Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - Rácz Olivér: Teresa és a lasszós ember (elbeszélés)
— Na jó; hát akkor tudod mit — fifty-fifty — javasolta a férfi ravaszul. — Fele-fele. Egy fellépés a tiéd, egy Tequiláé ... Az ugyanaz, mondta a ló kimérten. Azt hiszed, hülye vagyok? Aztán elábrándozott, a lányára gondolt (azért nem kellett volna olyan gorombán rendre utasítani: fiatalság, bölondság...) meg sok minden egyébre. Tizennyolc év. — ki gondolta volna? Na jó, mondta aztán megadóan. Kettő az egyhez. Két fellépés az enyém, a harmadik Tequiláé... Aztán megint kettő az enyém: ha felviszed hatra, legyen a hatodik megint Tequiláé ... Ne mondd, hogy kicsinyes vagyok ... Aztán mélyet sóhajtott, lehorgasztotta a fejét. Tizennyolc év — ki hitte volna? ... — Gilt — mondta a lasszós ember villámgyorsan. — Gilt. Ne Is beszéljünk többet róla. Felviszem hatra. Hétre is!... Aztán mélyet sóhajtott, lehorgasztotta a fejét. — Tizennyolc év — ki hitte volna? ... Aznap megint fontos és jelentős vendégek számára foglaltattak asztalt vacsorára: a lasszós ember, Teresa büszke hátán, ott várta őket a bejárat előtt. Amikor a vendégek kikászálódtak a tündöklőre fényesített gépkocsikból, Teresa halkan felnyerített és kevélyen felvágta a fejét. — Vén primadonna — gondolta a férfi szeretettel, és meglengette a sombreróját a vendégek felé. Vén ripacs, gondolta Teresa megértően, és váratlanul nagy-nagy boldogság öntötte el a szívét. Csendélet, pasztell, 1978
