Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Duba Gyula: Fábry Zoltán időszerűsége

FÄBRY ZOLTÁN KORSZERŰSÉGE

Ezerkilencszázötvenötben jelent meg Fábry Zoltán első háború utáni könyve, A gondolat igaza. Irodalmi tanulmányait és esszéit gyűjtötte össze benne, többnyire a háború után írottakat. Bevezető írásának címe: Számadás háromezer évről! Kiáll benne a múlt kulturális értékei mellett, az egyetemes humánum mellett, a hagyományok folyamatossága és kötelező volta mellett. Ki ellenében? Az ifjúság képviselői, a fiatal írókkal szemben, akik „kategorikusan” hangoztatják: „. . . minek annyit rágódni a múlton”. Fábry akkori igazát azóta világszerte felfedezték és szinte mozgalomként gyakorolják: „A múlt: mellőzhetetlen nagykorúsító tantárgy. Aki elhanyagolja, elszabotálja, a jövőt károsítja.” Második könyve — A béke igaza — 1956 márciusában jelenik meg, közvetlenül a XX. kongresszus után. A cím témáját és fő gondolatát is jelzi, a béke ügyét, József Attila nyomán és Thomas Mann igézetében „emberhez méltó gond”-nak látja benne. „E formula a humanizmus eredetének és céljának legmagasztosabb és egyben legreálisabb meghatározása. Ez az emberhez méltó gond: a békéért való gond.”

Mindig az emberiség létkérdéseinek a jegyében gondolkodott. De közben évek — évtizedek — jöttek, amikor a világ, a társadalmak, a művészetek benső mozgása és fejlődése más — bizony könnyebb — gondokkal-gondolatokkal fedte el előlünk Fábry örök dilemmáit, közírásunk szóhasználatának a felelőtlensége is megkoptatta fogalmait, bár időszerűségüket nem veszítették el. Annál is inkább, mert mai „világméretű” gondjaink súlya alatt szükségszerűen vissza kell térnünk Fábry Zoltán gondolataihoz. S nem kevésbé írói érzékenységéhez, amellyel kora lényegét felfogta, bátorságához, ahogy felismerései nyilvános képviseletét vállalta. Ha a történelmet összevetjük Fábry eszmei fejlődésének korszakaival, a helyzetfelismerés aktivitásának és felelősségének érzékenységére döbbenünk. Az első világháború utáni kiábrándultságban és talajvesztett- ségben az „emberirodalom” általános és elvont eszményét követte, de amikor ez az eszmény erőtlennek bizonyult, a szocializmus ideáit teszi magáévá. A szocialista eszmék társadalmi meggyökerezése idején a kizárólagosságig megy el, tévedéseket követ el, ahogy az eszme gyakorlata is tévedett, de amikor a fasizmus hatalomra jutása új világhelyzetet teremt, az író félreteszi kizárólagosságát és népfrontos gondolkodással ítéli meg a védekezés lehetőségeit. A második világháború utáni drámai években, a nemzetköziség eszméjének válsága idején van ereje védeni az eszme tisztaságát. Amikor a válság — 1948-ban — megoldódik, vállalja a megbékélés és a felejtés szervezését, a társadalommal való azonosulást. Vannak, akik tévedéseiről beszélnek. Ügy gondolom, nem mindig indokoltan. A huszadik század írója aligha lehet tévedhetetlen, őszinte és következetes legyen. Őszinte közösségével és következetes önmagával szemben. Tudja, hogy a század történelme soha nem látott felelősséggel ruházza fel. Az emberért — emberiségért — való gondjait egyetemessé növelte. Ha munkájában nem érezni a teljesség igényét, a világszempontok jelenlétét, az emberiség egészének érzetét, az író szűkebb közösségére sem hat. Nem lehet korszerű. Ma a kis közösségek életérzését Is világeszmék hatják át és alakítják.

Érezzük, hogy gyűlik földünkön a feszültség. A béke ügye változatlanul az emberiség központi érdeke, de a kérdés fontossága növekedik, mert növekszik reális veszélyeztetettségének a mérete. Fábry Zoltán gondolatai és igazságai elemi erővel tolulnak elénk, hogy figyelmeztessenek: az ő személyében nemzetiségi irodalmunk már találkozott a világot formáló eszmék — az egyetemesség — termékeny közegével. Rajtunk múlik, hogy ez az érintkezés ne szakadjon meg, hanem nélküle is élő és tartós legyen.

Duba Gyula