Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - Forbáth Imre: Elégia
FORBÄTH IMRE Elégia Ismerd meg furcsa sorsomat, te Utánamjövő Ismerd hát meg az álmok generálisát A költőt, a hazugot, a hőst és komédiást A megroggyant vándort, a letört gentlemant! Kinek délmagyar erdők zúgtak bölcsődalokat S kit enyhén ringatott a szőke Balaton A kormos házak tűzfalai között Óriási árnyékok alatt kókadón Itt élt a messzi, napfényes vidék szülöttje Itt száguldott a kimérák után A bolondul kék szemű, nyugtalan szívű A folyton szenvedő és mindig lázadó Forrón vágyakozó, örökszerelmes fiú! Hiábavaló és szörnyű tudományoktól szomorú Gonosz kisértésekkel színültig teli Itt kóborolt késsel a fogai között Vérszomjasán és szerelmesen Az ősi kőhídon és Campa szigetén... Am gyümölcstelen maradt a láz Visszhangtalan maradt a forró ügetés Egykor tiszta homlokát bekente a kételyek sara Fekete szárnyával csapkodja már az únalom. A Moldva sötét vizénél tágranyílt szemekkel Bámul a csillagokra ősi rettegéssel Árnyékokkal viaskodik s mint az őszi lomb Mit hideg szél kopaszt, úgy fogynak évei. Jaj! még fiatalon és nagyon megromolva Békétlen szívvel néz sorsának holdfogyta felé.
