Irodalmi Szemle, 1982

1982/2 - Grendel Lajos: Galeri (regényrészlet)

és moralizálás önkielégítő természeténél fogva egy sor indulatot levezet, amely más keretek között veszedelmes lehetne.

Sághy úr mélyen megvetette az entellektüeleket, s határozottan rosszallotta, ha valaki őt hízelgésből vagy cinkosságból értelmiséginek nevezte. 0 nem volt értelmiségi. Ű egy szabónak a fia volt, aki a tehetségével meg némi szerencsével és ravaszsággal többre vitte az apjánál és a hozzá hasonló kispolgári családok ivadékainál, akik közül a legtöbben az apjuk mesterségét folytatták vagy jobbik esetben állami szolgálatba léptek. Nem titkolta ezt a leendő apósa előtt sem.

„Sosem felejtem el, hogy ki vagyok. Egy szabónak a fia, aki elmondhatja magáról, hogy a szerencse pártfogoltja. Semmi érdekem nem fűződik hozzá, hogy világmegváltó eszméken tépelődjem. Elvégre megfogtam az isten lábát. Legalábbis úgy látszik. Ha pedig tényleg így van, esküszöm, hogy nem eresztem el többé. A nagy eszméken ráérnek majd az unokáim rágódni, miután nekik, merem remélni, nem lesznek filléres gondjaik.”

Az öreg Vermes azonban nem hatódott meg.

„Meg lesz kötve a kezed.”

„Lehet. De az is biztos, hogy sok csuklón én kötöm majd meg a csomót.”

Ez a vakmerő és arrogáns modor, ez illett akkor hozzá. De ennek is volt előzménye. Évek múlva, családtagként is, gyakran lépte át szorongva annak a háznak a küszöbét, amely ház meghódolt neki, de sohasem fogadta be teljesen. Közeledhetett a legtisztább szándékkal hozzájuk, minduntalan valami megfoghatatlan, néma ellenállásba ütközött. Pedig tapintatosak voltak hozzá, egyetlen szóval sem emlékeztették alacsony származására, igyekeztek a kedvében járni, kerülték vele az összetűzéseket. A megvetésnek és ellenállásnak olyan agyafúrt és kifinomult harcmodorával találta szemben magát, amelynél az is elviselhetőbb lett volna, ha nyíltan megalázzák, s amelyre nem lett volna ellenszer. Mert azzal, hogy nem célozgattak a kispolgári származására, kényszerítették, hogy ő maga emlékezzék rá minden órában. Azzal, hogy szinte tüntetőén a kedvében jártak, jobban megszégyenítették, mintha keresztülnéztek volna rajta. S hiába kerülték vele az összetűzést, éreztették, mennyire mindenestül más az ő szemléletük, mennyivel nemesebb elveken nyugszik, s mennyivel tartósabb értékeket birtokolnak és védelmeznek, mint ö. Az arrogáns, önhitt törtető szerepébe ők kényszerítették bele, s amikor minden szabadelvű, liberális eszmét becsméreltek, őt becsmérelték valójában.

„A liberálisok anarchiát, erkölcstelenséget és korrupciót terjesztenek” — nyilatkozta egyszer az apósa, s ő szégyenszemre nem mert ellentmondani neki.

Pontosan tudta, mit gondolnak felőle, s hogy előítéleteik vannak és talán gyűlölik is őt. De meg sem próbálta tisztázni magát. Annyira bolond pedig nem volt, hogy ki nem mondott véleményeket cáfoljon, s így még jobban gyanúba keverje magát. Eltelt néhány év, s a személye körüli félreértéseket és gyanakvásokat nem lehetett eloszlatni többé. Úgy fogadták be, hogy közben csöndben, észrevétlenül elszigetelték, s neki bele kellett törődnie, hogy a saját gyávasága és alázata hatalmasabb az ő előítéleteiknél is. El kell fogadnia a cinikus törtető szerepét, mert ezt várják el tőle, mert ahhoz, hogy elviseljék őt, szükségük van arra, hogy megvethessék. Cserébe ő a pénz és a hatalom szagát szívhatta be éjjel-nappal, pedig se a pénz, se a hatalom nem volt az övé. Megadatott viszont a lehetőség, hogy mind a pénz, mind a hatalom árnyékát kibérelje magának, s lakályosan berendezkedhessen ott. Védett ember lett, akinek mindamellett a ravaszságán és a szívós nagyot akarásán kívül semmije sincs.

Sághy úr, aki nagy nehezen belenyugodott, hogy a számításai nem váltak be, s amit isten lábának vélt, az csupán egy kalmár lábujja volt, elemi dühvei kárhoztatta a sorsot, amiért az vaksággal verte meg, s tévhiteket hintett el benne. Úgy érezte, semmi köze többé ahhoz a naív fiatalemberhez, aki a Katolikus Legényegylet egyik farsangi bálján beadta a derekát a pénz és a hatalom urainak. Megcsinálta a maga kis megalkuvását, amit nem lehet jóvátenni. Sikerült elhitetnie magával, hogy a Vermes lányon keresztül, akit egyetlen éjszaka alatt megszédített, egész életre szóló menlevelet hamisított, amelyet elég felmutatni, ha bajba kerül. Egész éjjel fűzte a lányt, miközben az járt a fejében, hogy ő csak egy szabónak a fia, s ezt itt mindenki tudja róla. Arra gondolt: a származása, a vagyoni helyzete, műveltségének a foghíjai szerénységre kötelezik. S arra is gondolt, hogy neki már a születése pillanatában meg