Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - KRITIKA - Varga Rózsa: Jaroslava Pašiaková: Folyamatos múlt
JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ: FOLYAMATOS MÜLT Lehet-e egy műnek nagyobb haszna, mint az, hogy az olvasót újabbnál újabb kérdések megfogalmazására, a felvetett problémák továbbgondolására készteti? Jaroslava Pašia- kovának, a cseh—szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok neves kutatójának Folyamatos múlt című nemrégen megjelent könyvének olvasása nyomán szinte szükségszerűen felmerül a kérdés: Lehet-e egyáltalán, ill. van-e értelme párhuzamba állítani az irodalom — és általában a művészet — jelenségeit, ha azokról kiderül, hogy lényegesebb közöttük az eltérés, mint a hasonlóság? Lehet-e a rokon vonások keresése közben eljutni lényeges felfedezésekhez a költészetben, ahol az egyéni kifejezőerő, a megismételhetetlen egyszeriség a legfőbb érték? — Természetesen lehet, mert hiszen minden megismerés alapja a viszonyítás, és a párhuzamok keresése is indokolt, ellenkező esetben nem beszélhetnénk művészi stíluskorszakokról, irányzatokról, az irodalom fejlődésének törvényszerűségeiről. Ogy tűnik azonban, hogy az egységes, általánosítható jegyeket annál könnyebb megállapítani az egyes műveken, minél régebbi korszakok stílusáramlatainak egyedi alkotásairól van szó, s annál nehezebb, időben hozzánk minél közelebb álló műveket vizsgálunk. Az analógiák után kutatva mintha Jaroslava Pašiaková is nagyobb hangsúlyt helyezne a cseh, a szlovák és a magyar irodalmi avantgarde egymástól eltérő vonásaira; kötete első összehasonlító jellegű fejezetének a címe is erre enged következtetni: A magyar és a cseh avantgardizmus indulásának különbségei. Ennek egyik összegezése szerint: „Kassák és az első magyar avantgardista csoport élesebben hagyományellenes, határozottabban nemzedéki jellegű, a szociális kérdéseket és a szocializmust illetően pedig programszerűbb és ideologikusabb, mipt a cseh avantgardisták csoportja.” Ezt követően — nagyon is helyénvalón — megjegyzi (kár, hogy legalább utalásszerűén nem bontja ki), hogy e különbség oka a mozgalmak eltérő társadalmi háttere volt. A közös vonásokat mindenekelőtt a kollektivitás szellemét és etikáját előtérbe helyező művészi magatartásban jelöli meg, s ennél sokkal többet a hasonlóságokat illetően nemigen tudhatunk meg e fejezetben. Az összehasonlítás aspektusa azonban ennek ellenére is mindenképpen termékenynek bizonyul, s nemcsak a magyar és cseh költészet, hanem például két magyar avantgarde költő, Illyés Gyula és Kassák Lajos költészetének, költői egyéniségének összevetésében is (Szürrealista elemek Kassák Lajos és Illyés Gyula munkáiban). Számomra a legizgalmasabbak és a legszebbek azok a tanulmányok, tanulmányrészletek, ahol a szerző egyszerűen csokorba szedi és ismerteti az egy témára — pl. az avantgarde drámára — vonatkozó, különböző forrásokból feltárt anyagát, s ezáltal az olvasónak is bepillantást enged a húszas évek elejének pillanatonként változó, kaleidoszkópszerű szellemi forrongásába, amelyben a magyar irodalom különböző emigráns műhelyei Kelet-, Közép- és Nyugat-Európa forradalmi újításainak nemcsak befogadói, hanem gyakran aktív továbbfejlesztői, sőt egyes esetekben úttörői voltak. A kötet legélvezetesebb írásai a Szellemi testvériségek fejezet egy-egy szűkebb témára koncentráló tanulmányai, a József Attila és Jirí Wolker lírájának párhuzamai és különösen a „detektívtörténetre emlékeztető” nyomozás leírása a Karéi Čapek Fehér kór és Török Géza Szérum című művének kontaktológiai összefüggései felgöngyölítésében. A szerző kitűnő nyomozónak bizonyul, szépíróra valló könnyedséggel, kitűnő stiláris és szerkezeti bravúrral bontja ki témáját és meghökkentően érdekes eredményekre jut. Varga Rózsa
