Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Karol Tomiš: József Attila versei szlovákul

így lehetségessé vált, hogy a Nyugat nagyjai mellett néhány más kortársával együtt József Attila is helyet kapjon a Szalatnai Rezső által összeállított Na brehu čiernych vôd (Sötét vizek partján, 1943) című antológiában. Szalatnai, teljesebb képet akarvárt nyújtani József Attiláról, Ján Poničant bízta meg a Favágó fordításával, hogy a szlovák olvasó a költő forradalmi költészetét is megismerhesse. A fordító azonban nem jól oldotta meg feladatát. A kulcsszó jelentőségű homonimikus „tőkét” fatörzs (kmeň) értelemben ültette át, körülírással, vagy kiegészítéssel sem adva vissza elsődleges jelentését, amint azt később Smrek tette. A vers így elvesztette mondanivalójának lényegét.

József Attila költészete a maga tematikai gazdagságában és művészi sokoldalúságában csak az ötvenes évek elején tárult fel maradéktalanul a szlovák olvasók előtt. A szocialista társadalom kultúrájának intenzív fejlesztése időszakában magas eszmei színvonalú és művészi tökélyű életműve arra volt hivatva, hogy aktívan bekapcsolódjék az új társadalmi tudatot formáló tényezők összességébe.

Ezt a társadalmi szükségletet 1952-ben egy terjedelmes válogatás volt hivatott kielégíteni, Smrek gondos és szakavatott fordításában Nie ja volám (Nem én kiáltok) címen. A kötet második kiadása (1964) az Oda átültetésével bővült. E fordítások kétharmada végül ismét megjelent 1978-ban, nagyon rangos szomszédságban, Smrek Preklady (Fordítások) című könyvében, amely József Attilán kívül bő válogatást nyújt Villon, Puskin, Petőfi és Ady művéből is.

A Nie ja volám című kötet csaknem kilencven költeményt és versciklust tartalmaz, tehát József Attila költészetének mintegy negyedét, érett alkotásainak pedig legjavát. A magyar proletárköltő összes szlovák fordítója kö'Zül Smrek nyújtotta a legkiemelkedőbb műfordítói teljesítményt. Az eszmei tartalom tolmácsolásának és az eredeti versforma művészi sajátosságai visszaadásának azonban nála is megvannak a fokozatai.

Smrek főleg akkor remekel, amikor József Attila népdaltól ihletett költeményeit ülteti át szlovák nyelvre. Itt úgyszólván maradéktalanul visszaadja az eredeti szöveg minden tartalmi és formai értékét, ezek oszthatatlan egységében (Chudákova milá, Medvedí taniec stb.). Ugyanezt mondhatjuk a szabadversek fordításairól.

Nem mindig tudott azonban megbirkózni József Attila tömör, újszerű képeivel, képsoraival, metaforáival. És így nem is mindig sikerült teljesen megőriznie az eredeti szöveg eszmei vagy hangulati tartalmát. A Förgeteg (Príval) című versben például nem tudta megalkotni a „fekete vadezüst” metafora megfelelőjét, és az egész fordításból hiányzik az eredeti vers dinamikája, világos gondolati és képi logikája.

Smrek tudatában volt a fordítói feladat megoldatlanságának. Tíz év múlva is szól róla A műfordítás és titkai című vallomásában a Kortárs jubileumi számában, amely József Attila halálának huszonötödik évfordulója alkalmából jelent meg. „Emlékszem, minden hajszálam az égnek állt, mikor fordítani, azaz átkölteni kezdtem a Förgeteg című verset... Ez annyira képes beszéd, hogy a született magyar is nehezen érti meg. Nyilván felérzi, dehát próbáld meg világos szókkal elmagyarázni idegen olvasónak, aki megkér erre. A műfordításban pedig az a fontos: ne gyengítsük a verset.”8

A fordító interpretációs és képalkotó invenciója legtöbbször akkor csappan meg — s ez összefügg saját költészetének határaival —, amikor a munkásélet, a külváros jellegzetes környezetét, hangulatát, illetve a velük kapcsolatos világnézeti és ideológiai tartalmakat kifejező képeket, metaforákat, jelképeket kell tolmácsolnia. József Attila modern, marxista világképe a maga összetettségében, mélységében, forradalmi hite és a munkásosztály gondolati és érzelmi világával való azonosulása szervesen áthatják sok versét, átszövik képrendszerüket. Ezek egyes vonatkozásait Smrek nem mindig értette meg teljesen és ezért nem tudta őket megfelelő módon kifejezni. Például a Munkások (Robotníci) című vers harmadik strófájában József Attila fogalmilag pontosan meghatározta és képileg konkretizálta a munkásosztály kizsákmányolását és annak magas fokát, amikor így ír: „A munkabér a munkaerő ára, / cincog zsebünkben, úgy megyünk haza”. Smrek ezt a két verssort a következőképpen fordítja: „Piští mzda / nám vo vačkoch, keď berieme sa z práce”. A fordítás pontatlan és veszít képi kifejező erejéből. A bér itt nincsen fogalmilag meghatározva mint a „munkaerő ára”. Azon kívül a „piští” verbum szlovákul nemcsak cincogást, hanem sípolást, sivítást, csipogást, viho8. Smrek, J.: A műfordítás és titkai. Kortárs 1962, 12. sz., 1826. o.