Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban II.

Hugó, Kossányi József, Sáfáry László, Morvay Gyula, Páfrány Frigyes, Szabó Béla, Vozári Dezső versesköteteiről]. ítéletei néha túl szigorúak, de megállapításainak többsége helytálló, s elejétől végig elsősorban Fábry képviseli a Korunkban az igényes szlovákiai magyar irodalomkritikát. Morvay verseskötetéről Korvin Sándor is ír a Fáb- ryéhoz hasonló szempontú ismertetést. Neufeld Bélának ebben az évfolyamban is antifasiszta cikkei és könyvismertetései jelennek meg: Magnus Hirschjel, Hitler és a német nép, Páneurópa és pacifizmus, A stresai konferencia ut&n, Mese és valóság, A jaj- elmélet változatai. Sándor László mellett itt tűnik fel egy másik losonci antifasiszta publicista, Szepessi László, az Apollo folyóiratról írt, Harmadik magyar humanizmus c. ismertetésével. Feltűnő a cseh és szlovák szocialista szépirodalomból való közlemények jelentős száma: Sándor Lászlón kívül Szabó Imre is fordít Olbrachttól, Bolyai Zoltán pedig Jilemnickýtôl. A csehszlovákiai közlemények száma együttvéve ebben az évben meghaladja a harmincat.

A stószi kritikus határainkon túl is feltűnést keltő esszégyűjteményéről erdélyi harcostársa, Méliusz József írt a Korunkba, nagy elismeréssel.

Az 1936-os évfolyammal megkezdődik a Korunk népfrontos, a haladó értelmiséget nagyobb mértékben aktivizáló korszaka. Újból aktivizálódnak a volt sarlósok (Peéry, Jócsik, Horváth Ferenc), s a régi munkatársak mellett jelentkezik Betlen Oszkár is, a pozsonyi ifjú kommunisták vezetője. A legaktívabb ideológus Kovács Károly, aki a legkülönbözőbb témákról ír tanulmányokat és kritikákat. A főtestben közölt két tanulmánya: A tőkésrendi termelés kialakulása Oroszországban, Két kultúrforma. Míg az elsőben Lenin (a lapban: Uljanov) művei alapján a legfontosabb gazdasági és történelmi tényeket foglalja össze, a másikban megnyilatkozik a népfrontos szellemhez csak nehezen alkalmazkodó, balos szemlélete. A polgári kultúrát állítja szembe a munkásművelődéssel, s párhuzamot von a megszűnt Sarló és az ekkor aktivizálódó magyarországi népiesek szociográfiai munkája kőizött. Főként azt hangsúlyozza, hogy nincs egységes magyar falu, sem egységes nép; nem egészen világos, miért tartja a Sarló útját eleve tévesnek: „A végig egy helytelen elgondolás és célkitűzés szükségszerűen összeomláshoz vezető kálváriás iskoláját, mintha csak azért járta volna végig a Sarlós- generáció, hogy félévtizeddel később, a magyarországi értelmiségi fiatalságból kirajzott, új utak után kutató csoport, ugyanezen csapásokra tévedjen.” (829) Az értelmiség népi törekvéseivel Kovács szembeállít valami fiktív európai „kultúrarcvonalat”, s ezen nyilvánvalóan francia népfrontos és művelődés-politikai mozgalmakat ért. Érvelése így zavaros, mert különböző fogalmakat von egybe.

Más szempontból közelíti meg a problémát Jócsik Lajos A népi kultúra kérdéséhez c. cikkében. Bevezetésében Balogh Edgárnak a Korunkban megjelent Halálfélelem a magyar ideológiában c. írását ismerteti, amely korrigálni próbálja a népiesek pesszimista nézetét a magyarság pusztulásáról. A továbbiakban Jócsik megállapítja, hogy a népi kultúra feudális eredetű, a nemzeti kultúra pedig polgári. Rámutat arra, hogy egész Európában romantikus, szubjektív elképzelésekkel párosult a népiesség, pl. Erdélyi János és más népdalgyűjtők esetében is. Emellett a falu kutatói gyakran meglátták (reálisan) a nép valóságos szociális helyzetét is. „Ez a hangulat hajtja falura Móricz Zsigmondot, Kodály Zoltánt, Bartók Bélát s ez a hangulat tartotta frissen Ady népi gyökereit.” (470) Nem véletlen, hogy épp a szélesebb népfront kialakítása idején értékelik pozitívan a lapban a korábban sokat bírált szellemi nagyságokat. Jócsik érvelése néhol egybemossa a nép szociális helyzetének vizsgálatával és a romantikus népszemlélettel kapcsolatos nézeteket, s fejtegetését így fejezi be: „Az új népiesek és egyéb néprajongók éppen ezt az egyensúlyt erősítik hamis képzeleteikkel, tehát annak a csődnek az erősítéséhez járulnak hozzá, ami elől maguk is menekülnek.” (475)

Egészen más témákkal foglalkozik Barta Lajos, aki leveleiben éveken át panaszkodott Fábrynak, hogy nem engedik publikálni a Korunkban. Két beszámolót is írt ebbe az évfolyamba a brüsszeli békekongresszusról, amelyeknek csehszlovákiai küldöttei közt ő is ott volt. A Brüsszel, a cselekvő humanizmus kora címűben leírja a tanácskozás menetét és fontosabb határozatait, az Irodalom és világbékében pedig azt kifogásolja, hogy a legjelentősebb francia írók nem mentek el a tanácskozásra. „Eredmény: központi világiroda nincs és a harcos humanizmus emberei nincsenek összeköttetésben egymással.” (900)

A népiesek romanticizmusával foglalkozik Szabó Imre is az Oj magyar mitológia c.