Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban II.
ffllL.® SMUJILTF Csanda Sándor A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM A KORUNKBAN II. Az 1935. évi Korunkban továbbra is Kovács Károly elméleti tanulmányai jelentik a csehszlovákiai anyag legjelentősebb részét; de itt találjuk Fábrynak a Korparancsban már megjelent ultraradikális esszéjét is, Az írástudók árulásához címűt. A legátfogóbb tanulmány az itteni kisebbség művelődési és tudományos problémáiról Balogh Edgárnak a Valóság és kultúra a csehszlovákiai magyarság életében c. kritikus elemzése. Feltűnő, hogy az író előbb egyáltalán nem publikált a Korunkban; ez az írása még Pozsonyban készült, s közvetlenül Kolozsvárra való távozása előtt közölték. Amint Fábryhoz írt leveleiből látjuk, Balogh ebben az időben már a Romániába való kényszerű távozás hangulatában élt, s mintegy búcsúként Az Otban és a Korunkban is összegezni akarta csehszlovákiai tapasztalatait, főként a Sarló tevékenységéről. Úgy látszik, akkoriban elsősorban a Masaryk Akadémia tevékenységének kormánybarát és korrupt jelenségei izgatták, mert elsősorban ezeket bírálja, de a kisebbségi jobboldalt is rendkívül éles jelzőkkel illeti, s egyes volt sarlósokról is kíméletlenül szól. Tanulmányában arra a kérdésre keres feleletet, hogyan tükrözi a csehszlovákiai magyar szellemi élet az itteni magyarság valóságát? A továbbiakban azt hangsúlyozza, hogy Az Útnak az írástudók árulásáról rendezett ankétjában munkás- és parasztolvasók megbélyegezték két ismert írónknak egy-egy gyárról, nem baloldali lapban közölt riportját, s Balogh szerint így kerültek szembe a középosztály képviselői a valósággal. A valósághoz való helyes viszonyulást látja Balogh a Sarlónak abban a korábbi törekvésében, hogy a társadalomtudomány módszereivel vizsgálják és magyarázzák ,,a szlovenszkói magyar népélet változatos mozgásjelenségeit”. Ezután tér rá a Masaryk Akadémia tevékenységére, s ennek megalakulásában döntő tényezőnek tartja a sarlósok 1930-ban Masaryknál tett látogatását, amelynek alkalmával az elnöktől hasonló intézmény létesítését kérték. Amint azóta már közismert, a kormányhivatal nem a sarlósokra, hanem állami alkalmazottakra és kormánybarát újságírókra bízta a megalakuló Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságot, s a kívülmaradt sarlósok inkább csak kritizálták az intézményt; érdemeiről, eredményeiről (pl. a folyóirat- és könyvkiadás) alig szóltak. Igaz, a Társaság vezetőinek részrehajlása és egyéb hibái okot adtak a sarlósok bírálataira, de Balogh olyasmit is hozzátesz bírálatához (pl. Chaloupecký történész cseh nacionalista írásait, a Slovenská Liga tevékenységét), aminek semmi köze sem volt Orbánék tevékenységéhez. Részben félremagyarázva kritizálja Krammer Jenő és Szerényi Ferdinánd tudományos tevékenységét is, s módszere inkább a baloldali káderezéshez, mint a szociológiai elemzéshez hasonlít: „A Sarló bomlásának s a magyar Masaryk-
