Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe

Űr-hát: délnyugatról a községgel közvetlenül érintkező központi fekvésű szántó, vizektől védett domháton. Előtagjában az „úr” (amely régi nyelvünkben ’herceget’ is jelentett) arra utal, hogy nem a jobbágyok használatában volt. A falumat a török kiűzése után megszerző Esterházy családnak lehetett itt uradalmi művelésre fenntartott földje. A nevet világéletemben csak Or-hát formában emlegették falum lakói. Hajdan volt őseink, nem minden irónia nélkül, akkor torzíthatták ilyenné, amikor az Esterházyak a jobbágyfelszabadítás után kiszorultak innen.

Vilmos-major: közigazgatásilag is Ipolypásztóhoz tartozó major, a Zalaba felé vezető országút délnyugati oldalán. Nevét gróf Pongrácz Vilmosról kapta, aki 1886-ban úgy jutott a majorhoz, hogy feleségül vette Baráti Huszár István lányát, akinek apja előzőleg megvásárolta az Esterházy-féle birtoktest egy részét. A községi majoron kívüli földjei nem tartoztak Pongrácz birtokába; az 1863-as tagosítástól Ipolypásztó jellegzetes kis- és középparaszti faluként élte napjait. A Pongrácz-uradalomnak még hálás is lehet: neki köszönheti téglagyárát, amely századunk elején jött létre, az 1863-as tagosításkor kijelölt uradalmi vályogvető helyén.

Zalabai útnál: a szomszéd faluba járó útnál feküdt e szántónak használt dűlő. E község (Garamkissallóval, Ipolybéllel, Kiskeszivel, illetőleg a hajdan Ipolyszalkához tartozó Szekeresd-pusztával egyetemben) ma is érintkezik falummal.

4. FALUJÁRÁS. Szép és ünnepélyes mozzanata volt a középkori birtokjogi szokásoknak, hogy egy-egy új tulajdonost a királyi udvar s a hiteles helyek hivatalnokai vezettek be, nagy ceremónia közben, kézen fogva, a neki juttatott birtokra. Képzeletben hadd fogjam meg hát kezét az olvasónak, hogy tisztelettudóan s ünnepélyesen bevezessem őt Ipolypásztó falujába, illetve ennek történetébe. Ha már vette a fáradságot, hogy bejárja az Alsó-Ipoly mente s a Börzsöny vidékét, ha már megszemlélte a faluhatárt, ismerkedjék meg magával a településsel is. Tudja meg, mit vehet —ha másként nem, hát szellemileg — a birtokába. A határjárás után vessünk tehát egy pillantást a falu belterületére. Helynévanyagából a mindenütt közismert Alvég és Fölvég közül az előbbi az ősi keletű; a Fölvég fokozatosan nőtt és terjeszkedett, főleg az utcasori beltelkeket kimérő 1770-es úrbérrendezést követő időktől, majd rohamosan a század- fordulótól, egyre nyugatabbra.

Faoskola: területét, amely az Ipoly-parton, az e századi csendőrlaktanya helyén állt, az 1863-as tagosítás jelölte ki.

Híd: az említett Faoskola közelében költötte össze Ipolypásztó főutcáját a vámos- mikolai országúttal. Minden bizonnyal a híd nagyon régi, hiszen már a Mohács előtti oklevelek említik falum vámjogát, márpedig e jog forgalmas utakhoz, hidakhoz kötődött. Ugyanezen időszakban Pásztó már központja volt a lévai vár Ipoly menti birtoktestének, köztük Mikolának, a Börzsönyben fekvő Perőcsénynek, Szokolyának. Falumat velük, gazdasági viszonyok folytán kellett, hogy összekösse valamiféle híd. Fényes Elek 1847-ben azt írja Pásztóról: az Ipolyon itt „egy hosszuhid viszen keresztül”. A múlt század második felében e híd különösen fontos szerephez jutott: ezen át közelítette meg falumat a követ, fát szállító börzsönyi lóvasút. Nyomvonala, hogy a község forgalmát, állatjárását, gyermekeinek épségét ne veszélyeztesse, a hídon átjőve a kertek alá kanyarodott s úgy haladt a vasútállomás felé. Működésének az 1918-as határváltozás vetett véget.

Kastély-tó: a történelmi falumag északi, Ipolyra néző részén állt a tó, s fölötte, az emberi beavatkozás nyomait is magán viselő dombon, a Mohács előtti idők kastélya. Gyermekkoromban a népi emlékezet mondott róla régi, szájról szájra adott regéket, melyekről aztán múltbúvárlásaim felszínre hozták az okleveles tényeket is.

Lovagló-oskola: az 1863-as tagosításkor jelölték ki helyét, a mai temető és a mai futballpálya (az idősebbek szóhasználatában: Vásár tér) találkozása körüli területen. A XIX. századra falum nemcsak marha-, hanem lótenyésztésével is rangot vívott ki magának a megyében. Az említett „oskola” csikók betanítására, jártatására szolgálhatott. A még korábbi időkben, nagyapám örökölt emlékezete szerint, e tájon volt a Hontnak is bőven kijutó, porciózó osztrák császári katonaság lovainak „rajcsúr”-ja.

Megyeház: a templom és az Ipoly határolta történelmi falumagban, a népi emlékezet szerint a Tóth Gyula-féle portán állt az épület, amelyről XIX. századi följegyzések azt őrizték meg, hogy részben a megyén átvonuló császári katonaság tisztjeinek szállás-