Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - Grendel Lajos: Galeri (regényrészlet)
ban jogom van tudni, hogy a választottja méltó-e hozzá, nem hoz-e szégyent a nevemre. Az egyik cimborám hitvese például egy főpincérrel feküdt le négy éven keresztül. Ez pedig gusztustalan, lásd be, kérlek. Egyébként a szavamat adom, hogy titokban fogom tartani az ügyet, a szeretőnek sejtelme sem lesz róla, hogy mindent tudok.” Nesze neked, Vilcsek Győző, gondoltam. Pedig ahogy minden pályának, ennek is megvannak a nagy pillanatai. Minden borzalom ellenére, amelyen a közelmúltban keresztülmentünk, számomra úgy marad emlékezetes ez a pár esztendő, ahogy Napóleonnak Austerlitz, Kossuthnak a debreceni trónfosztó beszéd, vagy Önöknek ez a mostani hatalmas lendület, amellyel a történelmet a szekerük elé fogták, s amely nagy átalakuláshoz én szívvel-lélekkel csatlakozom. Ö igen, a bátorságnak én sosem voltam híjával. Sőt. Ha kellett, vaíkmerő voltam, mint egy tigris, amely egyszer már megízlelte az emberhúst, s most éjszakánként belopakodik a kunyhókba gyermeket rabolni. Persze a hasonlat rossz. Hiszen a magánnyomozó nem vérszomjas fenevad, hanem az isteni igazság világi letéteményese, annak szerény és alázatos szolgája. Az igazi magánnyomozó misszionárius. Ami nem zárja ki, hogy lehet vakmerő, kalandokra szomjazó. Alkata válogatja. Van, aki meglapul a fal mellett, van, aki kizárólag a sikert hajszolja, s beéri azzal, hogy eredményesen nyomoz, s mindig a legbiztonságosabb utat választja. Van aztán, akit nem csak az eredmény érdekel, hanem az eredményhez vezető út is, a játék, a kockázat, a szenvedély. El lehetne tűnődni rajta, vajon ez az utóbbi nem sérti-e a nyomozói etikát, s vajon nem bűn-e a bűnt úgy üldözni, hogy abba a vadászszenvedély tisztátalan örömét is becsempésszük. Vajon az igazság nem fordítja-e el az arcát ilyenkor tőlünk? Hiszen igazságot tenni és üldözni: két különböző dolog. S vajon az igazság nem mindig az üldözöttek pártján van-e, még ha azok előzőleg tényleg vétkeztek is? Olyan kérdések ezek, amelyek most, a fogságban kezdenek igazán foglalkoztatni. A tapasztalat mégis azt súgja nekem, hogy szenvedély nélkül kudarcra van ítélve minden vállalkozás, hogy a siker záloga éppen az odaadás, a teljes feloldódás a feladatban. A szenvedély a maga látó vakságával mindig megleli a sikerhez vezető legrövidebb utat. Sosem értettem, miféle szenvedély űzheti Roxer úr öregedő, fátyolos tekintetű, lomha észjárású hitvesét a Posta utca 9-es számú házba. Hiszen ez a kimért, kellemetlen modorú, duzzogó asszony megvetette az olcsó, rövid lejáratú örömöket. Hiszen ebben az asszonyban méltóság és büszkeség van. Egy alkalommal azután követtem őt a házba. Hát persze, ez itt az én Sághy barátom ügyvédi hivatala. Én ezt a Sághy gyereket mindig szívből utáltam, mert ezek a koszból kivakarodott senkik rettenetesen tudják adni a nagyurat, a viselt dolgaikkal még szemérmetlenebbül hencegnek, mint az igazi urak, de aztán ha baj van, egy zabszem nem fér beléjü|k, az anyjukat is eladnák. Na várj csak, gondoltam, most megfogtalak, barátocskám. Egyszerre éreztem nagy- nagy szomorúságot és nagy-nagy örömet. Szomorúságot amiatt, hogy a világ ennyire messzire került az igazságos rendtől, amely felé pedig haladnia kellene, örömöt pedig azért, mert ez a Sághy nagy fogás volt, ilyen csirkefogó nem mindennap akad horogra. A nyomdatulajdonos felesége sokáig bent volt nála, beesteledett, amikorra bejutottam Sághyhoz. „Hát te? — kérdezte rosszkedvűen. — Nem megy az üzlet?” „Ellenkezőleg — mondtam. — Az üzlet, hála neked, most kezd fellendülni.” Sosem volt buta gyerek, azonnal kapis'kálta, hogy valami nagy baj van. „Nekem te semmilyen hálával nem tartozol — mondta ingerülten. — Nekem a te üzletedhez semmi közöm.” „Hamarosan lesz” — feleltem én. „Nem hinném” — mondta most már dühösen. „Hiszed vagy nem, mellékes. Én holnap föltálallak reggelire a Vermes falkának. Any- nyit mondok csak, csomagolj, amíg nem késő.” „Zsarolni akarsz?” „Ördögöd van. Meg is zsarollak, öregem, és te pitizni fogsz. Egy magánnyomozó nem lehet könyörületes, különben hamar elmehetne útkaparónak. Nekünk, magánnyomozóknak a zsarolás belső kényszer, mint a jó katolikusnak az esti imádság. Ügyhogy imádkozzál, barátom.” így beszélgettünk, szivarozva, kedélyesen, mint két igazi jó barát, miközben ő egyre
