Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - LÁTÓHATÁR - Karol Horák: A nyelvtanfolyam (elbeszélés)
— csak ketten távoztunk, én meg Číž. Részegen óbégattunk a kihalt városon át. Číž iskolai lakása felé tántorogtunk. Pillanatonként térdre hullva, egymást fölsegítve, énekelve, sírva: Číž a várost siratta, amit itt fog hagyni, én meg Cížt, aki itt hagyja a várost és engem. Csakhogy az én bánatom nagyobb, tágasabb volt: én valamit elszalasztottam, valamiről lekéstem. Ügy éreztem: valami pillanatonként elillan előlem, valami az enyém, s nem örülök neki, s olyasmi miatt emésztem magam, ami nem az enyém. De mi nem az enyém, mi az, amire annyira vágyok? Ezer apróság. S egy lényeges dolog. Egy lány, Ildika. Číž barátnője. Egy lány, aki Čížé s nem az enyém. Az a lány, aki Číž miatt emészti magát, s nem értem reszket egy — Oktató: Mikor feküdt le? Tizenegykor feküdtem le. 1: Hogy aludt? Ma nagyszerűen aludtam. 2: Lefekvés előtt fáradt volt? Fáradt voltam és mélyen aludtam. Oktató: Reggel hánykor szokott felkelni? Hatkor ébreszt az óra. 1: S ma reggel hánykor kelt fel? Ma reggel ötkor keltem. — penészíz a számban. Keveset aludtam, felijedve ébredtem. Talpra ugrottam. Číž kabinetjében aludtam. Csiripelt az ébresztőóra, sietni kellett. — az iskolaépület mélyéből — mint egy méhkasból — felhallatszott a diákok zümmögése, mormogása. Číž még aludt, kicsavart derékkal, cipőben feküdt a rekamién. Indulás közben rákiáltottam, búcsúzásképpen megveregettem az arcát, aztán mint valami zongorán, végigbillegtettem az ujjaimat a homlokán: ne menj el, ne hagyj itt — Megrettentem. Odább ugrottam! Číž teste merev! Hideg! Mintha gipszből volna! Két lába egymásba gabalyodva, keze a semmibe nyúl, arcán merev vigyor — s egyik fülétől a másikig száraz vércsík! Kapom a zakóm, hátrálok! Körülöttem zongorák robbannak, a fény kitépett feketefehér billentyűi szerteszét repülnek, zúgnak, a húrok ropogva szakadoznak: a rettenet sortüze! Futás a kitömött madarak, vicsorító rókák, mókusok, nyestek között le a lépcsőn, tolongás a kisdiákok között, futok, a félelemtől kábultan, az utóbbi percek hideglelését érezve — el innen, rohanok, nyargalok, vágtatok, száguldók, fel a dombon, mindenkit megelőzök, berontok az erdőbe: tisztás — legelő — rét — Hétfő. Késve, elkésve, a reggeli álomból kiszakítva, erdő, hegyek, csapás, emberek — a többiek közé vegyülök. Eltűnök. A továbbképzés érdekében. Nyelvek. 4 Beszédgyakorlat Egy nap, két nap, állandóan szavak társaságában. Az új nyelv vajon új világot is jelent? Inkább talán csak kísérlet egy új világ megteremtésére. De mögöttünk — rúgó- ként — mindig ott feszül az idő, az, ami volt: a hozzánk súrlódó múlt, az ugráló nyűtt lemez — az eltitkolt, a robbanással fenyegető! S az új, az egyre újabb szavak. De a föld mindig ugyanaz. Csak egyre újabb neveket kap. A szenvedés, a kínzó, égető érzés a torkomban meddig tart még? Beszédgyakorlat. Példák: Útlevél- és vámvizsgálat.
