Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - Grendel Lajos: Galeri (regényrészlet)

jobban elsápadt, s előbb fenyegetődzött, majd könyörgésre fogta a dolgot, végül egykedvűséget színlelt, amely azonban át volt Itatva az irántam érzett kérlelhetetlen gyűlölettel. Olyan vadul gyűlölt, hogy villanytelepet lehetett volna működtetni a gyűlöletével.

„Miért bántjuk egymást? — kérdezte végül. — Tíz éve még mind a ketten lyukas cipőben jártunk.”

„Csak semmi osztályszolidaritás — figyelmeztettem. — Az a szerencséd, hogy szükségem van rád.”

Ez hatott. Meg is egyeztünk szépen. Aljas egyezség volt, de hasznos. Persze, ezt újra hangsúlyozni szeretném, a magánnyomozó etikája a hasznosság elvén nyugszik, így kettőnk közül csak ő volt aljas, én a feladatomat végeztem. Megígértem, hogy titokban tartom Roxerné látogatásait, ő pedig cserébe elárul egy-két hadititkot a Vermes család boszorkánykonyhájáról.

Tisztelt Uraim!

A szemérem és a titoktartás szentsége tiltja, hogy kiteregessem mindazokat a disznó- ságokat és erkölcstelenségeket, amelyeknek rövid magánnyomozói pályafutásom során a tanúja voltam. Hiszem, hogy annyi rémség és halál után most új időszámítást kezdünk. Politikai vétséget én a sötét közelmúltban nem követtem el. Egyszerű, tanulatlan ember vagyok. A szívem azonban mindig a haladásért dobogott, és nem szűnik meg a haladásért dobogni a jövőben sem, mindaddig, amíg az Űr magához nem szólít. A sztálingrádi csata után az elsők között ismertem föl, hogy ütött a leszámolás órája, s hogy a társadalmi átalakulásért vívott harcból nekem is ki kell vennem a részem. Azonnal kapcsolatba léptem a szocdemekkel, később az illegalitásba kényszerltett kommunistákkal is. Ettől kezdve én is bomlasztottam a régi világot. Természetesen nem puskával és nem kézigránátokkal, hanem a magam sajátos eszközeivel. Beférkőztem a nyilasok bizalmába, csak hogy hitelesen tájékoztathassam összeesküvő terveikről a haladó erőket, akik titokban, de annál lázasabban készülődtek a hatalom átvételére.

Iszonyú nagy kockázatot vállaltam, hiszen egyetlen félrelépés, és végem van. Nem tagadom, Fried úr kérésére valóban beszerveztem néhány csirkefogót a nyilaspártba. De! Ismétlem: de! Ezek az emberek előbb-utóbb úgyis ebben a kikötőben horgonyoztak volna le. Én viszont fedezve voltam. Fried engem is többször megkörnyékezett, főleg a német bevonulás után. De én egyszer sem engedtem a csábításnak, sikerült megőriznem a tisztaságomat, méghozzá úgy, hogy közben a bizalmukat is bírtam. Másképpen aligha lett volna módomban támogatni a különböző fél legális és illegális antifasiszta csoportokat. Azt sem tagadom, hogy Fried fölkérésére megpróbáltam Sághy urat is beszervezni. Sajnos, Sághy úr elhárította a megtiszteltetést. A mai napig sajnálom, hogy ez a csavaros eszű, bitang prókátor, ez a bármire kapható törtető, kicsúszott a hurokból. Pedig Sághy úrnak igazán köztük lett volna a helye. Ű mindig az uralkodó kurzusra tett, s tudomásom van róla, hogy a nyilaspártba való belépés gondolatával is többször kacérkodott, mint ahogy azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy pár év múlva a kommunista pártba fog jelentkezni. A belépésről az apósa beszélte le. Az öreg Vermes, aki máskülönben esküdt ellensége a demokráciának, utálta a nyilasokat, és megfenyegette Sághyt, hogyha a nyilas kapcsolatait nem számolja fel, kirúgja a házából.

A nácik bevonulása után az öreg Vermes rejtegette Roxer urat is, s erről a családtagokon kívül egyedül én tudtam a városban. Természetesen nem adtam fel őket, pedig Roxer urat halálra keresték, és Fried engem bízott meg az előkerítésével. Nem kis részben az én érdemem is tehát, hogy ez az öreg burzsuj most jobb színben van, mint valaha. Nem mintha ő nem volna ugyanolyan akasztófára való burzsuj, mint Vermes vagy a többiek, de én a legnehezebb időkben is tudtam disztingválni. Akkor a származása miatt üldözték, és az ilyesmi bűn.

Azt sem tagadom, hogy a nyilas uralom alatt feladtam Sághyt, de akkor Roxer úr biztonságos helyen volt már. Hangsúlyozom, Sághyt adtam föl, és nem az öreg Vermest. Tudomásom van róla, hogy Sághy végig ellenezte az üldözött nyomdatulajdonos rejtegetését, és nem volt hajlandó vállalni a legkisebb kockázatot sem az érdekében. Ez a kivakarodott senki, aki egész életében a magyar urak lakája volt, a legócskább jellem, akit valaha is ismertem. Följelentettem, mert megérdemelte volna, hogy fölhúzzák, s mindegy, hogy kik. Bízom benne, hogy az igazságszolgáltatás egy napon mégis lesújt rá. Ebben az ügyben számtalan terhelő adatot tudnék szolgáltatni Önöknek.