Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Poór József: Finálé (elbeszélés)

kereket még nem, de sebaj, majd kigyógyul ebből is. Melánia azért kiporolta ta!6 ruháit, benyúlt a kabátja belső zsebébe, mert annak tartalmából következtetett az öreg másnap reggeli programjára.

A belső zsebben rátalált Lalő népi-ellenőri és segédrendőri igazolványára; ez azt jelenti, hogy a henteshez húst hoztak az este, s holnap reggel kimérés lesz. A hentes Laló nélkül talán ki se nyitna, s ha az asszonyok tudnák, hogy Laló nem lesz jelen^ talán el se mennének sorakozni.

Az asszony beakasztotta az öreg ruháit a szekrénybe. Ügyet sem vetett a horkolásra, csak akkor lett figyelmes, mikor az abbamaradt, önkéntelenül az órára pillantott. Most már igazán elfutotta a méreg. — A szédelgő nemjójátl — szisszent fel. Ha Laló fél órát horkolt, Melánia tudta, hogy beféldecizett. — így akart átverni — hitetlenkedett az asszony —, hoz egy traktorkereket és rámförmed, mert tudja, hogy akkor szóba sem állok vele, ágyba zavarom, még csak a leheletét sem szagolom...

Az ember sok titok nyitjára jön rá az életben. A megfigyelés során. Melánia pedig igencsak figyelő lény volt. Gyűjtögette, rendszerezte a jeleket. Ez az aprócska elfoglaltság szellemi frisseségét is biztosította. így vallotta Melánia, s megfigyeléseit — néha ugyan nem éppen örömére — a gyakorlat is igazolta. Itt van például a horkolás.

Laló fél órát horkol: másnap, ha Melánia talpa alá veszi a falut, bebizonyosodik, hogy kilenc féldecit ivott. Déltől számítva.

Laló egy órát horkol: egyszerű, valaki megfogta a nyakkendőjét. Ezt álmodta. Melánia másnap, ha végiglábalja a falut, bizonyosságot talál.

Laló mértékletesen, hosszadalmasan horkol: tervezget, számolgat, ábrándozik.

Laló horkantgat: tiltakozik vagy veszekedik.

Laló nem horkol: beteg.

Melánia éppen indulóban volt, készen a beavatkozásra, ahogyan ő mondaná: a bevetésre, mikor a hálószobából különös hangok, hang-kísérletek szűrődtek ki.

Az asszony elmélázott: istenem, mikor is rontottam el az életemet? ...

Egészében véve ez az este mégis a szeretet estéje volt. Melániának is megvoltak a maga külön fölvonásai, most meg ráadásul kiderült (s ez meg is nyugtatta), hogy nem a féldecis jelenet fut, csak valami új köszönt rájuk. Az asszonykában természetszerűleg már erőösszpontosításra készült az ész, az asszonyi ész: figyelj, résen légy, fogd a gyeplőt!; ám ezek mégiscsak a hazai vizek tájai... Most már az ő jó öregje koncertezett odabenn.

Laló csak délben jött rá, hogy elhibázta a dolgot. Délig ugyanis hagyta, hogy Melánia úgy ugráltassa, mint a szöcskét. Persze, ébredezett benne a gyanú, utóbb még az asz- szony szimatot kap.

... az asszony látszólag haragosan osztogatta parancsait, ám az öreg báránykodásából mindent megértett. Lalő készülődik valamire.

Melánia sohasem sakkozott. De húzásai vannak. Briliánsak. Csak éppen elfelejtette,, hogy ő nevelte meg Lalót.

Laló délután ötkor megnézte, hol tart Melánia Porkolábné kosztümjével. Este tízkor ellenőrizte, hányadik oldalon van befittyentve a Családi Krónika lapja. Mindebből megtudta, hogy tervét — a traktor anyagának összehozását, megszerkesztését — egy hónapra el kell halasztania.

Melánia pedig egyre türelmetlenebbül várt. Megérzései nyugtalanították, sőt kínozták, mert még arra is rávették, hogy gyengéden megkérdezze Lalótól: Nem fáj valamid?

Ez a kérdés ijesztően hatott az öregre. A titokzatos terv annyira dédelgetett álmává lett, hogy nap mint nap megküzdött önmagával, megtiltotta magának, hogy akár csak egy hajszálat is keresztbe tegyen az ügy érdekében. Mert Melánia egyre inkább megsokszorozódott. Laló árnyékaként mindenütt megjelent. A legváratlanabb pillanatokban, a leglehetetlenebb helyzetekben találkozott vele, úgyhogy az öreg végül már ott is őt szimatolta, ahol nem kellett volna.

Az óvatosság annyira hatalmába kerítette Lalót, hogy elnapolta a kezdést. Mert tudta, hogy ha a titok — míg az úgy kívánatos — titok marad, tündért varázsol Melániából. A húszéves szerelmetes szöszkét. Ha csak egy rövid órára is. Ami ebben a korban talán a legszebb nászéjszakával is fölér.

Ügy játszottak egymással, mint a kutya meg a macska.