Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - LÁTÓHATÁR - Karol Horák: A nyelvtanfolyam (elbeszélés)
nekem is, hogy csatlakozzam, közelebb megyek, megadom magam, fejem fölé vágom én is karomat: au! Minden ízületem fáj, elfeküdtem a nyakam, vizes a kabátom, mindenem át van ázva, átfáztam az éjszaka, a kilátóban — no és aztán? Éhgyomorra kortyolok az üvegből, csatlakozom az éneklőkhöz, próbálom eltalálni a dallamot — de csak valami rekedt hang tör elő a torkomból, formátlan, sipító, dallamra képtelen hang! Hiába akarok a többiekkel énekelni, nem tudok, a szöveget ismerem, de hang nem jön a torkomon. így hát csak iszom, s hallgatom, hogyan dicsérgetik társaim az oktatókat, hogyan dicsekszenek ők maguk is, e tar fejű diákok, hogyan álmodoznak távlatokról. S milyen távlatokról beszéljek én, ha még hangom sincs, csak suttogni tudok, igen, csak suttogni. De azt is: kinek? Hol van az a fül, amely meghallgatna —? Hol van az a fűz, amely titkomat magába fogadná. Nincs olyan fül. Semmi sincs, csak Ildika fiaskója a kezemben — Ildika! Igen, Ildika, az éjszakai álom, a tettetett szerelem — kő, eső, napfény —, Ildika az a fül, az a fülecske, amely meghallgat, amely hallgatózva fölém hajol, amely alám simul — De hol van Ildika? Ildika sehol sincs. Esetleg a vécén van. A vécében csak egy tükröt találok: felvillan benne az arcom, visszalépek az ajtóból, a tükör elé állok, vizsgálgatom magam: a szám szinte összenőve, inkább csak repedés, gondolatjel, alig észrevehető, szétnyílni képtelen vonal. Ildika sehol sincs! Pedig itt kellene lennie, itt kell lennie, hisz a tanfolyam még szombaton is tart: helyzetek, beszélgetési gyakorlatok, tárgyak az emberben, ember a tárgyakban, szombat a hét summája, az új nyelv ízeinek egyszerre kóstolása, hétfőn még süketek és némák voltunk, s szombaton már mámorosak az új nyelvtől, így igaz, a tanfolyam még .tart — odafutok a csengőhöz, megrántom a zsinórját, felhangzik a giling-galang, kitartóan csengetek, hívom diáktársaimat órára, vagy kinek is harangozok itt — megkésve .. .? A lépcsőkön léptek kopognak: a tanfolyam hallgatói lépkednek lefelé, kezükben poggyász, csomagok, a halion keresztül az udvarra igyekszenek: sportszatyrok, táskák, hátizsákok — honnan, honnan, csak nem kirándulni voltatok? A kakasok kitartóan kukorékolnak, s az oktató (aki egy személyben lektor is) hirtelen összecsapkodja két kezét, tapsol és zengő hangon kihirdeti: — ma a tanítás a hallgatók indiszponáltsága miatt elmarad. Egy emelettel lejjebb a táncparkett teljesen üres, kihasználatlan, tessék, az utolsó keringő, legszívesebben elkiáltanám magam: még egy keringőt, búcsúzóra, triccs-traccs, de csak sípol a torkom, inkább nyüszítést, mint kiáltást hallatok. A józanok megértő mosollyal fogadják nyüszítésemet, a részegek azonnal megértik, s táncolni kezdenek. Egymással. Az ajtóban egy pillanatra feltűnik Ildika. Ildika! Összerezzen, elfordítja a fejét. Aztán sarkonfordul, s kiszalad az udvarra. Kirántom a zsebemből a borosüveget, a mi üvegünket, kínálom neki, megpróbálom visszahívni, de eredménytelenül. Hirtelen úgy érzem, egyedül maradtam, mindenki elhagyott, a tanfolyam résztvevői már az út sarát tapossák, kezükben batyuk, nekivágnak a hegynek, az erdőnek, az ősznek, menekülnek, nem akarnak ittrekedni, csábítja őket a város, Ildikát is, s én is futok, s futva, még utoljára meghúzom a csengő zsinórját: bevégeztetett — Futok a többiek nyomában: futás közben felhajtom Ildika maradék borát, az üveget elhajítom, suhanok Ildika után, futok, táska nélkül és szatyor nélkül üres kézzel, körülöttem hegyek, az út fölött még ott peng a többiek lépte, megállók, visszafojtom a lélegzetemet: már lenn a völgyben hallani lépteik zaját, beszédük elhaló mormogás, gyerünk gyorsan utánuk, a tánctól, az emlékek s Ildika forró borától fölhevülve, titkomtól hajtva utánuk kiáltok! A hegyek azonban csak valami sziszegő hangot vernek vissza — megértették a titkomat: tudnak az idegen nyelv tanfolyamáról, az összenőtt szájról: az új nyelvről! S megint futni kezdek. Lihegek és pihegek, végül meglátom a utolsókat, a hátukat, imbolygó alakjukat, két három lemaradót beérek, másokat megelőzök: elhagyom a ka-
