Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Rácz Olivér: Teresa és a lasszós ember (elbeszélés)

ez a sárga homok még sohasem ivott be vért. (Sem bikáét, sem toreróét. Kivéve, amikor a férfi, aki jelenleg a nyereghevederét toldozgatta, egyszer, hasonló művelet során, a bicskája hegyével felsértette a tenyerét, és csúnyán káromkodott.)

Mexikónak ezen a táján ugyanis nem tartanak véres bikaviadalokat, csak látványos rodeókat. Ez a plaza de toros, ahol most a férfi a nyergével piszmogott és a lő a bar- rerát ízlelgette, viszont még valódi rodeőt sem látott soha — hogy a fenébe is láthatott volna: Texcocóban, egy elegáns, divatos kerti vendéglő udvarán!

Maga a vendéglő magasan a ring felett húzódott körbe, amfiteátrum-szerűen, négy, egymás fölött elhelyezkedő, széles, körbefutó terasszal. A legelőkelőbb és legdrágább asztalokat természetesen közvetlenül a ring fölött helyezték el: a vendégek virággal befuttatott rácsú rekeszekben álló, gazdagon terített asztalok mellől néztek alá — levesük, sültjük, csillogó poharuk, szerelmük, esetleg hűséges hitvesük társaságában — az arénára és a barrerákra. És olykor tapsoltak. Nem hevesen, de azért nyájasan és elismerően, és ez is valami.

Ha a Ciudadből — Ciudad Mexicóból, vagy ahogyan a férfi szokott gondolni rá, ha nagyritkán elálmodozott; Ciudad Méjicóból — előkelő vagy fontos vendégek számára foglaltattak asztalt a vendéglőben, akkor a férfi, aki a sárga homokon ülve a nyergével bíbelődött, a vendéglő bejárata előtt, lóháton várta őket, sombrerósan, lasszóval a vállán, és míg a vendégek kiszálltak a csillogó, széles gépkocsikból, a férfi a lovát táncoltatta. Ugyanezt a lovat, amely most a középső barreránál szimatolgatott.

Jelenleg azonban senki sem ült odafent, a virágos rekeszekben álló asztaloknál; a vendéglő még üres volt ebben a kora reggeli órában. De a vendéghez amúgy sem lesz közünk. Itt most a lóról meg a férfiról lesz szó.

Teresa, a ló, elmélyülten rágcsálta a barrera peremét, aztán megfontoltan hátra farolt és kiadósat prüszkölt. Talán a megrágott faforgács csiklandozta az orrlyukait.

— Mit prüszkölsz? — morgott a férfi. — Urizálsz, semmi dolgod, lézengsz, aztán csak durcáskodol és fújod magad. Talán ütlek? Talán éheztetlek? Nem gondozlak? Vagy talán agyondolgoztatlak?

Azt próbálnád meg, gondolta a ló, de ezúttal sem válaszolt. Igaz, ami igaz: a sorsára nem panaszkodhatott. Eddiy még nem... De azért akad itt még egy és más tisztázatlan ...

A férfi félreértette a hallgatását.

— Na látod! — kiáltotta diadalmasan. — Az igazságot neked is be kell látnod. Te jóval kevesebbet dolgozol, mint én. Neked legalább a bikákkal semmi dolgod. Fele annyit sem gürizel, mint én ...

Nem, a fenét, gondolta a ló, és azért sem nézett a férfira. Neheztelt. Megvolt rá az oka.

— Na jó — mondta a férfi. — Csak prüszkölj. Fújjál.

Fújok is, gondolta a ló. Most meg a bikákkal hozakodik elő, gondolta megvetően.

Lerázta a legyeket a nyakáról, elfordította a fejét, a corall felé sandított, ahol a bikákat tartották.

Bikák! ... Csupa becerro — szelíd, kis borjak, de talán még szopósborjúk, choto is akad közöttük . . . Amint egyet kiengednek a corallból, boldogan, nagy bakugrásokkal körbe nyargalja az arénát, a férfi meg majd megszakad, hogy a dolognak az a színezete legyen, mintha a bika őt üldözné ... Volt már úgy is, hogy — Öllé, toro!...

— a férfi látványos grandezzával besiklott a barrera mögé, a becerro pedig tétován megállt, bámészkodva várta a férfit, hogy jöjjön már vissza, kergetőzni. Aztán odaballagott a másik barrerához, és ügyefogyottan kipisilte magát.

De ilyen volt a többi becerro is; nyargalásztak, ugrándoztak, örültek az életnek, aztán, amikor a férfi végre megforgatta a feje fölött a lasszót és elhajintotta, ugyancsak össze kellett szednie minden fortélyát, hogy azt a látszatot keltse, erővel húzza magához az ellenszegülő, konok, meglasszózott bikát, mert a borjú a legszívesebben tánclépésben nyargalt volna hozzá, egy kis elragadtatott orrdörzsölgetésre .. .

— Döfd orrba néhányszor — mondták a férfinak a corallban. — Jó erősen, hogy féljen tőled. Akkor majd valóban rángatni fogja a lasszót. Szurkáld meg az orrát valami hegyes dróttal vagy szöggel vagy szöges bottal vagy mi az isten haragjával.. . Csinálj velük valamit, Juanito, mert egyszer kitör a botrány. Kifütyülnek a vendégek, meglátod...