssel szemben már 1844-ben kivívták a magyar nyelv egyeduralmát a hadsereg kivételével a közélet és az oktatás minden vonalán, s az 1867-es kiegyezés gazdasági és politikai területeken részleges, de kulturális vonatkozásban szinte abszolút nemzeti autonómiát biztosított, addig a cseh és szlovák politikai harcoknak a XIX. század egész második felében az volt az egyik központi törekvése, hogy a nemzeti nyelvet a közigazgatásban és az oktatásban a némettel, illetve a magyarral egyenrangúvá emeljék. A csehek ezt 1895-ben érték el, szlovák vonatkozásban ugyanez a probléma lényegében csak az 1918-as államfordulattal oldódott meg. Mindebből, s a nemzeti megújhodás kulturális törekvéseinek az egész XIX. századra érvényes kontinuitásából következően a hivatásos nemzeti és a népi kultúra, Irodalom és népköltészet kölcsönhatása a cseh és szlovák területeken a munkásmozgalom kialakulásának korszakában is meglehetősen intenzív volt. Az 1860-as évek elején a cseh nemzeti ellenállás egyik formája volt pl. a huszita hagyományokat felújító „táborozás”, és az akkor induló Hlahol dalárda mozgalom. A Hlahol 1862-ben szervezett országos kongresszusán 90 dalegylet vett részt, s Bedrich Smetana ezek számára írta népdalokra komponált első kórusműveit, ezzel bizonyos vonatkozásban mintegy félévszázaddal megelőzve Kodálynak a nép- és műzene összekapcsolása, a nemzeti zenei műveltség színvonalának felemelése érdekében kifejtett hasonló törekvéseit. A Hlahol országos mozgalommá nőtt és szükségszerűen kihatott a valamivel később fejlődésnek induló munkás dalegyletek kórusainak repertoárjára s tevékenységének színvonalára is. A cseh munkásdalkörusok mozgalmának első felvirágzása a 90-es évek közepére esik, mindemellett azonban még ekkor is keletkeztek a hagyományos népköltészet naiv báját, évszázados formakincsét megőrző egyszerű munkásdalok: Az én édesanyám így könyörög nékem: Ne menj te gyűlésbe, fiam, reménységem! Anyám, édesanyám, csak eztet ne kérje, Ragyog a szabadság, harcolni kell érte. Nyolc óránál többet nem akarunk nyögni Nyolcat meg aludni, nyolcat művelődni! Nem kérjük a másét, csak ami a jussunk, Ki kell verekedni szavazati jussunk. Alighogy ezt anyám, alig hogy megtudta, Munkásmozgalomba fiát így hajtotta: Siess fiam, siess, nem siratlak téged, Ha a szabadságért folyik ki a véred. Nép szabadságáért, urak haláláért, Vörös szociálok fényes csillagáért. (Jen vy mné matičko ... Ford. Szőke Péterje Magyarországon a népi, a hivatásos és a munkásdal-kultúra összefonódásának — a csehre szinte a kezdetektől jellemző — intenzitását csak majdnem fél évszázaddal később tapasztalhatjuk. 1849 után Magyarországon a magyar kórusok működését betiltották. Az elsőt aztán éppen a császári udvar embereinek kezdeményezésére szervezték 1856-ban, Ferenc 19. Magyar Zene 1. (I960] 430. I.
