Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - Grendel Lajos: Galeri (regényrészlet)
Grendel Lajos m. ' Nincs az a lélektelen gazfickó, aki az Iparosok utcájába belépve, ne érezné a kegyelem közelségét. Olyasmi ez, mint amikor az ember az éjszaka derekán, félálomban halk zenét hall, holott tudja, hogy közelben-távolban egyetlen mulató sincsen, a szomszédok a tyúkokkal fekszenek le, és az ágyúdörgést is csak akkor hallják meg, ha a fejük fölött ropognak már a gerendák. Ilyenkor bizonyosra vehető, hogy a holdfény egészen szokatlan szögben vetődik a cseréptetőkre és csorba kéményekre, amelyeken ha bepillantana valaki, a napközben láncra vert szorongásoknak, haragnak, föl-fölizzó gyűlöletnek, mocskos, ezerszer lehazudott vágyaknak a kísértetjárását figyelhetné meg az alvástól elpetyhüdt, rossz szagú, szürke testek körül, hogy mialatt a gondolat pihen bennük, és a lélek kis lángon pislákol, emezek árnyékai nagyra nőjenek, mint a klsér- tetrajzok az alvilág barlangfolyosóinak a falán, melyek a földi élet különböző stációit ábrázolják az ártatlanság elvesztésének a pillanatától a tudat utolsó, összegező fellob- banásáig. Az Iparosok utcája irdatlan függőkertként lebegett az idő és a történelem hálója fölöít. Ide sohasem hatolt el a nagy társadalmi jégzajlások és földcsuszamlások moraja, ellenben fészket rakott a tüdővész, a krajcár a lyukas nadrágzsebekből a csa- tornanyllásokba vándorolt, s az aszonyok összeszoritott fogakkal, tüskés nyelvvel fohászkodtak az úristenhez, hogy fossza meg az urukat a férfiasságuktól, mert azt a harmincadik-harmincötödik évükön túl arra használják csak, hogy meggyalázzák vele a hűségfogalmat, amit valaha templomban, pap és tanúk jelenlétében pecsételtek meg fennhangon. Szabók, suszterok, vargák, órások, borbélyok tartománya volt ez az utca, egész dinasztiáké. Vilcsek úr felmenői emberemlékezet óta borbélyok, fodrászok és felcserek voltak, ükapját még Stájerországból vezényelték ide 1851-ben, s Vilcsek úr, aki nagyjából egyidős volt Sághy úrral, olyan természetesen nőtt bele a borbélymesterségbe, ahogy az embernek a haja meg a körmei nőnek, ahogy a szeretet és a gonoszság nőnek egymás mellett és egymással birkózva, vagy ahogy az idő nő bele húsba és csontba, befelé terjeszkedő tüskés folyondárként. Csak éppen Vilcsek úr rossz órában látta meg a napvilágot, rossz hónapban és rossz napon. Rossz évek jártak a városra is akkoriban. A határváltozás következtében, amely, ha a kétéves török megszállást nem számítjuk, az első határváltozás volt a történetében, a város az ország közepéről egy másik ország sarkába került át, anélkül, hogy elmozdították volna a helyéről. Lakóinak egy része elmenekült, s akik a helyükbe jöttek, azok is hamarosan azon kezdték törni a fejüket, miként oldhatnának kereket. Hogy ezt ne tegyék, különféle kedvezményekben és juttatásokban részesültek, az állam földet osztott számukra, magas hivatalokba ültette őket, rájuk bízta a közigazgatást, a vasutat, a kereskedelmet, a legszebb házakat sajátította ki számukra, de az Iparosok utcájában ezzel nem sokat törődtek, itt továbbra is mindenki az anyanyelvét használta, a másik asszonya után koslatott, s az éhség ellen úgy védekezett, hogy disznóölésről, ételben és italban gazdag halotti torokról álmodott mély átéléssel. Az a körülmény, hogy Vilcsek úr rossz évben, rossz napon és rossz órában szende- rült fel a nemlétből, egész életére nyomot hagyott a jellemén, mégis, az égvilágon senkinek sem jutott eszébe Vilcsek úr jellembeli fogyatékosságai mögött misztikus összeGALERI (részlet)
