Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Cselényi László: J. J.-montázs avagy Work in Progress

2/1/2

Nagy nemzedék, mondottuk, irodalomban-zenében, filmben és képzőművészetben, természettudományokban és filozófiában egyaránt. És a nagyok között is az egyik legnagyobb: James Joyce. Az éppen száz éve, 1882. február 2-án Dublin- ban született író, a Kamarazene és a Dublini emberek, az Ifjúkori önarckép és a Száműzöttek, az Ulysses és a Finnegan’s Wake alkotója.

2/1/3

„Akárhol ütöm föl a hatalmas könyvet — írja Babits Mihály —, mely legalább hét-nyolc Proust-kötetnek felel meg, mindenütt ugyanarról az egy dologról látszik szólani, mintha állandóan önmagát ismételné, egyformán nyakatekert, álprousti mondatokban. Én imádom a Proust mondatait, ezeket a tökéletes művészettel megszerkesztett körmondatokat, melyeknek minden komplikáltsága zenei, omló árnyalatokkal a hatalmas epika soha nem lankadó folyamában. De mit szóljak az ilyenekhez, mint ez például...“

2/1/4

Regényíró? Megint egy újabb paradoxon, amely önkéntelenül ugrik az írógép billentyűzetére, s csak akkor döbben meg az ember, amikor újraolvasta. Regény-e a Finnegan, de akár még az Ulysses is, olyan értelemben, ahogy regény volt a Don Quijote, a Gulliver, az Emberi színjáték végtelen sorozata vagy a Háború és béke?

2/2 2/2/1

Most a mondabeli mester nevének hallatára, mintha komor hullámok zúgását hallotta volna, s egy szárnyas alakot látna, aki a hullámok fölött repül s lassan emelkedik föl a levegőbe. Mit jelentett ez? Vajon csak furcsa jelkép volt, mely holmi középkori, próféciákat és szimbólumokat tartalmazó könyv első lapját díszítette, a sólyomember, aki a tenger fölött szárnyal a Nap felé, annak a célnak a jövendölése, amelynek elérésére született, s amelyet gyermekkora és ifjúsága ködös régióin át is követett, a művész jelképe, aki műhelyében a Föld tehetetlen anyagából újraformál valamit, ami lebeg, megfoghatatlan és elpusztíthatatlan.

2/2/2

Nyilvánvaló, hogy nem. Miért él hát mégis, születésének centenáriumán is legtöbbünkben Joyce úgy, mint regényíró? Csak a skatulya miatt? Nyilvánvaló, hogy amiatt is. De nemcsak amiatt. Megszoktuk, hogy van költő ős van drámaíró, van esszéista és van regényíró és punktum. Joyce tehát regényíró, sokan osztják az általunk is idézett kitűnő amerikai esszéista, Wilson nézetét, hogy a regény az Ulyssesszel kapott olyan rangot, amely biztosítja helyét a líra és a dráma mellett.

2/2/3

„Angliában nem alakultak ki izmusok — írja Szerb Antal — de Joyce egymagában fölér a dadaizmussal és a szürrealizmussal és hatása egy időben igen jelentékeny volt. Legtermékenyebb kísérlete az ún. monologue interieur: roppant terjedelmű regénye, az Ulysses (1922) egy nap története belső monológokban előadva. A belső monológ technikája az, hogy az író válogatás nélkül lejegyez mindent, ami alakjainak tudatában megfordul, mégpedig úgy, abban