Irodalmi Szemle, 1982

1982/2 - LÁTÓHATÁR - Marie Kubátová: Éjszakai ügyelet (elbeszélés)

régi cseh nevet kaptak. Aszerint nevezték el őket, mikor hol talált menedéket a várandó püspök családja.

A házbizalmi hozzátette, hogy akkoriban még nem ismerték a kinedrilt, az izomkolosz- szus pedig élethűen, színesen ecsetelte a zörgő, ponyvás szekéren utazó gyerekek gyötrelmeit.

— Ha császári katonák vágtattak végig a tájon, szegény gyerekek az orrukat sem dughatták ki, és ilyenkor gondos apjuk megfestette nekik a külvilág tárgyait: ilyen a macskának nevezett állat, ilyen a kecske ... — magyarázta az Orbis pictus című mű keletkezését az Ifjú. — És amikor a várban vagy a vár tövében a gyerekek meg sem mukkanhattak, nehogy rendbontásért panaszt tegyenek ellenük, az elkeseredett apa tiltakozásként írni kezdte A nyelvek kapuja nyitva áll című könyvét.

A hallgatóság és Jan Ámos életműve egymásra találtak.

— És hogy hívták a fiait? — kérdezte újra az anyuka.

— Hát, az egyiket az apja után Jannak, a másikat Amosnak, ugyebár, a következő a nemesek védöszentjétől kapta a nevét, a Vokot.

— Rožmberktól?

A ház lakói észrevehetően idegenkedtek a Rozmberkektől, bár ennek az ellenszenvnek a gyökerei megfogalmazhatatlanul éltek csak a tudatukban.

— Nem, dehogy. A Zerotínitól.

A Zerotínokat jobban kedvelték.

Az öreg Sádlovic apó azonban mindenáron azt akarta, hogy a fiút Daunnak vagy Laudonnak hívják.

— Nem, ez történelmi tévedés volt, tisztelettel. Laudon más történelmi korban élt, ő volt az a híres generális, akinek a parancsnoksága alatt harcolt a négy páncélos meg a kutya.

Hangos megjegyzés a hallgatóság köréből, hogy Laudon a történelemben, a négy páncélos meg a tévében volt, és Laudon idejében még nem is voltak harckocsik. Egy újabb hang személyhez szólóan, úgy kezdődött — Bernášek úr —, a hasonló akciók felelőtlen szónokválasztása miatt tiltakozott, és a nemzetek tanítója emlékének védelmével ért véget.

A szónok azzal mentegetőzött, hogy a mai rendezvényt nem vette egész komolyan. Nem? Mit vesz egyáltalán komolyan a mai fiatalság, ha Jan Ámos is csak a diákcsínyeik eszköze. A mai fiatalság csupa csíny, bolondság, vandalizmus, tiszteletlenség az öregekkel és az értékekkel szemben, és magas válási százalék. Plačkovka, Civrná, dáridók a szőkeségnél. Az izomkolosszus az emelvényen olyan, akár a II. világháborút kirobbantó szarajevói merénylő. A Bömbölde és az Indián jelzésű motorkerékpár decibellekben rokonok.

— És ezt az embert akarta Miládka kuglófra invitálni! — rikácsolta egy női hang.

A bömböldések közbelépnek, ne hozza egy kalap alá Miládkát és Komenskýt — Csak rájuk tartozik, együtt akarnak-e hálni vagy nem! Mi sem hurcoljuk a szüléink dolgait a mosókonyhába a lakógyűlésre! Éljenek a bömböldések, a hazafiak védekeznek. Visszavonulásukat Bernášek a testével állítja meg. Hát ezt azért nem! — és a földre roskadt.

Abban a pillanatban csend, mindenki az elesett hős fölött áll. Azonnal futárt menesz- tenek az orvosért. Az elesett hős, Bernášek kollektív gondozást kap, egy fehérneműs batyut dugnak a feje alá. Megfogom Bernášek kezét és kitapogatom a pulzusát. Szabályosan ver. Az öreg szeme becsukva. Az áléit Bernášek körül részvéttel áll az egész ház, szegény Bernášek úr, így feldühíteni — ez ma a fiatalság. Livikliman asszonyság saját megnedvesített zsebkendőjét rakja a fekvő hős homlokára, a fiatalos özvegy pedig beszédet tart. Jan Amos védelmében, a veszélyeztetett értékek védelmében. A hazafiak egész kórusa helyesel. Ki hinné, hogy ennyi nemeslelkűség rejlik egy panelházban!

Észrevettem a szemhéjak rebbenését és megértettem: Bernášek látni akarja a saját pompás temetését. És még egy hunyorítás: látni akarja, hogy változott az izomkolosszus egy rakás szerencsétlenséggé, hogy lincselték meg a lakók. De az izomkolosszus nincs itt, szent dühében az Asztmatikus Cigaretta kitoloncolta az ajtón.

Aztán a tömeg, mint a megnyírt tenger, utat engedett az orvosnak. Ez eltart egy darabig, finom érzületű lakótársak kara figyeli a doktort. Inkább kijöttem a házból.