Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - Török Elemér: Meddig Ember az ember?, Paraszt ősöm (versek)
TÖRÖK ELEMÉR Meddig Ember az ember? Kilépek a közömbösek egykedvű menetéből s megállók az ősz kapujában gótikus csipkebokrok árnyas zugában csendbe ágyazott madárhangok ez már az ötvenedik őszöm a jegenyék akkor is így hullajtották lomb-hajukat amikor vajúdott velem anyám valahol most is gyerek születik Moszkvában Londonban Párizsban vagy éppen Leleszen valahol titkos találkozóra gyűlnek a terroristák hogy kijelöljék újabb áldozatukat tele van félelemmel a világ és alázatos hallgatással mint néma madarakkal benépesített erdő csöndnek támasztott háttal maradék reményemmel hallgatom szívdobbanásomat s gondolkodom: meddig Ember az ember? Magányos tölgy tépett lombja, perzseli a nap korongja, csizma koppan, paraszt ősöm jön kaszával a mezőkön, jön az alaktalan térben, mint madárszárny leng a bajsza, dúdolna dalt, de nincs kedve, ilyen, űzött sorsa hajtja. Mintha halottat kísérne, jön szomorúan, hallgatag, szinte belétapad a táj, ahogy lassan felém halad, hozza magával a néma búzaföld arany melegét, s kitárul előtte fázón a végtelen tág messzeség. Paraszt ősöm
