Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe

a név, melyet különben sokáig a népi humor mai megnyilvánulásának tartottam. De nem az: egy 1782-es jobbágyi hagyatéki lista már említi, Köpödék-tó változatban.

Panyi-rét: hajdan volt ipolypásztői lakos emlékét őrizte meg. Ilyen nevű család már az 1554-es urbárium s az 1715-ös összeírás szerint is élt falumban.

Pap berke: lásd a Berekről mondottakat.

Pást: nevére rácáfolva, szántéként tünteti föl egy 1856-os térkép. Ma Vámosmikolához tartozik.

Pincék: a második világháború alatt és után pusztulásnak induló, ám hajdan szinte falunyi, tulajdonképpeni pincékből és eléjük emelt épületekből (,,hajlokok”-ból) álló pincesor a Máj-hegy községre néző, keleti aljában. Írásos adatok szerint a XVIII. században már voltak itt pincék; lejáratuk, a „gádor” előtt azonban akkor még nem vályog- és kőhajlokok, hanem csupán „gunyhók” állhattak.

Pokolfa-haraszt: a fantáziacsiklandó nevet ma már nem ismerik. Az 1863-as tago- sítási egyezség szerint a Zalabai útnál feküdt.

Porongok: tájszó, folyóban levő zátonyt, porondot jelent. Az Ipoly községen túli déli szakaszát jelölték vele.

Proletárok: újabb keletű név. Az 1920-as években a cseh-szlovák földreform során jött létre a dűlő.

Prücskös-hegy: nevét a muzsikáló tücsökről kapta. Egyik részén erdő állt és áll; a másikon kitűnő fekvésű szőlők voltak, melyeket már XVIII. századi adat is említ. Használt szőlő ma már alig akad itt, tulajdonosaik a második világháború után, a szö- vetkezesítés kezdeti éveiben „ghagyták iket”. A területet, melyet nagy irtások során tettek művelhetővé falum jobbágyai, számtalan utat építve a viszonylag meredek hegyen az ökrös fogatoknak, melyek a káddal rakott hosszúszekereket húzták, szívós munkával kezdi visszahódítani a közömbös természet: a csádé, a gyom, a bozót, a „liciom” ...

Pusztafalu: szántó az Ipolyon túl, Börzsöny határa mellett. Neve szerint, akárcsak Ganádon, a középkorban itt falu állt. Helyi hagyomány szerint a tatárjárás alatt vállt egyenlővé a földdel.

Rókások: farkasokon kívül e ravaszdi ragadozó is bőven élt hajdan e tájon. Az 1856-os térkép szerint egykor rétként hasznosított területen egy hosszúkás alakú vízér, a Rókás-tó húzódott végig.

Sári-tó: a hagyomány szerint egy Őrhegy Sári nevű asszony tulajdonjogának emlékét őrzi.

Sás-dűlő: a sok tó, ér után előbukkan, ím, a vízi növény is; a korábbi rétet valószínűleg a múlt század második felében törték fel.

Sojó: a templom alatti Ipoly-szakasz neve. A domboldalból itt még gyermekkoromban is vékonyka vízér szivárgott elő. Hajdan forrrás is lehetett, méghozzá sós ízű. A nyelv- történeti szempontból becses név ugyanis elhomályosult összetétel; előtagjában a ’só’, utótagjában pedig a ’víz’ jelentésű ómagyar „jó” szó rejlik. Ugyanúgy, mint a Sajó folyó nevében.

Súth-oldal: régi családnévre utal, Joannes Suthéra, akivel az 1715-ös összeírásban találkozhatunk.

Szállások: a „szállás” (amely salaš formában átkerült a szlovák nyelvbe is), lakóhelytől elváló településtartozékot (erdei, kaszálóbeli, legelői gazdasági telephelyet), időszakosan használt tanyát jelent. A szó ily használata a XVIII. század dereka előtt általános volt; később háttérbe szorult, ám Ipolypásztó — valószínűleg már többször említett jelentős állattartása kapcsán — megőrizte a mának.

Szék (Nagy- és Széki-rét]: legelő, rét. Gyermekkoromban sokat törtem a fejemet, hogyan kerül a szék a — határba? Nos: valószínűleg a talajminőségre utaló „szik" szavunk nyelvjárási változatával van dolgunk.

Szék-oldal: az említett legelőtől távol, az Ipoly túloldalán feküdt a szántó, amely ma Magyarország része.

Sziget: az Alvég alá kanyarodó Ipoly-szakaszon áll, közel a faluhoz.

Talpasok: a község északnyugati határrészén, Ipolybél felé álló szántóterület neve Rákóczi katonáinak (kuruc levelekkel bőven igazolható) itt jártát és táborhelyéi őrizte meg.

Teknősök (Teknyősök, Tekeznősök): szántó a kisölvedi határral érintkező területen. Térszíni formája teknőre emlékeztet.