Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Az ókor üzenete
felének dala, hite, szerelme, s ö>rök himnusza. Dénes György Az ókor üzenete (Devecseri Gábor: Antik tanulmányok l., Magvető 1981.) Devecseri Gábor antik tanulmányainak első kötete mindenekelőtt az európai civilizáció és kultúra bölcsőjének nevezett görög-római ókornak — de elsősorban a görög ókor halhatatlan, hitünk szerint kétségtelenül valóságosan létező, a személyével kapcsolatos kétségek, sőt tagadások ellenére is egyszemélyben-valóságos költőjének, a magyarul éppen Devecseri Gábor jóvoltából megszólaló Homérosznak — az üzenetét közvetíti hozzánk. A gesztust, a mozdulatot, amellyel a „látó-vak” költő utánunk int az évszázadok-évezredek távolából, utánunk, „akik messze az időben, megyünk tovább”; a félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan jelet, amely „hatalmas műve minden kis részéből kisugárzik, az emberi szeretet, az emberszeretet jelét”. S nekünk tagadhatatlanul szükségünk van erre a mozdulatra, erre a jelre, tagadhatatlanul szükségünk van az emberiesség minden gesztusára. Szükségünk van, mert a homéroszi hősök fegyvereinél sokkal hatékonyabb fegyvereket találtunk fel egymás, azaz önmagunk pusztítására, ráadásul a legkevésbé sem hasonlítunk Homérosz mulatságos isteneire, akiknek a legádázabb küzdelme is csak komolytalan lehet, mert nincs részük abban, ami a mi harcainkat tragikussá teheti: nincs részük az emberi sorsban, halhatatlanok. Mögöttünk viszont állandóan ott áll a végzet, a halandó, tehát elpusztítható emberiség komoran fenyegető végzete, amelyről azonban azt is tudjuk, hogy — ha az egyén számára nem is — a nagy közösség, az emberi civilizáció számára megkerülhető, hogy az ember pártjára állítható, mert tőlünk függ, milyen irányban befolyásoljuk. S ezt — miként Devecseri az Odüsszeia utolsó soráról beszélve bebizonyította — már Homérosz is tudta. Mert a szóban- forgó sor — amelyben az Ithakában, Odüsz- szeusz szigetén békét teremtő istennőről, Athénáról szólva azt állítja a „látó-vak” költő, hogy „... Mentoréhoz volt az alakja s a hangja hasonló” — Devecseri szerint az egész eposz erkölcsi mondanivalóját magába foglalja: „azáltal, hogy az istennő megjelenésénél is (mint végső sor) erősebben hangsúlyozza az istennő emberalakban való megjelenését, nem kevesebbet mond, mint azt, hogy a kiengesztelő- dés, a béke és íísszhang nem csoda; hogy elérhető; mert íme, ember érheti el; s hogy eszerint kell cselekedni. A sor az eposznak látszólag tompább végződése, valójában élesebb (mert gyöngéden, de mérhetetlen erővel nevelő] csattanója. Komoly szerepe, nagy feladata van. Mentor alakjának közbevetésével lépcsőt ad Athé- na követhetőségéhez.” Hasonló gondolatot elemez ki a homéroszi életműből Devecseri akkor is, amikor az Iliászról megállapítja, hogy tartalma nem a benne elbeszélt történet, hanem „a mindenkori emberi lélek feltérképezett tájai. Az újra meg újra ismétlődő emberi helyzetek és jellee. mek; emberi történések bemutatása. Mozgásirányukkal, lehetőségeikkel együtt. Amik a mi életünkben is útnyitók, útelzá- rók. De még az ükonokáinkéban is”; s hogy az eposz főhőse sem Akhilleusz, „hanem a harag. Amely itt történetesen Ak- hilleuszé. Nem az ő személye áll és mór zog az előtérben, hanem maga az indulat. De véleménye — tapasztalat szülte véleménye — neki is van róla. Határozott, meglepő; valamit, nem keveset, a költő véleményéből is sejtető. »Bár a viszály odaveszne ...» — mondja Akhilleusz: Bár a viszály odaveszne az isteni s emberi szívből, és a harag, mely a bölcseszüt is méregbe borítja: édessége a csurgó mézénél is erősebb, míg kebelünkben elárad, füstként felgomolyogva. Különös szavak a csatakedvelő hős ajkáról. Nem különösek, ha látjuk, hogy költő a háborútól oly hevesen nem undorodik.
