Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - Varga Rózsa: Emlékezés Forbáth Imrére

venszkóra került, nem a szép tájakról, hanem a vasútépítés munkásairól küldött egy fényképsorozatot. Mint ember tulajdonképpen nagyon magányos volt. Igazi, meghitt barátja sem prágai tanulóévei, sem szlovenszkói orvoskodása alatt nem akadt, így hát én váltam azzá. Barátságunk forró, nyílt és korrekt volt. Leveleiben minden lényeges vele történt eseményről beszámolt, és amikor csak tudott, visszaszökött Prágába. Szeretett volna itt elhelyezkedni... Milyen volt mint költő? Verseit — mert magyarul, sajnos, nem tudtam — nem értettem, bár néhányat, így például a Sacco és Vanzettí halála napján írottat nekem külön lefordította és elküldte. Költőnek hitte, vallotta és tartotta magát mindenekelőtt, nem voltak kételyei elhivatottságáról. Ha verseit nem is értettük, rendkívüli fantáziájáról naponta meggyőződhettünk, és elhittük, hogy nagy költő ... Egy időben elég részletesen beszámolt arról, hogy egy Jandíková nevű műfordító elkezdte csehre fordítani a verseit. A fordítások nem nagyon tetszettek neki, nem is jelentek meg soha. így Forbáth Imre költészete ismeretlen maradt a cseh olvasók számára egészen 1966-ig, az Až némý promluví című kötetének megjelenéséig. A rákövetkező évben, május 16-án halt meg, így még megérhette, hogy mint költőt is befogadta az a közösség, amelynek körében versei megszülettek, s amelyben élete végéig dolgozott.

Jarmila Haasová-Nečasová minden hozzákerült Forbáth-relikviát, levelet, fényképet, kéziratot megőrzött. Például még egy kis cetlit is, egy betegnek Forbáthoz írt, alig olvasható szavaival: „Prosim o rýchle pomoci k potratu. Krvácím dosť silne... Neni možno čakat! Ide na mne velká slabota. Prosím Vás, pomoc! . .. Poprad na Bajaka”. A cédula másik oldalán Forbáth rövid beszámolója: „In der Nacht um drei Uhr. Mit Wagen 1V2 Stunde. Dann zu Fuss auf den Berg halbe Stunde. Arbeit drei Stunde láng. Aushaltung: Gelungen!” 1927. február 28-i keltezéssel olvasható Philipp Roth-nak, Forbáth anyai nagyapjának Nyitráról „Hochgesätzte Frau Haas”-hoz írt levele, amelyben nagyon szépen megköiszöni unokájára gyakorolt pozitív befolyását, segítségét, amellyel sikerült elérni, hogy Forbáth befejezte egyetemi tanulmányait. Hasonló hangnemben írt Haasovának Forbáth édesanyja is, és arra kérte, bírja rá fiát, hogy az vállaljon véglegesen egy biztonságos vidéki orvosi állást és hagyjon fel romantikus elképzeléseivel. „ ... nem a szakmájára koncentrál, hanem ideálokra és ideákra áldozza idejét...”

Hogy milyen „ideákra”, azt megtudhatjuk Forbáthnak egy leveléből: „Egy egészen pici szobában lakom, egy uti-íróasztallal, amely tele van megkezdett kéziratokkal. Egy esszével a proletárirodalomról, egy a szocialista hygéniáról, egy munka a szlovákiai parasztkérdésről, s mindezek fölött 3-4 vers, amelyek jobban sikerültek. Ez minden. Éjszakánként a marxizmust olvasom, most Lu Märten könyvét, Pokrofkys Oroszország történetét és egy politikai gazdaságtant. Én ma már olyan jól képzett marxista vagyok, hogy minden sor végtelen sok gondolatot hív elő és egyre jobban elsajátítom az önálló gondolkodás képességét (ami nagyon nehéz, mert a dialektika alkalmazása nagy gyakorlatot igényelj. Ezt tartom az utóbbi évek legnagyobb pozitívumának, amikor én valóban nagyon szorgalmasan tanultam. Talán életem is ezen a vonalon fog megoldódni: mindent a mozgalomért, minden individuális ellágyulást lassan likvidálok.” A levél keltezése: Napajedia, 1931. jan. 12.

Tudjuk, hogy Forbáth Imre csaknem egész életében orvosi tevékenységgel kereste kenyerét és tartotta el családját, de soha nem lett belőle az a biztos egzisztenciája, jómódú vidéki orvos, akinek édesanyja szerette volna látni. Szlovákia legeldugottabb falvaiban dolgozott, majd Ostrava bányászainak orvosa lett. Angliai emigrációja idején iskolai fogorvos volt, amikor hazajött, a koncentrációs táborokból visszatértek rehabilitációs kezeltetését intézte, ezt követően egy egészen rövid ideig diplomáciai küldetésben volt Berlinben, ahonnan a konstruált perek kapcsán hazarendelték. Ekkor ismét Szlovákiában keresett állást, de végülis az észak-csehországi Teplicében telepedett le, ahol nyugdíjba vonulásáig felülvizsgáló főorvosként működött. Ott halt meg tizenöt évvel ezelőtt, 1967. május 16-án.