Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - LÁTÓHATÁR - Stanislav Šmatlák: Ifjúság, jelenkor, irodalom
Stanislav Smatlák IFJÚSÁG, JELENKOR, IRODALOM Azzal kezdeném, hogy az ifjúság—jelenkor—irodalom kérdéskör vizsgálatakor szükségszerűen azokból a konkrét tapasztalatokból kell kiindulni, amelyeket az utóbbi évtized szlovák irodalmának fejlődése felkínál, meg azokból a pozitív eredményekből, de problémákból is, amelyekkel a Smena Ifjúsági Könyvkiadó tevékenysége során találkoztunk és találkozunk. Elsőként vegyük talán szemügyre azt a kérdést, hogy milyen mértékben vesz részt a fiatal írógárda jelenkori irodalmunk fejlesztésében. Konkrétabban szólva az érdekel bennünket, milyen új eszmei-művészi értékeket hoztak a fiatal szerzők költészetünkbe, próza- és drámairodalmunkba, esetleg mivel gyarapították irodalomkritikánkat, mennyit változtattak jelenkori szocialista irodalmunk arculatán, vagy legalábbis milyen ösztönző lépéseket és ígéreteket tett ez irányban a fiatal írónemzedék, illetve milyen adóssága’ vannak e tekintetben. A fönti kérdésekre adandó válasz szorosan összefügg a második problémakörrel, azaz\ milyen mértékben fejeződik ki jelenkorunk mint téma a fiatal írónemzedék alkotásaiban, és különösképpen milyen képet festett ez az irodalom a ma fiatal emberéről, s milyen társadalmi összefüggésekbe helyezi ezt a felvázolt képet, milyen új minőség kér általa életteret nemcsak jelenkori irodalmunk eszmei-tematikai szerkezetében, hanem társadalmi tudatunkban is. Természetszerű, hogy a fiatal ember képe, sőt bizonyos értelemben az ifjúság mint irodalmi téma, sohasem a fiatal írónemzedék kizárólagos ügye, hanem többé-kevésbé magára vonja a korban idősebb írók figyelmét is, akik — nemegyszer éppen az ifjúság életét választva témául — képesek nemcsak egyénileg figyelemre méltó művészi teljesítményeket nyújtani, hanem szélesebben megalapozott eszmei célt is elérni. (Idézzük fel például Alfonz Bednárnak a hatvanas évek elején keletkezett jelentős elbeszéléseit, melyek bizonyára sokunknak megragadtak az emlékezetében a belőlük készült Nap a hálóban című filmnek köszönhetően; vagy gondoljunk arra az eszmei jelentőségre, amellyel éppen fiatal hőseit ruházza fel színműveiben Ján Soloviö.) Ám mindezen igazságok ellenére is teljes joggal feltételezhetjük, hogy az ifjú nemzedék témája éppen a fiatal alkotógárda legsajátabb szakterülete és hogy ezen a tématerületen várható, sőt szükséges, hogy a fiatal irodalom mindenekelőtt valódi, semmi mással nem helyettesíthető eszmei-művészi értékekkel gazdagítsa irodalmunkat. Ez az előfeltétel egy egészen természetes tényből indul ki; hogy a fiatal irodalom elsődleges és igazi címzettje az ifjú olvasói réteg, hogy a szerző és olvasója voltaképpen nemzedéktársak, tehát a társadalomban elfoglalt helyük, vágyaik és kötelességeik lényegében azonosak vagy legalábbis egyneműek. így tehát témánk harmadik szempontja abból a kérdésből adódik, milyen szerepet játszik a fiatal olvasó a fiatal irodalom fejlesztésében, milyenek az elvárásai, igényei és az irodalommal szemben támasztott követelményei, vajon föl van-e és hogyan van fölkészülve arra, hogy ne csupán passzív fogyasztója legyen az irodalomnak, hanem a szerző hatékony partnere, az iro- dalmi-társadalmi kommunikáció eszmeileg és esztétikailag aktív tényezője, aki e szellemi érintkezésben valóban láthatóan megteremti a maga „visszajelzését” a szerző irányában. Ez egyáltalán nem tiszta irodalomesztétikai kérdés, hanem olyan kérdés, amelynek gazdag kulturális-társadalmi tartalma és hatása van. Bizonyára mindenki ismeri a szállóigét: „Mondd meg, mit olvasol, s én megmondom, ki vagy.” Ügy gondolom, e mondat racionális magját abban a konkrét esetben sem kell kétségbevonni, amikor a mai ifjú nemzedék olvasói érdekeiről és irodalmi kommunikatív aktivitásának minőségéről elmélkedünk. Mint látjuk, valéban széles problémakörről van szé.
