Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - Grendel Lajos: Galeri (regényrészlet)
Grendel Lajos GALERI (részlet] Amióta buldózerekkel és harckocsikkal letarolták az ősi Tabán-negyed békaszemű, földszintes viskóit, kivágták akácfáit, betemették esővíz-levezető árkait, s a kősivataggá gyalult városrész helyén felhúzták a zord és kietlen, széljárta új lakónegyedet, nyoma veszett annak a poros ásványvizes palacknak is, amelyben a mindenkori múzeumigazgató tartotta fogságban a város szellemét, hivatali szobájának vitrines könyvszekrényében, a Pallas Lexikon tizenhat rendes és két pótkötete mögött. A palackot még a szabadságharc bukása után pecsételte le a megszálló osztrák helyőrség parancsnoka, von Beck őrnagy, aki józanon veszett kutyáknak, részegen ázsiai hordának emlegette a magyarokat, s szigorú rendeletben tiltotta meg szakáll vagy bajusz viselését. Elrettentésül tüstént lefogatott néhány módosabb szakállas polgárt, s marta- lócaival nyilvánosan elégettette eretnek férfidíszüket a főtéren. Mivel az ördögűzés közben a szakáll viselői is megégtek, von Beck őrnagyot leváltották, majd előléptették ezredessé, és áthelyezték Versecre, a Bánátba. Helyébe egy kövér és élveteg horvát generálist hoztak, aki Stájerországból idevezényelt huszonöt megbízható borbélyt. Ezek házról házra járva, simára borotváltak minden férfiarcot, hogy a kormányzatnak többé itt rebelliótól tartania ne kelljen. így is történt. A polgárok önként lemondtak nemzeti önérzetükről, s ezután a város szellemét akár közszemlére is kite- hették volna, egyetlen férfi sem akadt, aki az ásványvizes palackból a parafa dugót ki merte volna húzni. A város sorsa megpecsételődött. Szellemének rabságán nem enyhített se a kiegyezés, se az e századi impériumváltozások, csupán annyi történt, hogy 1867-ben a palackot, benne a fogoly szellemmel, eladták a múzeumnak, arra kötelezve a múzeum igazgatóját, hogy a pecsét érintetlenségéről újév napján jelentést tegyen a polgármesternek, a főispánnak és a főszolgabírónak. A város fogoly szelleméről a köznép lassan elfeledkezett. Most, hogy a palacknak nyoma veszett, Bohuniczky bácsin, a nyugalmazott múzeumigazgatón kívül nagyon kevesen értették csak meg, miféle veszedelem fenyegeti a várost, amely az elmúlt száz évben nemigen vetett számot a múlttal, s habár szüntelenül az emlékezéssel volt elfoglalva, a múltból jó ösztönnel csupán a derűsebb epizódokat válogatta ki, s még a katasztrófákat is valami szívárványos mázzal vonta be, mintha ezek a csapások nem is itt, hanem egy távoli mesevilágban szakadtak volna az ott élő meselakókra. A palackot pedig nemcsak ellopták, hanem rögtön fel is bontották. Az elszabadult szellem kegyetlen tréfát eszelt ki, hogy megmutassa hatalmát. Július kellős közepén hóförgeteget zúdított a városra, s egyetlen éjszaka alatt megváltoztatva annak arculatát, mintegy kiemelte a várost a reális időből, és belehelyezte egy valóságosabb, ám órával vagy napszakokkal nem mérhető dimenzióba. Az időnek ez a rétege ismerős volt mindenki előtt, aki forgott már halálveszedelemben, ölelt igazi szerelemmel asz- szonyt, temetett már rokont, hozzátartozót vagy családtagot, s tetteit halandóságának tudata vezérelte, nem pedig a világnak a mindenáron való igába hajtása és birtoklása. Az órával mérhető naptári idő ennek a valóságosabb, de közvetlenül csak ritkán megmutatkozó időnek volt az egyik arca. Ezért amikor a szellem szabadulását követő reggelen a város lakói elé behavazott utcák, háztetők, kertek látványa tárult, kevesen lepődtek meg. Legfeljebb a gyerekek. Tegnap strandoltak még, este meztelenül
