Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Tőzsér Árpád: Prehistória (vers]

Ebeczky uradalom egyik sokajtós, hosszú-hosszú cselédházában látta meg a napvilágot.

Nagyapám korai halála azonban teljesen új fordulatot hozott a család életébe. Mózes Zsuzsanna négy gyerekkel maradt egyedül. Igaz, hogy a legidősebb lány, Mari néném, közben férjhez ment s férjhez készült a fiatalabbik is,

Julika (így hívták az anyámat], de két gyerek még így is maradt otthon. A fordulatot K. Károly, egy péterfali özvegy gazdaember jelentette, aki a szép Mózes Zsuzsannát két gyerekkel is feleségül vette. Nagyanyám és anyám csaknem egyszerre mentek férjhez. S mindketten Péterfalára. Egyik egy parasztgazdához, a másik egy asztalos legényhez. Az asztalos legényt Tőzsér Istvánnak hívták s második fia volt annak az ácsmesternek, aki a szomszédos Jesztéről költözött Péterfalára s aki már jó ismerősünk.

S ezzel befejeződött a két család honfoglalása.

Anyám, a pásztorivadék s apám, a mesterlegény egy parasztfaluban s paraszt családban találtak otthonra. A család ugyan elég mostohán bánt velük, de nekem, az albérletbe szorult utódnak így legalább egyszerre volt élményem a had (nálunk talán még törzsi szóval a nagycsaládot nevezték hadnak) s a had széthullása.

S egyszerre lett élményem a három fajta nyelv

s a háromfajta életforma. Mert természetesen

másként beszél és él a törvényen kívüli

természeti ember: a pásztor, másként

a természettől már elszakadt, de az anyag természetébe

annál mélyebbre ereszkedő mesterember,

s megint másként a hagyományőrző, örök szabadságharcát

szigorú természeti, társadalmi és erkölcsi kötöttségek

közt vívó paraszt. S ez az ideges sokféleség, ha

nem is rendkívüli tehetséget, de rendkívüli érzékenységet,

beteges képzelőerőt, nyugtalan elmét,

s hozzá egy képszerű, egy tárgyilagos,

s egy egyszerre képszerű és tárgyilagos

nyelvet ígért a születő fiúnak.

S tarka sorsot:

albérleteket a nemzet szemgödreiben, a haza szájában

s Közép-Európa véredényrendszerében.