Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - LÁTÓHATÁR - Zaharia Stancu: A szerelmet s az életet keresvén (vers)

S én hol érek véget.

Könnyen megtaláltam Ajkadat, nyakad,

Kulcscsontod, a vállad.

Tudtam: ez az ajkad,

S ez — az én emlékem. Szerettük egymás kezét fogni . .. Melyikünket győzték le?

Ki maradt meg?

Kié ez a test?

Enyém vagy a tied?

S melyikünk után Fog el úgy a vágy?

Éppen csak hogy némán, Fogcsikorgatva, hunyorítva, Nehezen tudlak Legyőzni magamban.

ZAHARIA STANCU

Kölyökkoromban a városba mentem, Mentem a városba, beléptem a városba Öszvéren vagy egy hosszú fülű,

Hosszú fülű szamár hátán ülve.

Nem voltam Jézus Krisztushoz hasonló, az apostolokra sem hasonlítottam. Mezítláb jártam és hosszú, borzas Hajam volt s fogaim oly fehérek, Élesek, mint a farkasfogak.

Később is jártam, mentem a városba, Mentem a városba, beléptem a városba Aranypatkójú paripán ülve.

Fehér volt a ló,

S az élet lova volt, az álmom lova volt, Halálom lova volt, a halál lova volt.

Később országból országba jártam, Világrészről világrészre mentem, Tengereken, országokon szöktettem át, Álmom paripájának hátán ülve,

Életem lován lovagolva,

Halálom szomorú lován lovagolva.

A szerelmet s az életet keresvén